Jól ment a szavalás a komáromi középiskolásoknak a múlt hét végén rendezett 25. Tompa Mihály Országos Verseny negyedik kategóriájában, Rimaszombatban. Versmondásban Kálosi Zsófia, a komáromi Selye János Gimnázium végzős diáklánya, prózamondásban Horváth Dávid , a Komáromi Ipari Szakközépiskola 3. G. osztályos diákja lett az első.

Kálosi Zsófiát ismét Spátay Adrianna magyar szakos tanárnő készítette fel. „Mindig azzal kezdjük, hogy átbeszéljük, miről szól a vers. Mi, mit jelent a szövegben. Tíz, tizenöt percig tart a megbeszélés, a tanárnő elmondja, mit vár el tőlem, másnapra megvalósítom. Erdős Virág Ezt is elviszem magammal című verse volt az első közös munkánk. Azt még rengeteget gyakoroltuk, az ideit már nem olyan sokáig, de azért ezzel is volt munka” – avatott be a több éve remek formában versenyző diáklány, aki tavaly második, tavalyelőtt első lett Rimaszombat országos szavalóversenyén. Most Tőzsér Árpád Fejezetek egy kisebbségtörténelemből című versével győzött, és övé lett a hazai szerző művét mondó legsikeresebb előadó díja is.

„Spátay tanárnő választotta a verset, amit nagyon szeretek. Pár mondatban benne van a lényeg” – mondta a 4. A osztály diákja, akire több előadás is hatott Rimaszombatban.
„Nagy élmény volt az első este Benkő Géza A nagy (Cseh)szlovákiai magyar csönd című előadása, melynek szerzője Soóky László. Utána még a versemet is átgondoltam, mert hasonló a témája. Úgy volt, hogy elindulunk a szállásra pihenni a másnapi verseny előtt, de nagyon megérte, hogy maradtunk. A Kicsi hang együttes koncertjéről lemaradtam, mert elnéztem a kezdési időpontot, de a fesztiválklubban remek Slam Poetry-est volt! Gál Tamás színész A szavaló kisgyermek országos panaszai címmel írt szöveget. Mindenki figyelmébe ajánlom – sorolta élményeit az országos győztes versmondó lány, aki két héttel ezelőtt a kötelező és a választott szövegéért is Kazinczy-érmet kapott Győrött, a szép magyar beszéd versenyen.

Kálosi Zsófia: „A pódium megmarad. Érzem, valahol még folytatódik, mert mindenképpen hozzám tartozik” (Fotó: Bárány János)
Kálosi Zsófia: „A pódium megmarad. Érzem, valahol még folytatódik, mert mindenképpen hozzám tartozik” (Fotó: Bárány János)

„Nehéz menet volt mindkét megmérettetés. Egy hónappal a versenyek előtt vesekővel műtöttek. Mégis sikerült a felkészülés, és nagy örömömre, mindkét helyen nyerni tudtam” – mosolygott a hamarosan ballagó gimnazista, aki egy bécsi egyetem válaszát várja.
„Nemzetközi gazdálkodásra jelentkeztem. Budapestre is beadtam a jelentkezőlapot, de Bécsben angolul tanulhatnék, és ez minden vágyam. Már a felvételi is remek hangulatban zajlott! A pódium megmarad. Érzem, valahol még folytatódik, mert mindenképpen hozzám tartozik” – mondta búcsúzóul Kálosi Zsófia.

Horváth Dávidot, a Komáromi Ipari Szakközépiskola harmadikos diákját először Fábry Péter pedagógus terelte a prózamondás felé az alapiskola negyedik osztályában, otthon, Ipolyszakálloson.

„Az alapiskolai fordulónál sosem jutottam tovább. Bár felső tagozaton négyszer országos elődöntős lettem, mindig kiszórtak. Szavaltam az alapiskolában a népmeséktől kezdve, Örkényig mindent, de nem sikerült a döntőbe kerülni. Elsős iparisként sem, amikor Király Sándor A bohóc című művével indultam.

Tavaly Örkény István Az állva maradás joga című szövege következett. A szavalóverseny előtt megbetegedtem, nem is vehettem részt a szavalóversenyen, így az idén megint ezzel a szöveggel indultam, és megnyertem az országos szavalóverseny negyedik próza kategóriáját. Hatalmas érzés volt már az is, hogy bekerültem az országos döntőbe. És jött a ráadás! Kiss Péntek József tanár úr készített fel.

Örkény István műve remek szöveg. Egy átlagos, szürke, hétköznapi emberről szól, akinek a történet a fejében játszódik le. Áll egy buszon, és nem akar odébb menni, annak ellenére, hogy útban van. Elképzeli, mit válaszolna, ha most hozzászólna a kalauznő. A valóságban semmi sem történik, csak képzeli” – sorolta az Oroszlán csillagjegyben született fiatalember, a zselízi Kincső Néptáncegyüttes táncosa.

„Három éve országos elsők lettünk a Šaffova ostroha elnevezésű országos versenyen Duba Rékával, egy évvel korábban ezüstsávos minősítést értünk el ugyanezen a versenyen, Németh Eszterrel. A Kincsővel több díjat nyertünk különböző versenyeken. Mindig változnak a párleosztások, hogy fejlődjünk. A színjátszást is a Kincsőben szerettem meg. Gál Tamás színész rendezett nálunk táncos, zenés színdarabokat, népmeséket. Amikor pedig Szakálloson, az egyik ismerősénél járt Laboda Róbert slammer, költő, színjátszó, rendező, és megemlítettem neki, hogy a komáromi ipariba készülök, azt mondta, mindenképpen keressem meg a Vidám Iparisták Színjátszó Társulatát. Mindjárt elsőben jelentkeztem.

Horváth Dávid: „Apróságokon múlt a végső sorrend. Amikor lejöttem a színpadról, éreztem, most mondtam el a legjobban a szöveget” (Fotó: Bárány János)
Horváth Dávid: „Apróságokon múlt a végső sorrend. Amikor lejöttem a színpadról, éreztem, most mondtam el a legjobban a szöveget” (Fotó: Bárány János)

Szerepelek Garaczi László Ovibrader című darabjának előadásában, melyet Kiss Péntek József rendezett, Okoskát, a főszereplő lelkiismeretét személyesítem meg. Örkény egyperceseiben, Angyal Gábor rendezésében, egy hosszú monológom van. Mindkét előadással beneveztünk az idei Jókai Napokra” – mondta a diák, aki szerint remekül végezte a munkáját a zsűri az idén Rimaszombatban.

„Benkő Géza, Nádasdi Péter és Csendes László színészek voltak a kategóriánk zsűritagjai. Jómagam nem tudtam volna senkinek semmit mondani, annyira jó volt mindenki. Tizennyolcan lehettünk a kategóriában, a többiek előadásait is nagyon élveztem. Apróságokon múlt a végső sorrend. Amikor lejöttem a színpadról, éreztem, most mondtam el a legjobban a szöveget. Kiss Péntek tanár is mindjárt azt mondta, ez most tényleg jól sikerült. Amikor láttam a közönségen, hogy tetszett nekik és nevettek, már attól boldog voltam” – mesélte végül Horváth Dávid, aki a későbbiekben szeretne a művészettel foglalkozni, kipróbálná magát Budapesten, a táncművészeti főiskolán.

A 25. Tompa Mihály Országos Verseny díjkiosztóján az Agora Nonprofit KFT. Kálosi Zsófiát és Horváth Dávidot is meghívta a 2017. április 6. és 8. között megrendezésre kerülő XII. József Attila Nemzeti Vers- és Prózamondó Versenyre, Tatabányára.