(Fotó: Gál Nikoletta)

A Füleki Önkormányzat az autóbuszok és a városba érkező turisták parkolási gondjait kívánja megoldani a közvetlenül a vár alatt kiépítendő parkolóhely létrehozásával. Agócs Attila polgármester szerint ezzel a lépéssel nemcsak a parkolási gondok oldódnak meg a vár környékén, hanem a turisták számára is vonzóbbá válik a város.

A város tervei szerint a vár alatti területen tizennégy új parkolóhelyet alakítanak ki személygépkocsik számára, és három parkolót az autóbuszok részére. „Elképzeléseink között szerepel a már meglévő nyolc parkolóhely felújítása, valamint zöld növényzet kiültetése is” – magyarázta a polgármester.

Jelenleg befejezés előtt állnak a projekt-előkészítő munkák, valamint a telkek felvásárlása. „Az elmúlt évben négyszáz négyzetméternyi telket vásároltunk fel ezen a területen, most rendezzük az utolsó négyzetmétereket.”

A széleskörű munka felöleli a volt városi erőd utolsó tornyának felújítását, illetve szociális helyiségek kialakítását, amelyeket a lejtő földszintje alá süllyesztenek. „Nagyon sok turista jár hozzánk, főleg Magyarországról. Eddig az autóbuszokkal a városháza előtt, a gimnáziumnál vagy az autóbusz-pályaudvar környékén parkoltak. A megérkezés után sem volt sehol lehetőségük toalett használatára, ami elég kellemetlen volt. Ez a megoldás messzemenően minőségibb feltételeket biztosít.“

A polgármester továbbá elmondta, hogy a projekt részét képezi a Bástya utca leaszfaltozása is, melynek egy szakaszán a közlekedésügyi szakbizottság egyirányúsítást javasolt. „Ezt az utcát szeretnénk a gépjárműforgalom számára is rákötni a buszpályaudvarra, mellyel így nyitottá válik a vár körüli forgalom. Egyben a járókelők számára bazaltkővel rakatjuk le a Várfelső utca másik felét, egészen a kisállomásig.“

A projekt megközelítőleg nyolcszáz ezer euróba kerül, amelyet európai támogatásokból, az Interreg – határon átnyúló együttműködési programból szeretne a város lehívni. Az elmúlt időszakban az önkormányzat e programnak köszönhetően építette meg a Nógrádi Turisztikai Információs Központot és annak udvarát. „Ez a lépés egy újabb impulzus lehet a helyi vállalkozók befektetései számára, hasonlóan, ahogy a közelmúltban a Várfelső utcában történt“ – tette hozzá a polgármester.