Gazdag József írónak ítélték oda a Talamon Alfonz-díjat, amelyet idén tizenegyedik alkalommal osztott ki a Szlovákia Magyar Írók Társasága (SZMÍT) Diószegen. A díjátadó előtt a SZMÍT, a város önkormányzata és az emlékezők megkoszorúzták a tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt író diószegi szobrát.
A koszorúzás előtt a városi hivatal nevében Michalek Szilvia köszöntötte az egybegyűlteket. Felidézte, tíz éve, hogy a diószegi önkormányzat a városi hivatal előtti parkban szobrot állított Talamon Alfonz, Madách-díjas írónak. „A szobor, amely Mag Gyula alkotása, nemcsak az itt elsétálókat hívja egy kis pihenésre, nemcsak a hallgatásban lehetünk közösen az íróval, de itt, szemben a diószegi kastéllyal megidézhetjük Kuffner báró ma is élő szellemét. A diószegiek még tudják, hogy kik voltak az igazi szereplői a Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából című könyvének” – fogalmazott.
„Ideje lenne már felocsúdnunk a kábulatból”
Hizsnyai Zoltán József Attila-díjas költő így méltatta az elhunyt írót a koszorúzás előtt: „Az ötvenedik születésnapod alkalmából gyűltünk itt egybe, de nem ünnepelni – mi még mindig képtelenek vagyunk megünnepelni életjubileumaidat. Mi, akik hozzád közel álltunk, mi már mindig csak emlékezünk. Megemlékezünk. (…) Ideje lenne már felocsúdnunk a kábulatból, és túltenni magunkat a sötét katarzison, amit a balsors nagyszabású drámája okozott. Végül is születésnap ez, ne a veszteséget idézzük hát fel, ünnepeljük a nyereséget! Az értékeket, amit rövid itt-tartózkodásod során sikerült felhalmoznod. Számunkra.”
Talamon Alfonz köztéri szobrának megkoszorúzása után a kultúrházban folytatódott a díjátadó ünnepség. Hodossy Gyula a SZMÍT elnöke beszédében hangsúlyozta: jó érzéssel tölti el a Szlovákiai Magyar Írók Társaságát, hogy minden évben van kit díjazni. „Már egy évtized elmúlt, és mindig van választék, a SZMÍT vezetősége több kötetből tud választani. Ez azt jelenti, hogy erős a szlovákiai magyar prózairodalom” – vélekedett.
Párhuzamok
A díj átadása előtt Benkő Géza színművész részleteket olvasott fel Gazdag József az Egy futballfüggő naplójából című könyvéből. Majd Buják Andor szaxofon és Bohus Zoltán zongorajátékát hallgathatta a közönség.
Gazdag József írót Sánta Szilárd irodalomtörténész méltatta. „Egészen egyértelmű kapcsolatokat fedezhetünk fel a díj névadója és a díjazott között. A nagy tolongás ellenére díjazottunk Talamon Alfonzot besorolta a magyar szépliteratúrai válogatottba, ha 4-4-2-es rendszerben rotálnak, akkor Lázár Ervin a cseréje, ezt nevezem én elismerésnek” – fogalmazott Sánta Szilárd, aki szerint a díj névadójának és a díjazottnak az életrajzaiban fellehető párhuzamok már régen előrevetítették a két író találkozását.
„Mindenekelőtt a futball szeretetét lehetne említeni, továbbá, hogy mindketten félbe hagyták a magyar szakot a pozsonyi Komensky Egyetemen, mindketten dolgoztak a Szabad Újság sportrovatánál, Madách-díjasok etc. A futballfüggő jegyzeteinek nyelvi kidolgozottsága, nyelvi finomsága mutatja, hogy a futballról így is lehet beszélni, írni…” – mutatott rá.
„Talamon Alfonz nem halt meg”
Gazdag József a laudáció után kért szót, és köszönetet mondott Sánta Szilárdnak, hogy a laudációjában a párhuzamokról beszélt. „Azért is különösen kedves számomra ez a díj, mert Talamon Alfonzot mindig rokonléleknek éreztem. Van egy ezt megelőző kötetem, amely már több mint tíz éve jelent meg, Kilátás az ezüstfenyőkre címmel. Ebben van egy elbeszélés, amelynek címe: Az árnyak kifürkészése. Ezt az elbeszélést Talamon Alfonzról írtam. (…) Arról szól, hogy Talamon Alfonz nem halt meg.”
