Fotó: Farkas Iván

A muzslai óvodában tartott kerületi szintű módszertani napot az Érsekújvári Pedagógiai Módszertani Központ, melyen több mint 50 óvodaigazgató és pedagógus vett részt Nyitra megye járásainak településeiről.

A módszertani nap keretében Baranovič Mónika, a muzslai óvoda óvónője tartott foglalkozást a gyermekekkel, amely a régi mesterségek felelevenítésének jegyében zajlott Mesterségem címere elnevezéssel.

Fotó: Farkas Iván
Fotó: Farkas Iván

“A foglalkozás első részében a gyermekek öt különböző műhelyben, öt különböző mesterség fortélyait mutatták be, majd a második részben a muzslai vásárban kínálták az elkészített portékát. A vásár idején gazdag kultúrműsorral szórakoztatták a megjelent falubelieket és a vendégeket. A módszertani napon megjelent több mint 50 óvodaigazgató és pedagógus Nyitra megye járásainak településeiről. A résztvevők jegyzeteltek, fényképeztek és filmeztek, hiszen bőven akadt látnivaló, módszertani alapanyag” – tájékoztatta a Felvidék.Ma-t Farkas Iván, a község polgármestere, majd hozzátette, hogy “a résztvevők a módszertani nap végén közösen elemezték ki a látottakat, hallottakat. A megjelent tanfelügyelők magas szinten értékelték a módszertani nap eseményeit, kiváló minősítésben részesítették az óvónő és a gyermekek teljesítményét, valamint a Muzslai Községi Óvodában tapasztalt figyelmességet, odaadást, az óvoda dolgozói kiváló szakmai rátermettségét. Büszkék lehetünk az óvodánkra!”

Fotó: Farkas Iván
Fotó: Farkas Iván

Arról, hogy miért éppen Muzslán valósult meg a járás óvónőinek módszertani napja, Baranovič Mónika óvónő nyilatkozott: „Az elmúlt évben járási ellenőrzést kaptunk, amikor is bemutatkoztunk programunkkal, és a járási vezetőknek az volt a véleménye, hogy ezt be kell mutatni megyei szinten is, valamennyi magyar óvoda pedagógusának, de jelen voltak szlovák óvónők is, akiknek fordították a tudnivalókat.”

“Az óvoda irányultsága a néphagyomány, így a gyermekeknek nem volt újdonság a téma. A népviseleti ruhákat is régen viselik egy-egy ünnepség, műsor alkalmával. Remélem, módszerük példaként szolgál majd régiónk, s a többi régió óvodái és iskolái részére is, hisz a mesterségek, a néphagyományok megismerése, a természet közelsége, talán majd egy emberibb nemzedék felnövését is biztosítja” – tette hozzá a pedagógus.