(Fotó: TASR/Michal Svítok)

Nem érdeklődött a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a délnyugat-szlovákiai járási hivatalok elöljárói posztjai iránt. A SITA hírügynökség értesülései szerint a Nyitrai és a Nagyszombati kerületben ezek nagy részét a Most-Híd jelöltjei foglalják el.

Az eredeti egyezség alapján az SNS adta volna az elöljárót a Komáromi Járási Hivatal élére is, de a Koalíciós Tanács pénteki ülése után átengedte Bugár Béla pártjának a jelölés lehetőségét. A Most-Hídnak viszont Észak-Szlovákiában nem lesznek elöljárói a járási hivatalokban.

A hírügynökség szerint Komáromon kívül Nyitrán, Érsekújvárban, Dunaszerdahelyen és Galántán lesz járási elöljárója a Most-Hídnak. A Smernek Aranyosmaróton és Vágsellyén, a Sieťnek pedig Léván.

Az, hogy Danko átengedte a délnyugat-szlovákiai járási elöljárói tisztségeket Bugárnak, nagyon nem tetszik az SNS egykori elnök asszonyának, Anna Belousovovának. „Számomra érthetetlen, hogy az SNS lemondott a befolyás lehetőségéről a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken. Ez azt bizonyítja, hogy a jelenlegi SNS már csak a nevében nemzeti. Politikájából hiányzanak a nemzeti politika érvényesítésének és a nemzeti érdekvédelemnek az elvei” – vélekedik Belousovová, aki szerint nem is csodálkozhatunk ezen, amikor a nemzeti párt élén olyan ember áll, akiről azt beszélik, hogy magyar gyökerei vannak.

(Felvidék.ma/SITA)