Megemlékezés a trianoni diktátum 96. évfordulóján, Dunaszerdahelyen (Fotó: Oriskó Norbert)

Dunaszerdahelyen is hagyomány, hogy minden év június 4-én megemlékeznek a trianoni békediktátum aláírásáról. Így volt ez az országcsonkítás 96. évfordulóján, szombaton is.

A szervezők nevében Karaffa Attila üdvözölte az emlékezőket, köztük Harmati Zsoltot, Magyarország pozsonyi nagykövetségének első diplomatáját. A kultúrműsor részeként Kollár Katalin énekelt, majd Horváth Balázs szavalt. Ezt követően a csallóközi rocker, Kiripolszky Péter következett – aki az Ismerős Arcok kultikus dalát, a Nélküledet is előadta. Ez Dunaszerdahelyen himnusznak számít, a jelenlévők állva hallgatták.

„A trianoni fájdalomra minden magyarnak kötelező az emlékezés. Ugyanakkor nem szabad a múltba temetnünk sorsunkat, és tenyerünkbe takarni arcunkat. A jövőt kell építenünk Trianon romjain, amelyet folyamatosan ledönthetünk a lélek és a tettek erejével.

Az összetartozás olyan erős köteléket építhet ki bennünk, amelyet világi nagyhatalmak és szerződések, diktátumok nem választhatnak szét.

Ahhoz, hogy ezt minden nemzettestvérünk megértse, egy közös akarat kell, és tiszta szív! Kezet nyújtani egymásnak és segíteni a bajban magyar a magyarnak” – mondta Karaffa Attila.

Az emlékest végén mécseseket gyújtottak a Trianon-emlékműnél, majd elénekelték a Himnuszt, és a Székely himnuszt.