Štefan Harabin (Fotó: SITA.sk)

Becsmérelni, illetlen jelzőkkel illetni a „szegényt”, aki könnyen a „zárt osztályon” végezheti, úgy tűnik, a bírók közt megengedett. Legalább is ezt mutatja Štefan Harabin felmentése, akinek ezzel sikerült leállítania egyúttal a Legfelső Bíróság elnök asszonya, Daniela Švecová által ellene indított három fegyelmi eljárási javaslat egyikét is.

„Švecová asszony a közvélemény és a politikusok szerint cselekszik. Bizonyos értelemben sajnálatra méltó szegény, én mondom, rövidesen előfordulhat, hogy a pszichiátrián végzi. Aztán meg majd engem vádolnak ezzel. De én nem tehetek róla” – nyilatkozta tavaly Harabin. A Daniela Švecová főbíró címére tett kijelentései miatt a fegyelmi eljárást Jana Bajánková, a Bírói Tanács elnök asszonya javasolta ellene.

Harabint a Juraj Florovič, Soňa Pekarčíková és Martina Gajdošová összetételű háromtagú fegyelmi tanács mentette fel, s ez azt jelenti, hogy nem kap büntetést, ami különben három hónapos 30 százalékos bércsökkentést jelentett volna. A fegyelmi tanács azzal indokolta a döntését, hogy a Harabin ellen felhozott vétségét nem lehetett egyértelműen bizonyítani. Pedig a bírák erkölcsi kódexében az áll, hogy tartózkodniuk kell az illetlen viselkedéstől és fellépéstől, s hogy az udvariasság és a türelmesség az alapvető tulajdonságaik közé tartozik.

A Via Iuris civil szervezet jogásza, Eva Kováčechová szerint nemcsak az erkölcsi kódex, hanem a bírókról szóló törvény is kimondja, a bírónak a munkahelyén és a magánéletben is úgy kell viselkednie, hogy viselkedésével ne csökkentse az igazságszolgáltatás méltóságát. „Ez pontosan olyan eset volt, amikor Harabin bíró nem így viselkedett” – jelentette ki Kováčechová.

Harabin szerint Kaliňák nyolc éven keresztül törvényt sértett

A Bírói Tanács elnöke még fellebbezhet a döntés ellen, Bajánková ezzel kapcsolatban azt üzente, hogy csak a határozat kézhez vétele után dönt erről. Ha mégis fellebbezne, az ügyet egy öttagú fellebbezési tanács bírálná felül. A Legfelső Bíróság szóvivője, Boris Urbančík az üggyel kapcsolatban szűkszavúan csak annyit mondott: „a Legfelső Bíróság tiszteletben tartja a fegyelmi tanács döntését, de bővebben nem foglal állást az ügyben”.

A fegyelmi eljárás után maga Harabin úgy nyilatkozott, sohasem sértett törvényt. „Győzött a bírói függetlenség” – mondta. „A bírák tudatosították, hogy nem Kaliňák úr, Švecová vagy Bajánková asszony, illetve a Smer jogászai fognak ítéletet mondani” – fűzte hozzá. Harabin szerint Bajánková a gondolatai miatt bünteti őt. „Ezért Bajánková és Švecová asszonyoknak le kellene mondaniuk. Mindez csak azért történik, mert Kaliňák úr nem ismeri el, hogy nyolc éven keresztül durván törvényt sértett. Mi több, ez az ember, aki korábban a maffia ügyvédje volt, most az országot irányítja, mivel a kormányfő beteg. Katasztrófa” – fűzte hozzá Harabin.

Az sem vétség, hogy Harabinék szabadon engedtek egy szexuális deviánst

A fegyelmi tanács leállított a Švecová javaslatára Harabin és két kollégája ellen indított fegyelmi eljárást is annak kapcsán, hogy az ítéletük alapján szabadlábra került egy szexuális deviáns, aki megerőszakolta a saját hétéves kislányát. Harabin tanácsa a szexuális deviáns szabadon engedését azzal indokolta, hogy annak ügyében a Nagykürtösi Járásbíróságon egy törvénytelen bíró, Milan Varga hozott döntést, akit 2011-ben Csehországban ittas állapotban való gépjárművezetés miatt elítéltek. Harabin tanácsa szerint a bíró emiatt Szlovákiában sem hozhatott volna ítéleteket.

Ezzel Švecová nem értett egyet, mivel az adott időben az ittas gépjárművezetés Szlovákiában még nem volt bűncselekmény. A szexuális deviáns szabadon engedését ezért Švecová önkényesnek és jogellenesnek tartja. Mivel a főbíró szerint a szabadon bocsátott férfi társadalmilag veszélyes, az ítéletet hozó tanács mindhárom bírájával szemben fegyelmi eljárást kezdeményezett. A Legfelső Bíróság szóvivője szerint a fegyelmi tanács azonban ezt az eljárást is leállította, az indokokat azonban nem pontosította. Mint mondta, a hatálybalépést követően a Legfelső Bíróság honlapján megtalálhatók lesznek az okok is.

Gyilkossággyanús lámpa

Štefan Harabin közvetve gyilkossági kísérlettel gyanúsította meg Robert Kaliňák belügyminisztert, mert a keddi fegyelmi eljárás alatt lezuhant a széke fölötti lámpa, ami szerinte akár meg is ölhette volna őt. Harabin gyilkossági kísérlet, illetve súlyos testi sértés címén büntető feljelentést is tett az ügyben, s egyúttal rendőri védelmet kért saját maga és a családja számára.

„Miért éppen a Harabin feje fölött függő lámpa esett le?” Nem lehet, hogy kilazították a lámpa csavarjait? Hogy megbütykölték a lámpát a tárgyalás előtt?” – írta Harabin a Jaromír Čižnár főügyésznek címzett büntetőfeljelentésben. Mondandója hangsúlyosabbá tételére azokból a médiából vett eltúlzott idézetekkel segített rá, amelyeket egyébként a múltban pontatlan információik miatt élesen bírált és nagy összegekkel be is perelt. „Merénylet Harabin ellen? Lezuhant a lámpa arra a helyre, ahol ült. Ha éppen ott ült volna, minimum súlyos sérüléseket szenvedett volna.”

Kaliňák minisztériumának az üggyel kapcsolatos állásfoglalása szerint azonban Harabinra leginkább saját maga veszélyes.

(Felvidék.Ma/Pravda, aktuality.sk)