A baziniak Szencre hordják a szemetet. Fotó: illusztráció/EUROPRESS/GETTY IMAGES/OLEG NIKISHIN

Az élet produkál néha olyan abszurditásokat, amelyeket kitalálni sem lehetne. Így van ez a szenci hulladékkal is, habár ezek után inkább simán szemétnek lehet nevezni – a szó legszorosabb értelmében.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két amerikai filantróp, Rhoda és Richard Goldman, akik 1989-ben létrehozták a Goldman Alapítványt (Goldman Environmental Foundation).  Az alapítvány  díját azoknak ítélik oda, akik a legtöbbet tettek az ökológiáért és a környezetvédelemért. A díjazottakat minden évben egy nemzetközi zsűri választja ki, az idei díjátadásra április 20-án került sor a Ronald Reagan Building and International  Trade Center nevű washingtoni központban. Az egyik díjazott Zuzana Čaputová lett Szlovákiából, Bazin városából (Pezinok).  A hölgyet fogadta Andrej Kiska államelnök is, aki ugyancsak  gratulált az elért eredményhez és úgy értékelte a díjat, hogy az bizonyítéka a működőképes polgári társadalomnak. Szerinte a tett  példaértékű a posztkommunista Szlovákiában.

A hölgy azért kapta a díjat, mert megakadályozta az új bazini hulladéktároló és szeméttelep létrehozását és beüzemelését, amely megfertőzné a talajt, a levegőt és a vizet Bazin városában. Ez a hivatalos indoklás szövege.  Még örülni is lehetne az eredménynek, de az örömbe nem kevés üröm is vegyült.

A díj ugyanis jócskán sántít: hova hordják ezután a tisztaságszerető és környezetvédő bazini polgárok a hulladékukat? Mert ugye az elképzelhetetlen, hogy egy 24 ezres lélekszámú város nem termel  szemetet. A baziniak zseniálisan oldották meg a problémát: a hulladékot a szenci hulladéktárolóba kezdték hordani, ahová  így több mint kétszeres mennyiség kerül. Ez pedig veszélybe sodorhatja Szenc városának és szűkebb környékének a jövőbeni hulladéktárolását, hiszen a tároló sokkal hamarabb megtelik majd. Karol Kvál polgármester 2013-ban ugyan kijelentette, hogy hagyják a szemetüket otthon, de jogilag  semmit sem ért az ilyen állásfoglalás. A szeméttárolót ugyanis egy magáncég üzemelteti, amellyel Bazin városa hulladékkezelési szerződést kötött. Ebbe pedig Szenc városának (sajnos) nincs beleszólása.

A szenci  önkormányzat hozott ugyan egy határozatot a hulladéktározó ideiglenes lezárásáról, ám ez jogilag az üzemeltetőt semmire sem kötelezi – szerződése van a várossal. Bazin szemétproblémája tehát átkerült a szenciek vállára. A többletszemét pedig annak a különleges természetmegőrzési területnek a közvetlen közelébe kerül (Natura 2000), ahol világszerte ritkaságszámba menő rovarvilág található. Még a francia tudósok is idejárnak tanulmányozni az itteni gazdag rovarvilágot. Ezt a barbár tettet pedig a Kerületi Környezetvédelmi Hivatal simán jóváhagyta, semmibe véve Szenc város véleményét.

Arról nem is beszélve, hogy a szenci talajt, levegőt és vizet a bazini szemét nyugodtan szennyezheti!  Együtt a mi  Napfényes tavainkkal! Pedig a bazini új szeméttároló ugyanolyan, vagy még jobb technológiával készült, mint a szenci, hiszen újabb, modernebb. Mi, szenciek, ihatjuk a fertőzött vizet, szívhatjuk a büdös levegőt, vethetünk, ültethetünk a szennyezett talajba! Nekünk, bezzeg  nem árthat! A baziniaknak viszont  igen!

És ezért még valaki Amerikában nemzetközi díjat is kapott! Ezzel ez a díj teljesen értékét vesztette – degradálódott! A Kiska-féle elismerés pedig csak azt jelzi, hogy az elnöknek fogalma sincs a problémáról. Ezt nevezte ő működőképes polgári társadalomnak! Úgy tűnik, hogy ilyesmi csak Szlovákiában történhet meg…