(Fotó: HE)

Az Oratórium című produkciót Rimaszombatban mutatta be utoljára a legendás Omega együttes. A turnésorozat utolsó állomása május 14-én volt a református templomban a dunaszerdahelyi elóKoncert műsoriroda szervezésében.

Az együttesnek óriási a rajongótábora. Bárhová is mennek a világban, mindig hatalmas tömegeket mozgatnak meg. Ezt, a jó értelemben vett Omega-őrületet érezhette a gömöri közönség is. Csak úgy sereglettek a templomba, ami így pünkösdkor még nagyobb varázzsal bírt. S nem is csalódott az a több mint 1200 ember, aki zsúfolásig megtöltötte a szebb időket megélt templom padsorait, a karzatot.

Csápolás (Fotó: HE)
Csápolás (Fotó: HE)

Az Omegát Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zenészek éltetik. A magyar rockegyüttes 1962-ben alakult, ez év végén ünnepli majd fennállása 55. évfordulóját. A zenekar úttörő szerepet vállalt fel. Az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. Ez utóbbi kivételével Rimaszombatban is bizonyították, hogy a szakma magaslatán állnak. Amúgy meg a szó szoros értelmében, a koncertszínpadot az úrasztala fölé emelték, s a szószék elől csendült fel a drámai hatású kompozíció, az Omega Oratórium.

Az Oratórium stúdióalbumot 2013-ban rögzítették, azóta több mint 50 helyen koncerteztek vele Európa-szerte. A Felvidéken korábban Pozsonyban és Kassán adták elő. A szövegekben a Biblia jelképei, szimbólumai voltak jelen, amelyek a legjobban közvetítették az üzeneteket. Jobb és őszintébb díszletet találni sem lehetett volna mindehhez, mint a gyönyörű templomot, oszlopcsarnokkal, fényekkel, óriási belmagassággal, oltárral, orgonával.

Omega az oszlopok közt (Fotó: HE)
Omega az oszlopok közt (Fotó: HE)

A nyitányban és a fináléban Liszt Ferenc zeneművei biztos zenei alapokat adnak az Omega Oratóriumnak. Közben pedig a Hajnal a város felett, az Egy életre szól, a Boldog angyalok, Az éjszakai országúton, a Ne legyen, a Ballada a fegyverkovács fiáról, az Álmod őrzi egy kép, az Én elmegyek, a Megszentelt világ, a Szállj le hozzánk angyal, a Koncert a Mennyben, az Egy új nap a teremtésben, Az égben lebegők csarnoka című dalokat játszotta az együttes.

Kóbor János szólóénekét a zenekar mellett a Kiskőrösi Gospel Sasok énekkar, azaz Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség kórusa segítette Lupták György vezetésével. A billentyűs hangszert Benkő László és Földi Albert, a dobot és ütőhangszereket Debreczeni Ferenc, a gitárt Szekeres Tamás, a basszusgitárt Szöllössy Kati szólaltatta meg.

Már a Testamentumra készülnek (Fotó: HE)
Már a Testamentumra készülnek (Fotó: HE)

Az Omega-koncertek elmaradhatatlan számait is eljátszották, háromszor visszatapsolta őket a lelkes gömöri közönség, így tomboltak a Gyöngyhajú lányra és a Petróleum lámpára is. Az Oratóriumot bemutató turnésorozatnak a gömöri város volt az utolsó helyszíne. A következő anyaguk az Oratóriumból lép tovább, Testamentum névvel, de ez sem a befejezést jelenti, hanem egy ígéretes folytatást. Az év végére, pályafutásuk 55. évére készülnek el vele, kilencven százalékban új számokat tartalmaz majd. S az ősbemutatója a Felvidéken lesz…

A zenekart Emberi Méltóságért-díjjal tüntették ki

Az Emberi Méltóság Tanácsa által alapított Emberi Méltóságért kitüntetést Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Szunai Miklós, a testület főtitkára adta át május 4-én Budapesten.

Kóbor János és Benkő László, az Omega zenekar művészei megkapták az Emberi Méltóságért kitüntetést. Azt a teljesítményt ismerték el, amellyel a díjazottak, illetve az Omega zenekar különösen a rendszerváltás előtti időszakban a szabadságjogokért és a szétszakított Európa egységéért tett.

A díjátadáskor (Fotó: Cserényi András)
A díjátadáskor (Fotó: Cserényi András)

„A díj átadásakor arra utaltam, hogy a kitüntetettek nem csupán a művészetükkel alkottak maradandót, hanem a teljesítményük az emberi jogokért, a szétszakított Európa egyesítéséért is elismerésre méltó. Megmutatták a nyugati világnak, hogy a magyarok szabadságra és függetlenségre vágynak, kultúránk az európai értékek részét képezi” – nyilatkozta a díj kapcsán a Felvidék.Mának Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Az elmúlt években számos jeles közéleti személyiség vehette át a díjat, többek között Törőcsik Mari, Jókai Anna, Kányádi Sándor, Bodrogi Gyula, de a rimaszombati Tamás Ilonka néni is megkapta az elismerést.

A születésnapi tortát az uzapanyiti Demeter Katalin készítette. (Fotó. DK)
A születésnapi tortát az uzapanyiti Demeter Katalin készítette. (Fotó. DK)

Az Omega frontembere, a Kossuth- és Liszt Ferenc díjas magyar énekes, becenevén „Mecky” május 17-én lesz 73 éves, a születésnapját már Rimaszombatban is megünnepelték. Fogadta őt és a zenekarát Rimaszombat város polgármestere, Šimko József és az alpolgármester, Rigó László. A koncertet megelőző fogadáson az ünnepi torta sem maradt el. A koncert végén a rajongótábora pedig elénekelte neki a Boldog születésnapot. Mindenki feledhetetlen élménnyel lépett ki Isten házából.