Gubík László a Via Nova királyhelmeci tisztújító kongresszusán (Fotó: Szimkó Balázs)

“Elnökké választása, a poszton való újabb két évre szóló megerősítése után immár tudjuk, hogy ki vezeti tovább az ifjú, feltörekvő felvidéki politikusgenerációt. Gubík Lászlóról van szó, akit ellenjelölés nélkül erősítettek meg a posztján a Via Nova ifjúsági szervezet küldöttei a múlt hétvégén Királyhelmecen zajlott tisztújító közgyűlésükön.

(…)

Mivel bővültek a célok az előzőekhez képest?

Céljaink annyiban bővültek, hogy eddigi tevékenységünk mindkét oldalát komolyabban akarjuk venni. A közösségépítő-rendezvényszervező profil megőrzéséhez több középiskolás és egyetemista fiatal megszólítására van szükség. Ezt szolgálná a nagyobb autonómia megadása a régiós ifjúsági csoportoknak. Őket nem szabad politikával terhelni. Építsék a közösséget, szervezzék a rendezvényeket, érezzék, hogy felvidéki magyar ifinek lenni jó. A szakmai-politikai profil kiteljesedéséhez pedig a közélet még aktívabb tematizálására és tudatos politikai szerepvállalásra van szükség. Ezt szolgálja a Via Nova felnőtté válásának meghirdetése.

Árnyékkormányként kíván működni az elnökség, ez apróra váltva mit takar?

Maradjunk inkább az U-21-es csapat párhuzamnál. 🙂 Olyan témák köré kívánjuk építeni a programunkat, melyek egyrészt új színt hozhatnak a felvidéki közéletbe, másrészt friss nyelvezettel és fiatalos stílussal taglalják a hagyományos problémaköröket. Tizenkét ilyen területet fogalmaztam meg az elnöki programban.

(…)

Miként kíván a Via Nova a generációváltás záloga lenni a tisztújítás kapcsán? Hogyan reformálná még a szervezet a pártot, hogy az levetkőzze magáról a politikát övező ellenszenvet?

Bízom benne, hogy nem csupán helyi és regionális, de országos szinten is sokan meghatározó szerephez jutnak a tisztújítás során a vianovások közül. A választási eredmények is azt mutatják, hogy van kereslet az új arcokra. Emellett pedig, a fentebb felvázolt témák 21. századi arculattal és új ötletek köré épülő programokkal történő képviselete jelentheti majd a különbséget a jövőben, és szolgálhat annak zálogául, hogy a Magyar Közösség Pártja által képviselt értékek igenis összhangba hozhatók a modern kor kihívásaival. Egyszerre kuruc, egyszerre 21. századi. Ezek lennénk mi, vianovások.”

Králik Róbert: Gubík: Egyszerre kuruc, egyszerre 21. századi. Ezek lennénk mi, vianovások (Forrás: tuddportal.blogspot.sk)