"Szeptembertől már nem veri fel gyermekzsivaj a dercsikai és a csallóköznádasdi kisiskolát". Fotó: a szerző

Szeptembertől már nem veri fel gyermekzsivaj a dercsikai és a csallóköznádasdi kisiskolát, és a bakai alapiskolába is kevesebben járnak majd, mert leépítik. Két iskola tehát bezár, egy harmadik pedig újabb lépést tesz a megszűnés felé. Szomorú történetünk három egymás tőszomszédságában lévő csallóközi kistelepülés jobb sorsra érdemes, szép múltú iskoláiról szól.

Nem az államhatalom, nem az önkormányzat döntése, hanem a gyermekhiány miatt kerül lakat a két alsótagozatos iskola ajtajára, és ugyanazon ok miatt építik le a harmadikat is. Hiába, a képlet túlságosan egyszerű: ha nincs gyermek, nincs iskola.

Évek óta mástól sem zeng a média, minthogy fogyóban, elöregedőben van az ország. A fiatalok nem, vagy csak egy, jobb esetben két gyermeket vállalnak. Kormányok jönnek-mennek, de csupán a nyugdíjasoknak juttatnak néhány plusz eurót a költségvetésből. Nekik megéri, mert sokan vannak, és ők ugyebár a választásokon ezt a szavazatukkal meg tudják hálálni… De mikor gondol már végre a politika a fiatalok megsegítésére, az otthonteremtő támogatásokra, az adócsökkentésekre? Ideje volna a családsegítő programok kidolgozásának, mert veszélyes folyamatok indultak el. Már nemcsak az ország keleti és középső része, hanem bizony a nyugati is elöregedőben, sőt egyenesen kihalófélben van. Kivételt talán csak Pozsony és környéke képez, ahol a betelepülések miatt új iskolák és óvodák építésébe, vagy a már meglévők bővítésébe kell fogni, olyan sok lett hirtelen a gyermek.

A gyermekhiány nyomasztó gondját egyre több településen tetézi, hogy a szülők nem a helyi iskolába íratják egy-két szem csemetéjüket. Talán azt remélik, hogy egy nagyobb, esetleg városi iskolában többet tanul a gyerek? Egy biztos, a tehetség megmutatkozik és nem vész el sem a kisiskolában, sem a nagyban. A gyengébb képességű tanulóból viszont a nagy iskolában sem tudnak professzort nevelni. A kisiskolában viszont a tanítónő sokkal többet tud vele foglalkozni, méghozzá személyre szabottan. A kisiskola olyan, mint egy nagycsalád. Minden diákra jut elég idő és figyelem. Közel van az otthonhoz, sokszor csak pár lépést kell megtenni. Mégsem ezt választják a mai szülők. Inkább korábban ébresztik, naponta utaztatják a kis hatévest. Új divat, új trend ez. Amióta akár több autó is van egy háznál, az anyukák képesek a nebulót akár naponta oda-vissza furikázni. A példa ragadós, egyik szülő követi a másikat… A falu szépen felújított kisiskolája meg lassan, de biztosan elsorvad.

A szíve szakad meg az embernek, amikor belép egy olyan kisiskolába, amely bő egy hónap múlva bezár. Még minden tele van élettel, a falakat rajzok díszítik, de a polgármester és a tanítónő már arról beszél, véget ért a küzdelem. Nincs tovább. Nincs gyermek, nincs utánpótlás. Ők megtették, ami tőlük telt, igyekeztek a szülők kedvében járni. Mégis cserbenhagyták őket. Senki más nem tud éltetni, fenntartani egy iskolát, csakis a szülők. Azzal, hogy oda íratják be gyermeküket.

Miért mondunk le önként arról, ami a miénk? Az iskola érték, attraktívabbá tesz egy-egy települést. Bezárásával a falu szellemisége lesz sokkal szegényebb. Már csak az óvoda és a templom marad… Vajon meddig?