A német és a francia diplomácia vezetőjének részvétele a visegrádi négyek külügyminisztereinek hétfői prágai találkozóján azt jelzi, hogy az Európai Unió alapító országai nem szeretnék, ha Nagy-Britannia kiválása után a szervezet szétszakadna vagy felbomlana – írta kedden a Hospodářské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.

„Az EU országainak most elsősorban azt kell jelezniük, hogy összetartanak. Az alapító országok külügyminisztereinek szombati berlini találkozója nem éppen ilyen jelzést adott. Látható azonban, hogy ezek az országok nem akarják Európa felosztását a régi és új uniós tagállamokra. Az, hogy a prágai találkozóra a német és a francia külügyminiszter is eljött, nem megszokott dolog“ – nyilatkozta a lapnak egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú cseh diplomata.

„Ez még egy héttel ezelőtt lehetetlen lett volna. A V4-ek és Németország kapcsolatai az utóbbi hónapokban nem voltak idillikusak. A prágai találkozóban annak az igyekezetnek a megnyilvánulását látom, hogy a résztvevők a várható brit távozás ellenére is megmutassák, hogy az EU-ban van lehetőség egy új egységre“ – vélekedett Michal Kořán, a prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének munkatársa.

A tekintélyes újság elemzése szerint Nagy-Britannia távozásával az Európai Unióból a visegrádi csoport országai elveszítik legfőbb szövetségesüket, ezért a kialakult helyzetben gyorsan új támogatókat kell szerezniük. Nyilvánvaló, hogy a brexitre adandó válasz megfogalmazásakor Németországnak és Franciaországnak lesz döntő szava. A két ország már felvázolt egy tervet is az EU jövőjéről, amely a prágai tanácskozáson ugyancsak szóba került. Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter szerint a visegrádiak csatlakoznak a tervhez, de annak néhány pontjával kapcsolatban – például a védelem megerősítése – a V4-eknek kifogásaik vannak. A felmerült problémákat a V4-ek a Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter által javasolt júliusi pozsonyi konferencián szeretnék megvitatni a többi tagállammal – írja a Hospodářské Noviny.

Věra Jourová, az Európai Bizottság cseh biztosa szerint a Nagy-Britannia nélküli új Európai Unióban elveszítik befolyásukat azok az országok, amelyek eddig nem csatlakoztak az euróövezethez.

A V4-ek közül eddig csak Szlovákia vezette be az eurót, míg Csehország, Magyarország és Lengyelország nem, és az esetleges bevezetés céldátuma sincs kitűzve egyik országban sem.

„Nem kizárt, hogy a kenyértörés idejét éljük, és ilyenkor nem jó az út szélén állni” – figyelmeztette a Hospodářské Noviny szerint a cseh politikusokat Věra Jourová. „Kulcsfontosságú döntésekre kerülhet sor, amelyeket az euróövezet országai saját körben hozhatnak. Ha nem leszünk jelen az ilyen döntéseknél, az megkárosíthat minket” – mutatott rá az európai biztos. Az újság szerint a figyelmeztetés Lengyelországot és Magyarországot is érinti.

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök Jourová szavaira reagálva azt mondta: a kérdés nincs napirenden, s nem tartaná jónak, ha ezen a téren bárki is nyomást gyakorolna Prágára. Miroslav Kalousek, az ellenzéki TOP 09 elnöke, volt pénzügyminiszter szerint azonban Prágának el kellene gondolkodnia Jourová szavain.