Fotó: prazskyhrad.cz

A „házacska” (csehül domeček) néven közismert épületet, amelyet még Eduard Beneš elnök építtetett és a kommunista időszak államfőinek rezidenciája volt, magas rangú külföldi vendégek elszállásolására, és hivatalos rendezvények megtartására alkalmas rezidenciává alakítják át – közölte a Lidové noviny című cseh napilap.

Az egyemeletes épület korszerű műszaki infrastruktúrát kap, klimatizációval látják el. Felújítják és átalakítják a konyhát, valamint a Gustáv Husák utolsó kommunista elnök által építtetett medencét és szaunát is. Az egykori moziterem szintén modern berendezést és díszítőelemeket kap.

A „házacska” felújítása már a kilencvenes évek eleje óta tervben van, de ezidáig csupán a külsejét tették rendbe. Most megváltozik az épület közvetlen környéke is, mert az aszfaltozott járdákat és a parkolót füves, virágos területté alakítják át.

A várhatóan egy évig tartó munkálatok költségeit mintegy 50 millió koronára azaz kétmillió euróra becsülik.

Az épületet Eduard Beneš, az egykori Csehszlovákia második államfője építtette. Beneš, aki a múlt század harmincas éveinek közepén, Tomáš Garrique Masaryk halála után került az elnöki bársonyszékbe, semmiképpen sem akart abban a Hradzsinban lévő elnöki lakosztályban lakni, ahol elődje.

Az új elnök elsőként a Prágai Vár „labdázóját” nézte ki magának lakhelyül, és megbízta a Hradzsin akkori főépítészét, Pavel Janákot, hogy a reneszánsz épületet alakítsa át elnöki rezidenciává. A neves építésznek azonban egyáltalán nem tetszett az ötlet, és Beneš felesége, Hana asszony hathatós segítségével sikerült meggyőznie az elnököt, hogy mondjon le a tervéről. Azzal, hogy „cserébe” egy új rezidenciát épít neki a várkertben romokban álló barokk nyári lak helyén.

Az eredeti épület két új szárnyat kapott, így jött létre az új elnöki rezidencia, amelynek belsejében 1948, a kommunista fordulat után a „munkáselnökök” saját ízlésük szerint módosításokat hajtottak végre.

A Hradzsinban álló elnöki lakosztály miatt a szocialista évtizedekben a Prágai Vár kertjeinek egy része nem volt szabadon látogatható.

A „házacska” rövid ideig Václav Havel, az 1989-es rendszerváltás utáni első csehszlovák államfőnek is otthonául szolgált. Havel 1990-ben akkor élt itt, amikor a Moldva partján álló bérházban lévő lakását felújították. Később Havel egy luxusvillát vett, ahol élete végéig lakott.

Václav Klaus elnöki rezidenciaként a vár egykori főkertészének lakhelyéül szolgáló Lumbe villát használta. Miloš Zeman jelenlegi cseh államfő szintén ebben a villában lakik.