Fotó: kr

Május 6-án ügyféliroda nyílt a Klapka téren, ahol a lakosok egy helyen intézhetik fontosabb ügyeiket. A városháza szomszédságában található iroda akadálymentes hozzáférést biztosít, de gyereksarok is segíti a kényelmes ügyintézést.

A központi ügyfélirodáról még a tavalyi év folyamán született döntés. Képviselői javaslatra 10 ezer eurós összeget különített el az önkormányzat a központi ügyintézés lehetőségének kialakítására. A Klapka téren található helyiség, korábbi könyvesbolt, a Zichy palota része, a város tulajdona. Az irodai bútorok nagy részét szponzorok ajánlották fel a városnak.

„Célunk közelebb hozni a hivatalt az emberekhez, megkönnyíteni az ügyintézés menetét. A városi hivatalnak régi adóssága az akadálymentes hozzáférés biztosítása, most már e téren is sikerült lépnünk egyet előre. Olyan szolgáltatások erősítésével, mint a hitelesítés, a város bevételeit is növelni fogjuk. Fontosnak találom a családbarát hozzáállást, hogy gyarapodó város lehessünk, ezért hoztuk létre a gyereksarkot is” – mondta el Stubendek László polgármester.

Fotó: kr
Fotó: kr

Az irodában öt ügyfélfogadó asztallal várják a lakosokat. Ide kerül a városi hivatal iktatója, továbbá az anyakönyvi hivatal épületéből a hitelesítő irodát is ide helyezik át. A közeljövőben pénztár is helyet kap az irodában, a kötelező hitelesítési illetéken túl a helyi adókat és illetékeket is be lehet majd fizetni.

„A terv az, hogy a többi három ügyfélfogadó asztalnál a városi hivatal hat főosztályának ügyeit lehessen majd intézni. Mindhárom hivatalnok két-két feladatkörben lesz illetékes. Alapvetően informatív jellegű ügyintézés fog e helyiségben zajlani, a bonyolultabb esetekben az illetékes főosztályokhoz irányítjuk az ügyfeleket” – fejtette ki a részleteket Fekete Tamás hivatalvezető.

Fotó: kr
Fotó: kr

Az ügyfélkapu eleinte a már megszokott ügyfélfogadási időben áll a lakosok rendelkezésére, azaz hétköznap délelőtt mindig, péntek kivételével pedig délután is néhány órára – a legtovább szerdán, délután 16.30 óráig. A nyitva tartás, illetve az ügyfélkapu működése az igények szerint a jövőben módosul annak függvényében, hogy az első hetekben milyenek lesznek a tapasztalatok, a lakossági észrevételek.