A szándéknyilatkozat tartalmazza a két önkormányzat azon törekvését, hogy a jövőben Szőgyén és Bajót polgárai minél szorosabb kapcsolatot építsenek ki egymással (Fotó: Berényi Kornélia)

A párkányi régióban fekvő Szőgyén és a határ túloldalán elterülő Bajót község polgármesterei, Vígh Gábor és Tóth Zoltán együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a Bajóthoz tartozó Péliföldszentkereszten május 8-án.

A Gerecse nyúlványa és az Öregkő hegy lábánál elterülő Bajót község évente megrendezi az úgynevezett nagy májusi búcsút, a “Nyiss ránk!” fesztivállal egybekötve, ahol a hitélet kínálta lehetőségek mellett számtalan kulturális program várja a családokat, megszólítva minden korosztályt és a hátrányos helyzetűeket is. A szőgyéni polgármester, Vígh Gábor vezette delegáció része volt a szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola Iglice Néptáncegyüttese is, amelyik a kulturális műsort gazdagította.

Az ismert búcsújáróhelyen, Péliföldszentkereszten idén is több százan vettek részt a Mária-kegyhelynél bemutatott szabadtéri szentmisén, melyet Erdő Péter bíboros celebrált. Az évszázadok óta ismert ősi zarándokhelyen kezdetben a nazarénusok, majd az 1900-as évektől a Don Bosco Szalézi Társaság szolgálja Isten népét. A Szalézi Ifjúsági Mozgalom tagjai számos programot szerveznek itt az év minden szakában.

Fotó: Berényi Kornélia
Fotó: Berényi Kornélia

A rendezvény fővédnöke idén Dr. Völner Pál, Magyarország Igazságügyi Minisztériumának államtitkára, országgyűlési képviselő volt.

Tóth Zoltán, bajóti polgármester a szabadtéri színpadon neves vendégek előtt jelentette be a szándéknyilatkozat aláírását, amely a két önkormányzat azon törekvését tartalmazza, hogy a jövőben Szőgyén és Bajót polgárai minél szorosabb kapcsolatot építsenek ki egymással. Ennek érdekében támogatják a közös kulturális, művészeti és sportprogramok szervezését és lebonyolítását, az idegenforgalom kialakítását, a határon átnyúló európai uniós közös pályázatok benyújtását, valamint az intézmények és a gazdálkodó szervezetek közötti közvetlen kapcsolatokat, és egyéb szakmai csoportok együttműködését.

A közös programok megvalósítását a földrajzi közelség mellett segítheti a 82 települést összefogó Ister-Granum Európai Területi Társulás (EGTC) is, melynek mindkét település része.

A szándéknyilatkozati szerződés rangra emelésére és véglegesítésére a közeljövőben Szőgyénben kerül sor.