Lassan végéhez érkezik a Teach for Slovakia elnevezésű projekt, mely Andrej Kiska köztársasági elnök védnöksége alatt folyik. Célja az oktatási rendszer színvonalának javítása és a társadalmi esélyegyenlőtlenségek mérséklése.

A szlovákiai tanulók alapvető képességek tekintetében riasztó eredményeket mutatnak a nemzetközi felméréseknél. A Teach for Slovakia csapatát olyan emberek alkotják, akik az iskolaügyben, illetve vezető tanácsadói cégeknél tevékenykedtek és tudatosítják, hogy az ország jövőbeli sikerének feltétele a lakosság műveltségi szintjének emelése. Szeretnék a jövő generációjának megmutatni, hogy számukra fontos a bennük rejlő lehetőségek kibontakoztatása. Céljuk, hogy minden gyermek elérje azt a műveltségi szintet, amely lehetőséget biztosít számára sikeressé válni az életben.

A program keretén belül fiatal, tehetséges személyek Szlovákia különböző részein vállalnak tanítást az iskolákban, hogy így segítsék a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanulásban. Jelenleg 14 alapiskolában tevékenykednek Szlovákia-szerte.

A projekt egyébként komoly közösségi jelentőséggel bír. A programban résztvevők szorosan együttműködnek a partneriskolákkal. A projekt célja az is, hogy a szlovákiai iskolaügybe visszacsábítsák a vezető egyéniségeket, és lassan megváltoztassák a jelenlegi kedvezőtlen helyzetet. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a programba bekapcsolt fiatal vezetők képesek a gyerekeket motiválni, és olyan változásokat elérni náluk, melyek fejlődéshez, tanuláshoz és az életük megváltoztatásához vezetnek.

A programba olyan fiatalok jelentkezését várják, akik kitartóak, céltudatosak, képesek irányt változtatni és optimistán viszonyulnak az élethez. Szükséges, hogy a vezetői képességekkel rendelkező jelentkező egyetértsen a programmal és tisztában legyen vele, hogy a megvalósításért sokat kell tenni. A gyerekeknél látni és ösztönözni kell a bennük rejlő lehetőségeket az osztályon kívül is.

A Teach for Slovakia projekt egy magas színvonalú nemzetközi program, a Teach for All program része, mely mintegy 40 országban működik világszerte. A program a világ minden részén önkéntes polgárok kezdeményezése, mely az emberek tömeges bekapcsolódásának köszönhetően a húsz év alatt óriási méreteket öltött és neves személyiségeket is megnyert. Hogy a Teach for All program Szlovákiában működni fog-e, az csakis az itt élő embereken múlik. A cél, elérni a 40 vezető bekapcsolását, és a jelenlegi kísérleti régióból kilépni. A programot abba a régióba viszik el, amelyben érdeklődés van iránta.

A jelképes segítségnyújtást, a vezetők és iskolák jelentkezését szlovák nyelven várják honlapjukon.