Fotó: Ajpek Oris/Index

A cannes-i nagydíjas, Golden Globe és Oscar-díjas Saul fia c. film alkotói többek között Szlovákiában is keresnek szereplőket készülő új nagyjátékfilmjükhöz. Az első világháború idején, Budapesten játszódó Sunset (Naplemente) című thriller egy fiatal nő fejlődéstörténetét mutatja majd be. A film magyar nyelven készül.

„Mivel a színész végzettség vagy a modell alkat egyáltalán nem feltétel (sőt, inkább érdekes, izgalmas arcokat keresnek, mint klasszikus szépségeket), úgy érzem, tényleg szinte bármi megtörténhet. Akár lehetőségünk nyílik arra is, hogy a film főszerepét egy szlovákiai magyar játssza el” – közölte Molnár Csaba komáromi filmrendező, akit Nemes Jeles László és a készülő film alkotói a felvidéki casting megszervezésével bíztak meg.

Molnár Csaba honlapján olvasható felhívás szerint a Sunsetbe 17 és 27 év közötti nőket, 33 és 47 év közötti nőket, valamint 33 és 57 év közötti férfiakat keresnek.

Az, hogy felvidéki magyar színész is szerepet kapjon Nemes Jeles László új filmjében, nem elképzelhetetlen: az Oscar-díjas magyar rendező még februárban a Sunset főszerepéről például azt nyilatkozta, azt szeretné, ha azt magyar színésznő játszaná el, s csak végső esetben gondolkodik külföldi színésznőben.

Nemes Jeles korábban azt is többször elmondta, számára kiemelt jelentőséggel bír a szereplőválogatás: véleménye szerint ugyanis egy-egy arc sokat hozzáad a történet alakításához. Így volt ez a Saul fia esetében is, amelynek főszerepét a színészi képzettséggel nem rendelkező Röhrig Géza játszotta el. Nem véletlen tehát, hogy a rendező ezúttal is nagy hangsúlyt fektet a legalkalmasabb szereplők megtalálására: Budapesten (több helyszínen) már márciusban megkezdődtek a szereplőválogatások.

A felvidéki jelentkezőknek három képet (vagy akár egy bemutatkozó videót) kell küldeniük magukról. Fel kell tüntetniük életkorukat, lakhelyüket, és azt is, hogy rendelkeznek-e bármilyen színészi előképzettséggel, vagy sem. További részletek ITT>>.