Eredményhirdetéssel és díjkiosztó gálaműsorral ért véget a XXV. Tompa Mihály Országos Verseny Rimaszombatban.

A verseny résztvevői a kiértékelés előtt közösen énekelték Tompa Mihály és Sütő András sorait az „Amíg egy nép énekel, messzire hallatszik, hogy létezik” – kezdetű verset Tóth Árpád és Tóbisz Titusz vezényletével, mintegy katartikus élményként magukba zárva.

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke zárszavában meghirdette a verseny huszonhatodik évfolyamát, s elmondta: „Ha egy nép az anyanyelvén verset mond, énekel, akkor ez a nép van, s lesz.” Minden résztvevőnek, versenyzőnek, felkészítőnek, szervezőnek, támogatónak megköszönte a közösségi élményt, amit a három nap alatt április 28-30-a között átélhettek.

Tóth Csilla, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnöke kifejtette, hogy örömmel szervezik meg jövőre is a versenyt, mert szeretik és sajátjuknak tartják. „A huszonöt év alatt nagyon sok versenyző, felkészítő tanár, szülő, vendég, művész jelent meg ezen a nézőtéren s ezen a színpadon, s nagyon szeretnénk, ha ez a jövőben is így történne” – mondta.

Tóth Csilla és Bárdos Gyula (Fotó: HE)
Tóth Csilla és Bárdos Gyula (Fotó: HE)

A jubileumi alkalomra ajándékcsokorként színvonalas programokat nyújtottak át a résztvevőnek. A megnyitón a Villanások című műsorban egykori szavalók léptek fel újra, Benkő Géza színművész derűs szomorújátékot vitt színre. A versenynap estéjére Csendes László mosolycsokorral érkezett, a Kicsi Hang pedig tizenöt év után újra elbűvölte a kicsiket és nagyokat egyaránt. Kiosztották a Kulcsár Tibor-díjat, melyet idén Juhász Dósa János újságírónak ítéltek oda. Az értékelés napján Gál Tamás Csavar Színháza is bemutatkozott. S mindeközben kisvonatos városnézés, kiállítások, kézműves foglalkozások, játszóház, örömzenélés színesítette a programot.

A Double twins a 3. helyen végzett a VI. kategóriában (Fotó: HE)
A Double twins a 3. helyen végzett a VI. kategóriában (Fotó: HE)

A Tompa Mihály Napok döntősei sok bátorítással térhettek haza, hogy ápolják tovább a szép szót és a pódiumművészetet. A szakmai zsűri minden előadásról elismeréssel szólt. Az I. kategória vers, a II. kategória próza és a III. kategória vers zsűrijében Bárdos Ágnes (elnök), Culka Ottó, Tóth Zsuzsa és Tóth Péter Lóránt dolgozott. Az I. kategória próza, a II. kategória vers és a III. kategória próza zsűrije Tóth Zsóka (elnök), Juhász László, Mokány Csaba és N. Tóth Anikó volt. A IV. és V. kategóriák vers és prózamondóit Csendes László (elnök), Benkő Géza és Nádasdi Péter értékelték. A verséneklők kategóriájában Tóth Árpád (elnök), Kátai Zoltán és Tóbisz Titusz, a lírai színpadok kategóriájában pedig Hizsnyan Géza (elnök), Kiss Péntek József és Spátay Adrianna foglaltak helyet.

Mint mindig, ezúttal sem volt a zsűri könnyű helyzetben. Rimaszombatból mindenki győztesen távozhatott, hiszen már idáig eljutni is nagy nyeremény. Arany-, ezüst-, bronzsávba sorolták a 174 versenyszámot.

A rimaszombati Csillagvirág Tompa Mihály megzenésített versével a 2. lett (Fotó: HE)
A rimaszombati Csillagvirág Tompa Mihály megzenésített versével a 2. lett (Fotó: HE)

Az I. kategória versben Darázs Alexandra, míg a prózában Gerencséry Erik nyert. A II. kategória versben Béhr András Bertalan a prózában Ürge József Jakab lett a legjobb. A III. kategória versben Holocsy Zsóka Zsófia, a prózában Galamb Krisztián győzött. A IV. kategória versben Kálosi Zsófia, a prózában Horváth Dávid végeztek az első helyen. Az V. kategória versben Fodor Péternek, a prózában Mikóczi Dominikának ítélték oda az első helyet. A VI. kategória győztese az A.F.F. együttes, a VII. kategóriáé pedig a Fókusz Diákszínpad I. lett.

A részletes eredmények:

 

I. kategória, vers

Aranysáv: 1. Darázs Alexandra (Alapiskola és Óvoda, Farkasd, felkészítő: Deák Denisza); 2. Pastorek Fanni (Eötvös Utcai MTNY Alapiskola, Komárom f.: Vrečič Katalin); 3. Lestár Zsófia (Alapiskola, Naszvad, f.: Mgr. Holka Gizella)

Darázs Alexandra
Darázs Alexandra (Fotó: HE)

Ezüstsáv: Ádám Eszter (Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola, Kassa, f.: Szabó Anita); Alabán Dániel (MTNY Alapiskola, Gömörsíd, f.: Bc. Nagy Erika); Baros Dániel (MTNY Alapiskola, Deáki, f.: Renczés Nóra); Biháry Bianka (MTNY Alapiskola és Gimnázium, Duna utca, Pozsony, f.: Vician Lívia); Mács Zille Anna (Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat, f.: Orosz Judit); Majer Jázmin (Eötvös Utcai MTNY Alapiskola, Komárom, f.: Majer Szendi Gabriella); Pápay Dániel (Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely, f: Vörös Mária )

Bronzsáv: Banyák Jenifer (MTNY Alapiskola, Nyárasd, f.: Mgr. Teplická Erika); Csiba Csenge (József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút, f.: Mózes Hajnalka); Czibor Eugénia (MTNY Alapiskola, Marcelháza, f.: Gál Lívia); Mártha Csongor (Alapiskola, Péder, f.: Mártha Eszter); Pereszlényi Zsófia (Ady Endre Alapiskola, Párkány, f.: Pesti Zsuzsanna); Szívós Lilla (Kazinczy Ferenc MTNY Alapiskola, Tornalja, f.: Kiss Sarolta)

I. kategória, próza

Aranysáv: 1. Gerencséry Erik (MTNY Alapiskola, Marcelháza, f.: Gál Lívia); 2. Asztalos Luca (Alapiskola Naszvad, f.: Mgr. Holka Gizella); 3. Botoš Máté János (Mocsáry Lajos Alapiskola Fülek, f.: Mgr. Benko Tünde)

Gerencséry Erik (Fotó: HE)
Gerencséry Erik (Fotó: HE)

Ezüstsáv: Bitter Karolina (Pongrácz Ágoston Alapiskola, Negyed, f.: Mgr. Varga Mária); Csala Rebeca (Kazinczy Ferenc MTNY Alapiskola, Tornalja, f.: Babús Melinda); Csölle Larion (MTNY Alapiskola Nyárasd, f.: Mgr. Marsal Krisztina); Dórák Lara Jázmin (Vámbéry Ármin MTNY AI, Dunaszerdahely, f.: Mgr. Vörös Mária); Kovács Vivien (Pongrácz Ágoston Alapiskola, Negyed, f.: Varga Mária)

Bronzsáv: Domsi Zsófia (Illésházy István Alapiskola, Illésháza, f.: Filkász Éva); Gabóda Balázs (MTNY Alapiskola, Nagygéres, f.: Mgr. Pokol Csilla); Halász Dóra (Majthényi Adolf Alapiskola, Udvard, f.: Vadkerti Magdolna); Chládek Dániel (MTNY Alapiskola, Farnad, f.: Balázs Enikő) – Különdíj: Hazai szerző művét mondó legsikeresebb előadó; Metzner Dóra (MTNY Alapiskola, Réte, f.: Mgr. Bodnár Beáta); Ondrejcsák Anna (Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat, f.: Mihály Ágnes); Tóth András (MTNY Református Egyházi Alapiskola Vaján, f.: Mgr. Moravčik Mónika); Trestyánszki Eszter (Jókai Mór Alapiskola, Komárom, f.: Varga Ilona)

II. kategória, Vers

Aranysáv: 1. Béhr András Bertalan (Kóczán Mór Alapiskola, Csilizradvány, f.: Béhr Erzsébet); 2. Gál Ádám Vajk (Tarczy Lajos MTNY Alapiskola, Hetény, f.: Mgr. art. Kiss Szilvia) – Hazai szerző művét mondó legsikeresebb előadó; 3. Bukovský Dorottya (MTNY Alapiskola, Deáki, f.: Renczés Dóra)

Béhr András Bertalan (Fotó: HE)
Béhr András Bertalan (Fotó: HE)

Ezüstsáv: Dóczé Dávid (Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár, f.: Liszka Éva); Gablyasz Edina Lilla (Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola, Kassa, f.: Mgr. Ádám Anikó); Krištóf Áron (Rozsnyói Református Egyházközség Aiapiskolája, f: Ambrus Irén); Lajos Sára Andrea (MTNY Alapiskola és Gimnázium, Duna utca, Pozsony, f.: Görcs Katalin); Zsapka Virág (Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár, f.: Kollár Erzsébet)

Bronzsáv: Balázs Réka (Mária Ipolyi Arnold Alapiskola, Ipolybalog, f.: Hugyecz Zolcer Erika), Csúsz Réka (Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat, f.: Mgr. Mács Gyöngyi); Fekete Emma LiIi (Kármán József AI és Óvoda, Losonc, f.: PaedDr. Fűkő Gyöngyi); Kovács Emese (Ady Endre MTNY Alapiskola, Párkány, f.: Jakubík Teréz); Nagy Gergely János (Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Ógyalla, f.: Mgr. Rakottyay Katalin); Pőcz Anna (MTNY Alapiskola, Nagymagyar, f.: Bohák Csaba); Rigó Bianka (József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút, f.: Ambrus Irén); Varga Nóra (Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda, Dióspatony, f.: Mgr. Patócs Mária)

II. Kategória, próza

Aranysáv: 1. Ürge József Jakab (Féli MTNY Alapiskola, f.: Mgr. Ürge Judit); 2. Viszlai Anna Rozália (MTNY Alapiskola és Gimnázium, Szepsi, f.: Rácz Erzsébet); 3. Lénárt Dóra (Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola, f.: Morovics Ibolya)

Ürge József Jakab (Fotó: HE)
Ürge József Jakab (Fotó: HE)

Ezüstsáv: Ferencz Zsolt (Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat, f.: Hubay Anita); Halász Sámuel (Majthényi Adolf Alapiskola, Udvard, f.: Mgr. Szőgyényi Lívia) – Különdíj a szlovákiai magyar szerző művének hiteles előadásáért; Kovács Boglárka (Corvin Mátyás MTNY Alapiskola, Somorja, f.: Merva Krisztina); Marafkó Marcell (Kodály Zoltán Alapiskola, Galánta, f.: Mayer Zsófia); Naňo Nimród (MTNY Alapiskola, Marcelháza, f.: Mgr. Lancz Ildikó); Németh Marianna (Majthényi Adolf AI, Udvard, f.: Mgr. Szőgyényi Lívia); Pierzchala Virág Anna (Kazinczy Ferenc MTNY AI, Tornalja, f.: Ligárt Nikolett); Szőcs Ákos (Szenczi Molnár Albert Alapiskola, Szenc, f.: Rakyta Gabriella); Varga Zaránd (Kodály Zoltán Alapiskola, Dunaszerdahely, f.: Szelle Tünde); Várföldi Bence (MTNY Alapiskola, Farnad, f.: Mézes Zsuzsanna)

Bronzsáv: Balog Attila (Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat, f.: Dohnányi Éva); Csémi Csillag Virág (Bartók Béla MTNY Alapiskola, Nagymegyer, f.: Csepi Katalin); Fekete Lujza (Jókai Mór Alapiskola, Komárom, f.: Fabó Tibor); Szabó Lilla (MTNY Alapiskola Bodrogszerdahely, f.: Mgr. Krupi Hajnalka)

III. kategória, vers

Aranysáv: 1. Holocsy Zsóka Zsófia (Szenczi Molnár Albert Alapiskola, Szenc, f.: Fekete Irén); 2. Gál Réka Ágota (Tarczy Lajos MTNY Alapiskola, Hetény, f.: Mgr. art. Kiss Szilvia); 3. Zakál Dóra (Munka Utcai MTNY Alapiskola, Komárom, f.: Laboda Róbert)

Holocsy Zsóka Zsófia (Fotó: HE)
Holocsy Zsóka Zsófia (Fotó: HE)

Ezüstsáv: Farkas Dániel (Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat, f.: Angyal László) – Különdíj: Czafrangos Szilvia Magán Művészeti Alapiskola-Komárom üdvözlete a 25. TMOV-nek. Felajánlás gömöri versenyző részére; Filo Beáta (Szombathy Viktor MTNY Alapiskola, Feled, f.: Rabec László); Greman Dorka (Madách Imre MTNY Gimnázium, Somorja, f.: Nagy Myrtil); Homolya Krisztina (Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola, Kassa, f.: Mgr. Fedor Erika); Máté Kristóf Zoltán (Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat, f: Károlyi Katalin); Pikler Mihály (Munka Utcai MTNY Alapiskola, Komárom, f.: Habán Hajnalka)

Bronzsáv: Fellinger Viktória (MTNY Alapiskola, Nyárasd, f.: Magyar Gaál Lívia), Laczkó Tamara (MTNY Alapiskola, Bély, f.: Vaszily Róbert); Lakatos Áron (Jókai Mór Alapiskola, Komárom, f.: Molnár Xénia); Ožvald Tamara (Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár, f.: Horváth Melinda); Szabados Viktória (Széchenyi István MTNY Alapiskola és Óvoda, Felsőszeli, f.: Morovics Ibolya); Szőcs Abigél (Pázmány Péter MTNY Alapiskola és Óvoda, Vágsellye, f.: Szetyinszky Veronika); Tóth Krisztián (MTNY Alapiskola Nyárasd, f.: Magyar Gaál Lívia)

III. kategória, próza

Aranysáv: 1. Galamb Krisztián (Alapiskola és Óvoda Ragyolc, f.: Mgr. György Henrietta); 2. Králik Máté (Munka Utcai MTNY Alapiskola, Komárom, f.: Laboda Róbert); 3. Menyhárt Márton (Alapiskola és Óvoda Nádszeg, f.: Mgr. Fülöp Leona)

Galamb Krisztián (Fotó: HE)
Galamb Krisztián (Fotó: HE)

Ezüstsáv: Gaál Alexandra (MTNY Alapiskola Nyárasd, f.: Magyar Gaál Lívia); Mészáros Emma (Ady Endre Alapiskola, Párkány, f.: Jakubík Teréz); Papp Márton (Rozsnyói Református Egyházközség Aiapiskolája, f.: Nyéky Anna); Patócs Natasa (Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely, f.: Mgr. Patócs Mária); Vincze Melinda Erzsébet ( Ady Endre Alapiskola, Párkány, f.: Hajtman Kornél) – Különdíj: Hazai szerző művét mondó legsikeresebb előadó

Bronzsáv: Gyürky Mátyás (Munka Utcai MTNY Alapiskola, Komárom, f.: Habán Hajnalka); Horňák Liliána (Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola, Kassa, f.: Mgr. Fedor Erika); Horváth Edina (Alapiskola, Fél, f.: Macsicza Emőke); Kovács Vivien (Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat, f.: Tari Mária); Lenkey Gábor (Gimnázium, Tornalja, f.: Mgr. Lukács Veronika); Molnár Zsófia (Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola, f.: Morovics Ibolya); Renczés Fanni (Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola, f.: Morovics Ibolya); Gyürky Mátyás (Munka Utcai MTNY Alapiskola, Komárom, f.: Habán Hajnalka); Udvardy Kiara Gréta (Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár, f.: Liszka Éva)

Nagyferenc Katalin rimaszombati képzőművész minden győztesnek emlékérmet készített, amit személyesen adott át (Fotó: HE)
Nagyferenc Katalin rimaszombati képzőművész minden győztesnek emlékérmet készített, amit személyesen adott át (Fotó: HE)

Az I. – III. kat. vers és próza győztesei a Kultúráért Gömörben és Gömörön túl polgári társulás és a Gömöri Fotóklub felajánlásának köszönhetően egy élménynapot tölthetnek el osztályukkal együtt Beretkén.

Emléklap a Kanizsai Kulturális Központ által szervezett XII. Kárpát-medencei „Csengey Dénes” vers- és prózamondó verseny selejtezőjén való részvételért a IV. és V. kategória valamennyi szereplője részére.

IV. kategória, vers

Aranysáv: 1. Kálosi Zsófia (Selye János Gimnázium Komárom, f.: Spátay Adriana) – Különdíj: Hazai szerző művét mondó legsikeresebb előadó, Az Agora Nonprofit Kft. Kálosi Zsófiát meghívja a XII. József Attila Nemzeti Vers-, Énekelt vers és Prózamondó Versenyre Tatabányára 2017. április 6-8-án. ; 2.Bari Fatima (Gimnázium, Királyhelmec, f.: Mgr. Pekárovics Marianna); 3.Nagy Zsófia (MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely, f.: Horváth Péter)

Kálosi Zsófia (Fotó: HE)
Kálosi Zsófia (Fotó: HE)

Ezüstsáv: Antal Gábor (MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely, f.: Horváth Péter); Karácsony Laura (Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely, f.: Takács Tímea); Kuchta Gábor (Ipari Szakközépiskola, Komárom, f.: PhD. Kiss Tímea); Néma Erika (Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia, Érsekújvár, f.: PaedDr. Csepedi Viktória)

Bronzsáv: Bukovszky Orsolya (Selye János Gimnázium, Komárom, f.: Spátay Adriana); Csikmák Katalin Mária (MTNY Alapiskola és Gimnázium, Duna utca, Pozsony, f.: Író Erzsébet); Hervay Mária Lujza (Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta; f.: Bergendi Mónika); Molnár Mátyás (Selye János Gimnázium, Komárom, f.: Spátay Adrianna); Nagymatyó Evelin (Pedagógiai és Szociális Akadémia, Losonc, f.: Németh Zsuzsanna); Princz Réka (Füleki Gimnázium, f.: Szvorák Zsuzsa); Renczés Zsófia (Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta, f.: Bergendi Mónika); Sallai Zsóka (Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola, Kassa, f.: Bodon Andrea); Török Máté (Selye János Gimnázium, Komárom, f.: Spátay Adrianna)

IV. kategória, próza

Aranysáv: 1. Horváth Dávid (Ipari Szakközépiskola, Komárom, f.: PaedDr. Tóth Katalin) – Az Agora Nonprofit Kft. Horváth Dávid meghívja a XII. József Attila Nemzeti Vers-, Énekelt vers és Prózamondó Versenyre Tatabányára 2017. április 6-8-án. ; 2.Touati Karen (MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely, f.: Horváth Péter) 3. Katona Eszter (MTNY Alapiskola és Gimnázium, Duna utca, Pozsony, f.: Kulcsár Mónika) – Csémy Éva ajándéka.

Horváth Dávid (Fotó: HE)
Horváth Dávid (Fotó: HE)

Ezüstsáv: Bencsik Stefánia (Selye János Gimnázium Komárom, f.: Farkas Adrianna); Illés Csenge (Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola, Kassa, f.: Bodon Andrea); Köles Bence (MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely, f.: Simon Beáta); Melecsky Kristóf (Selye János Gimnázium Komárom) – A zsűri különdíja; Nagy Zsolt (Selye János Gimnázium Komárom, f.: Farkas Adrianna); Országh Róbert István (Gimnázium, Tornalja, f.: Mgr. Lukács Veronika); Szebellai Dániel (Selye János Gimnázium Komárom, f.: Farkas Adrianna)

Bronzsáv: Berényi Kristóf (Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta, f.: Bergendi Mónika); Bystrianska Karina (Füleki Gimnázium, f.: Szvorák Zsuzsa); Jókai Máté Tibor (Selye János Gimnázium Komárom, f.: Spátay Adriana); Krompasky Kristóf (Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola, Kassa, f.: Bodon Andrea); Mellár László (Szakközépiskola, Dunaszerdahely; Mgr. Nagy Ernő); Szabó Dózsa Marek (P. J. Šafárik Gimnázium, Rozsnyó, f.: Lőrincz Tímea); Zagyi Benjámin (Ivan Krasko Gimnázium, Rimaszombat, f.: Együd Edit); Žiaček Margaréta (Kodály Zoltán Gimnázium Galánta, f.: Ollé Krisztina)

V. kategória, vers

Aranysáv: 1. Fodor Péter (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, f.: N. Tóth Anikó) Az Agora Nonprofit Kft. Fodor Pétert meghívja a XII. József Attila Nemzeti Vers-, Énekelt vers és Prózamondó Versenyre Tatabányára 2017. április 6-8-án. ; 2. Bohák Anikó (Kéty); 3. Csölle Stefánia (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara, f.: Mgr. Tóth Anikó, PhD.)

Fodor Péter (Fotó: HE)
Fodor Péter (Fotó: HE)

Ezüstsáv: Borsó Ákos; Jančík Krisztina; Kalocsányi Mónika; Szabó Csilla

Bronzsáv: Czáboczky Szabolcs (Kassa, f.: Czáboczky Lívia); Demko András, mérnök (Nagyida); Dóczi Henrietta (Kiskövesd); Foglár Gábor (Almágy); Neszméry Előd (Réte, f.: Pongrácz Flóra)

V. kategória, próza

Aranysáv: 1. Mikóczi Dominika (Fél, f.: Pongrácz Flóra) – Az Agora Nonprofit Kft. Mikóczi Dominikát meghívja a XII. József Attila Nemzeti Vers-, Énekelt vers és Prózamondó Versenyre Tatabányára 2017. április 6-8-án.; 2. Bús Anikó (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem)

Mikóczi Dominika (Fotó: HE)
Mikóczi Dominika (Fotó: HE)

Ezüstsáv: Pálffy Ágnes (Ipolyság, f.: Pálffy Zsuzsa), Pongrácz Flóra (Szenc, f.: Neszméry Előd)

VI. kategória, verséneklők

Aranysáv: 1. A.F.F. (f.: Orémus Péter) – Az Agora Nonprofit Kft. az A.F.F. együttest meghívja a XII. József Attila Nemzeti Vers-, Énekelt vers és Prózamondó Versenyre Tatabányára 2017. április 6-8-án.; 2. CSILLAGVIRÁG (F.: Páko Mária), 3. Double twins (f.: Jankus Zsolt)

A.F.F. együttes Kassáról (Fotó: HE)
A.F.F. együttes Kassáról (Fotó: HE)

Ezüstsáv: CSAK; LABYRYNT (f.: Borsodi Zoltán); Molnár Klaudia; Nesze Te – Különdíj a legjobb zenei ötletért; Orshee et les Garcons (f.: Uzsák Éva); PIANO verséneklő együttes (f.: Wollent Andrea); Oltman Vivien (f.: Mgr. Matyi Éva) – Különdíj: a legjobb szólista; Zekeres együttes (f.: Viszlai Tibor)

Bronzsáv: Alone Avenue (f.: Pekárovics Marianna); Comfort Zone (f.: Hájek Mária); Campa-nulla (Pongrácz Flóra); Negyed három (f.: Saróka Vajk Attila); Tűzvirág (f.: Páko Mária)

A VI. Kategória 1-3 helyezettjének az aTempo.sk hazai zenei portál egyéves kiemelt médiamegjelenést biztosít az első szlovákiai magyar zenei portálon.

VII. kategória, lírai színpadok

Aranysáv: 1. Fókusz Gyermekszínpad I. (Dunaszerdahely, f.: Jarábik Gabriella) – A zsűri különdíja a kiváló zenei közreműködésért és a szuggesztív színpadi jelenetért Varga Zarándnak; 2. A KGSzT Lírai Színpada (Márai Sándor Gimnázium Kassa, f.: Bodon Andrea); 3. Fókusz Gyermekszínpad II. (Dunaszerdahely, f.: Jarábik Gabriella)

Jarábik Gabriella, a gyermekszínpadok felkészítője (Fotó: HE)
Jarábik Gabriella, a gyermekszínpadok felkészítője (Fotó: HE)

Ezüstsáv: Ducca – színjátszó csoport (MTNY Alapiskola és Gimnázium, Duna utca, Pozsony, f.: Bc. Sipos Tamás); NYE(ÉNE)KK (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, diktatrínák: Bús Anikó, Varga Bianka) – A zsűri különdíja a színpadi zenéért ; PITYPALATTY (Szenczi M. A. Közös Igazgatóságú Középiskola Szenc, f.: Gyurcsi Pomichal Mária, Pongrácz Flóra)

Bronzsáv: CSILLAGKÉP (Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat, f.: Gál Sándor); Hárman (Szenczi M. A. Közös Igazgatóságú Középiskola Szenc, f.: Pongrácz Flóra, Bárdos Ágnes)

Mindenkinek gratulálunk!

A Mindenki színpada díjkiosztó gálaműsort megtisztelte jelenlétével többek közt Csáky Pál EP-képviselő, Simon Zsolt parlamenti képviselő és Berényi József, a Nagyszombati Megyei Önkormányzat alelnöke, az MKP képviseletében.