Ipolysági Szalon - amatőr és professzionális képzőművészek kiállítása (Fotó: Pásztor Péter)

A Menora Saag Centrum Artis szezonnyitó kiállításaként nyitották meg az Ipolysági Szalon elnevezésű tárlatot. A május elsejétől látható kiállításon Ipolyság és környékének műkedvelő és profi képzőművészei mutatkoztak be.

A csoportos kiállításra Peter Paulenka és barátainak kezdeményezésére került sor tavaly első alkalommal. „A tárlaton 27 alkotó állít ki. Az egyes amatőr alkotások színvonala eléri a professzionális alkotás szintjét” – mondta a megnyitón Kutak Adrienn, keramikusművész, a kiállítás kurátora. Hozzátette, az ilyen szalon egyedinek tekinthető a Felvidéken.

A kiállítók között voltak olyanok, akik már számtalan önálló kiállításon szerepeltek, többek között a Menora Saag Centrum Artisban is bemutatkoztak már. Ugyanakkor bőven akadtak olyanok is, akik első alkalommal léptek a nagyközönség elé. A kiállított tárgyak többsége festmény, valamint grafika. Emellett megjelentek fotók, térplasztikák, fafaragások. A klasszikus alkalmazott technikák mellett olyan különleges technikák is megjelentek, mint az origami, az enkausztika, vagy a hímzett képek. Megjelenik a képzőművészet másodlagos felhasználása is, a grafika textillenyomat formájában.

A gimnazista Matyó Veronika rajzokkal jelentkezett. „Képeimen kedvenc sportom, az autóversenyzés  meghatározó momentumai jelennek meg. Híres futamgyőzelmeket örökítettem meg. Eddig csupán az iskolám folyosóján voltak láthatóak a színes rajzaim” – mondta el a Felvidék.Ma-nak.

Nagyon széles skálájú az alkalmazott technikák és témák sora. A klasszikus vonalvezetéses csendélet mellett a szürreális tusrajzok, melankólikus hangulatú óriás festmények és valósághű portrék is jelen vannak. Ugyanakkor a misztikum világa, az alkotó különleges belső világa is nyomon követhető az egyes alkotásokon.

„A vásznon leginkább a természetet és az utazásaim emlékképeit örökítem meg – mesélte Erika Koštialová, majd folytatta – első alkalommal láthatók a festményeim. A kiállított anyaggal igyekeztem a művészetem egészét bemutatni.” A tompai amatőr festő hétéves kora óta alkot.

A második alkalommal megrendezett Ipolysági Szalonon az alábbi képzőművészek mutatkoztak be: René Tóth, id. Peter Paulenka, Kissimonyi István, Hojsza Zsuzsanna, Erika Koštialová , Dana Krmáčová, Jarmila Šišková,  Czibulya Lívia, Bukor Júlia, Illés Andrea, Eva Fajčíková, Ela Holotová-Bodnárová, Antal Gábor, Kosorú Milán, Pásztor Péter, Pintér Miroslav, Ličková Alžbeta, Pölhös Éva, Gaučík Radúz, Matyó Veronika, Pölhös Eszter, Dobos Boglárka, Melaga Tamás, Kutak Adrienn, Ĺudovít Šiket, Krajcsík Magda, Trencsényi István.

A kiállítás május  23-ig tekinthető meg a Bartók Béla tér 12. házszám alatti volt zsinagóga épületében.

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.