Duray Miklós (Fotó: SZJ)

Új online televíziós műsorban foglalkoznak az összmagyarság ügyeivel, melyet az úgynevezett FacebookTV közvetít. A hetente jelentkező Közéleti Aréna házigazdája dr. Zsebők Csaba főiskolai docens. A kezdeményezés olyan friss, hogy még csak négy adás jelent meg, ám abból kettőnek rögtön két felvidéki interjúalanya is volt: Pogány Erzsébet és Duray Miklós, akik a Felvidék általános közéleti helyzetéről beszéltek, elsősorban a magyarsággal kapcsolatos viszonyokról.

A felvidéki közíró, gondolkodó Duray, a mintegy félórás interjúban olyan fajsúlyos témákat boncolgat, mint a szélsőjobboldali pártok előretörésének okai Szlovákiában és Európa-szerte, de vall saját jelenlegi és korábbi közéleti szerepéről, felvidéki magyar politikáról, identitásképről és néplélekről. Kíméletlenül őszintén rámutat az anno Bugár Béla vezette MKP mulasztásaira, hibáira, sőt kitér Bugár azon bűneire, amelyekkel felelőtlenül a mai állapotába sodorta az itteni közösséget. Szó esik továbbá Dél-Szlovákia gazdasági leszakadásáról, etnikai térszerkezetének átalakulásáról, és a lehetséges megoldásokról, kitörési pontokról is.

Duray úgy látja, hogy a felvidéki magyarok vágynak az autonómiára, de félnek tőle, a kifejezést pedig egyenesen elutasítják, olyannyira félre lettek vezetve.

A neves közíró úgy véli, hogy a mai szlovákiai jogrend kevesebb jogbiztonságot nyújt a felvidéki magyaroknak, mint a szovjet diktatúra kötelékébe tartozó, és az alatt működő rendszer.

A teljes beszélgetés videofelvétele itt tekinthető meg: