(Fotó: Berzétei árvaház, Facebook)

Balogvölgyi Rockfesztiválmotoros segélytúra, Tempfeszt, adomány Japánból, jobbikos önkéntesek, adomány és önkéntesség Egerből, és sok névtelen segítő és adakozó járult hozzá, hiszen a helybeliek mellett magyarok és hollandok is segítettek már a készülő családtípusú árvaház elkészülésében. Ki pénzzel, ki munkával. 

Körülbelül kilenc évvel ezelőtt kapta vissza a Berzétei Református Gyülekezet azt az épületet, amely érdekes módon nem az állam, hanem a katolikus egyház tulajdonaként szerepelt. Katolikus részről az egyház vezetői nagyon korrektek voltak, így szimbolikus egy koronáért visszakaphatták tőlük a berzéteiek. Az épületben valamikor református iskola volt. Ám mire újra a tulajdonukként tudhatták, addigra teljesen lepusztult. Az épület tetőzete félig leszakadva, nincsenek nyílászárók. Több mint két traktorutánfutónyi építkezési törmeléket, mindenféle egyéb hulladékot takarítottak ki belőle – emlékezett vissza beszélgetésünk alkalmával Nt. Mudi Róbert református tiszteletes.

„Az építkezés úgy kezdődött, hogy ezeket a hulladékokat kivittük a házból, és ott a sátánkereszttel csúfított falak között tartottunk egy istentiszteletet. S abban a teremben, ahol az Isten nevét csak gúnyként vették szájukra az emberek, ott mi az Úr lelkét hívtuk segítségül. Isten jelenléte megszentelte a falakat, és így láttunk hozzá célunk megvalósításához. Ennek mintegy kilenc esztendeje, és most már közeledünk a befejezéshez” – nyilatkozta a Felvidék.Ma-nak Nt. Mudi Róbert.

Jelenleg az árvaház építése tehát a végéhez közeledik. A 2015-ben összegyűjtött pénzből befejezték a fűtési rendszert, megkezdték a tűzvédelmi rendszer kiépítését. A munkálatok teljes befejezéséhez mintegy 10-12 ezer euróra lenne még szükség. Ez az összeg már tartalmazza az összes engedély beszerzését is. A riasztórendszer beszerelése, az erkély, a kazánház és a tornác befejezése még várat magára. Mivel immár nyolc éve folyik az építkezés, a tető helyenként kisebb javításra szorul, a csőtörés után pedig némely helyiségeket részben újból kell vakolni, festeni, parkettázni és hátra van még a szobák bebútorozása is.

Az árvaház működésének elindítása egy komoly folyamat, mely sok bürokratikus ügyintézéssel jár. „Amikor mindezekkel megleszünk, közzétesszük a felhívásokat, amelyek alapján jelentkezhetnek a nevelőszülők” – tudtuk meg.

Az épület 32 méter hosszú, mely két részre osztódik. Az egyik egy teljes értékű családi ház alsó és felső szinttel. Itt lesz maga a családtípusú árvaház. A tervek szerint ebben a részben élnek majd a nevelőszülők. A szülők egyben gondnokai is lesznek az épületnek. Az épület másik része egy közösségi rész lesz. „Mindig Berzétei Árvaházról beszélnek, de ez nem csak árvaház lesz” – hívta fel figyelmünket a tisztelendő úr. Azzal az elgondolással, hogy önellátóvá váljanak és az árvaház későbbi működését biztosítsák, keresztyén szálláshelyet terveznek létrehozni. Az emberi jóságra, a bennünk lévő istenarcúságra építenek a továbbiakban is, de örökké nem lehet az emberek adakozását kérni. Tehát lesz egy alacsony komfortú keresztyén szálláshely 20 fő részére. Aki itt száll meg, az az árvaházat támogatja, a nevelőszülők pedig a gyermekek ellátása mellett kitakarítanak, ágyneműt húznak a közösségi házban.

Akik a szociális szférában gondolkodnak, azoknak a nagy része vállalkozó. Igazából a szociális szféra egy jó biznisz azoknak, akik jól tudnak helyezkedni. Az öregek gondozásából, öregotthon bevételeiből ki lehet jönni, talán még haszon is lenne az épületen. Erre többen felhívták a berzétei református tiszteletes figyelmét. „Nem szeretném, hogy a mi árvaházunk üzleti alapon működjön, mi szeretetből, diakóniát, szeretetszolgálatot végezve építkezünk és élünk. Az én utam a jövőnek, az ébredésnek, az újjászületésnek és a születésnek az útja. Én gyermekeket szeretnék menteni. Én azt szeretném, hogy azok a piciny életek, akiket eldobtak, kapjanak egy új esélyt. Hogy fel tudjuk őket karolni, meg tudjuk menteni és jövőt tudjunk a számukra biztosítani. És ha ez a jövő itt a Felvidéken református és magyar, azt hiszem, akkor van miért dolgoznunk” – fejtette ki Nt. Mudi Róbert.

Mudi Róbert tiszteletesnek van azonban egy nagyobb álma is: „Nem akarok még egyszer ilyen nagy építkezésbe belevágni, viszont azt látom, hogy a környező gömöri falvakban vannak elhagyott, eladó régi családi házak. Egyszerű, kis, magyar parasztházak, melyeket már csak az építészeti stílusuk miatt is érdemes lenne megmenteni, megvásárolni. Nekem az az álmom, hogy Berzéte legyen a központ, viszont a környező falvakban tudjon az alapítvány egy–egy parasztházat megvásárolni, felújítani és ott elhelyezni egy családot, majd a következő faluban is. Ezzel sokszorosan jót teszünk, hiszen a szeretet nagy parancsát teljesítjük, értékeket mentünk a házakkal, s idővel újból be tudjuk népesíteni az elhagyott gömöri kis falvakat, magyarrá és hitvalló egyháztaggá nevelünk gyermekeket, munkát adunk fiatal, helyben maradni akaró családoknak.

Itt szeretném felhívni az olvasók figyelmét arra, hogy ha valakinek van a birtokában ingatlanja Rozsnyó környékén, és segíteni szeretne az álmunk megvalósításában, keressen meg bizalommal, az alapítványunk 20 évre bérbe veszi az ingatlant, cserébe tatarozza, karban tartja és élettel, gyermekkacagással, a jövő reménységével tölti meg azt. Hiszem, hogy ha ez az álom valóra válik, akkor nem lesz Felvidéken eldobott magyar gyermek, minden életet meg tudunk menteni. És ezekben a közösségekben, ahol beindul egy-egy családtípusú gyermekotthon, szeretetből példát tudunk mutatni a világnak, közösség épül, helyi óvodák, iskolák és gyülekezetek kapnak utánpótlást, elindulhat egy felvidéki magyar ébredés – én ezért imádkozom ” – zárta beszélgetésünket Nt. Mudi Róbert.

Vámosbalogon idén is megszervezik a Balogvölgyi Rockfesztivált. A bevétellel az árvaházat segítik a résztvevők, de szívesen fogadnak bútorokat is: székeket, asztalokat, komódokat, ágyakat… Pénzbeli adományt a következő számlaszámra lehet utalni: (Ében Haézern. f. , OTP Banka Slovensko a.s. IBAN: SK50 5200 0000 0000 0586 5425). Imatámogatást, észrevételeket, segítő és építő együttműködési javaslatokat a reffelvidek@gmail.com címre vár a tiszteletes.