Balog István és Németh Ervin zsűritag

A diákszínjátszók megosztott nívódíját vehette át a komáromi GIMISz Diákszínpad és a füleki Apropó Kisszínpad szombaton este az 53. Jókai Napokon, a Komáromi Városi Művelődési Központban. Szvorák Zsuzsanna, az Apropó Kisszínpad rendezője kapta a legjobb rendezés díját a Rebellis című lovaglógyakorlatért, amely Tasnádi István Közellenség című zenés uszítása nyomán készült.

„Megérte komolyra hangolni az Apropót és az új, nagyon kreatív csapatmunka is megérte. Nagy erőt adott a gyerekek kreativitása és az a szakmai csapat, amely évek óta segíti a munkámat. Bő fél évig elemeztük a darabot, további két hónapig tartottak a próbák. A zenén is sokat dolgoztunk Burovincz Laurával. Rájöttünk, hogy a komoly előadáshoz is elsősorban lelkesedés és energia kell. Nyolcvanhatban kezdtem diákokat rendezni, úgy érzem, nemcsak a Rebellist, hanem a mögöttem álló harminc esztendőt is értékelték a rendező díjjal. Külön öröm számomra, hogy két volt Apropós színjátszó játékát szintén díjazták a fesztiválon, Nagy Andrea a füleki Zsákszínház, Gyetvai Viktória a losonci Kármán József Színház előadásában szerepelt” – mondta Szvorák Zsuzsanna a díjkiosztó után.

„Csak ezen a héten jött a versenydrukk. A műhelymunka volt a legfontosabb a próbafolyamat alatt és az, hogy próbáról próbára legyen valami többlet, amit a szereplők hazavihettek, amit megtanultak ők is, én is. Nem hiszem, hogy bármit is jobban szerettek játszani eddig a GIMISz Diákszínpadban. Valahogy mind a kilenc szereplőnél megtalálta a helyét a nagy puzzle legkisebb darabkája is” – nyilatkozta Ölvecky András, a GIMISz Diákszínpad A mizantróp című előadásának rendezője.

Apropó Kisszínpad
Apropó Kisszínpad

Alceste alakítója, Török Máté lett a legjobb férfi alakítás díjának birtokosa. „Számítottam rá, hogy kapok valamilyen díjat, de ez sokként ért. Az, hogy a legjobb férfi alakítás díját kaptam, és nem diákszínjátszóként bíráltak el, hihetetlenül nagy elismerés, és oda vagyok tőle meg vissza! Amikor átvettem a díjat, megöleltem Ölvecky András rendezőt, aki áldozatokat hozott, kitette értünk a lelkét, rengeteget segített, és ez nélküle nem jött volna létre. Róla is szól ez a darab, mint ahogyan rólunk is” – lelkendezett a diák.

Fülekre került a legjobb női alakítás díja, a Zsákszínház pulóveres lánya, Nagy Andrea kapta. „A virágot majdnem a színpadon felejtettem, annyira zavarban voltam. Több mint tíz éve vettem át itt a Ferenczy Anna-díjat, az Apropó Kisszínpad tagjaként, előtörtek az emlékek. Egy álomba kerültem, akárcsak Rose, akit A pulóveres lány című előadásunkban játszok. Elvarázsolódtam ettől az egésztől, annyira meglepett a díj, és nagyon jólesett” – tudatta a Ragyolcon élő színjátszó.

A legígéretesebb fiatal színész tehetségnek járó Ferenczy Anna-díjat az idén Illés Csenge, a kassai KGSzT Diákszínpad diákja érdemelte ki a Három szegény szabólegény című mesejátékban alakított Selyem Péter szerepével.

Halász Erzsébeté, a Lévai Garamvölgyi Színpad színjátszójáé lett a legjobb női epizódszereplő díja, a legjobb férfi epizódszereplő díját a szintén lévai Halász Gyula kapta, Gárdonyi Géza A bor című falusi történetében nyújtott alakításáért. Az előadás rendezője: Tuček Erika. A zsűri különdíjat adott a csoportnak a hagyományos amatőr színjátszás továbbéltetéséért.

A zsűri különdíjait a színészi alakításért Balog István, a füleki Apropó Kisszínpad, Korintus Attila, a rozsnyói Gikszer Diákszínpad, valamint Szebellai Dániel a komáromi GIMISz Diákszínpad tagjai vehették át. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számoltam valami hasonlóval” – árulta el Szebellai Dániel, A mizantróp Philinte szerepének alakítója, majd így folytatta – „Megnéztem az összes előadást, bár a miénket kívülről nem láttam, mégis úgy érzem, mindenképpen jó munkát végeztünk. A közös munka, ami szerintem az egész lényege, felemelő volt” – tette hozzá a boldog színjátszó.

A díjkiosztás egy pillanata
A díjkiosztás egy pillanata

A zsűri különdíját a rendezői formanyelvért Kiss Péntek József, a komáromi Vidám Iparisták Színjátszó Társulata rendezője kapta.

A zsűri különdíjában részesült a színpadi zenéért Burovincz Laura (Apropó Kisszínpad, Fülek). A zsűri különdíjának a legkreatívabb előadásért a komáromi Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont MEG+a culpa Diákszínpadának tagjai örülhettek. . . . – – – . . . (Save Our Souls) című közhelyes moralizálásukat Tóth Gábor rendezte.

A legjobb szórakoztató előadás díja a losonci Kármán József Színházhoz került, Boris Vian Medúza – Fő című vígjátékának előadásáért, melyet Máté Krisztián vitt színre.

A június 17-ei záróünnepségen Németh Ervin drámatanár, a zsűri egyik tagja arról beszélt, hogy az 53. Jókai napok a sokszínűség fesztiválja volt, széles skálán mozogtak az előadások, sőt, kitágult a horizont, hiszen volt előadás, melyben egyszerre jelent meg az irodalom, a színház, a film. Megnőtt a diákelőadások száma, és nagy területről érkeztek a diákszínjátszók, akiknek fontos a színház. Akarnak és tudnak játszani. „Kell, hogy legyen egy olyan világ, ahol otthon lehetünk, és a játékon keresztül otthon is tudunk maradni benne” – fejezte be beszédét Németh Ervin.

A záróünnepségen közölték, hogy az országos színjátszó fesztivál mostantól használt, vadonatúj szignálját Ölvecky András komponálta.

A díjak átadása után, Stubendek László polgármester meghirdette az 54. Jókai Napokat.

Fotó: Kádek Péter

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6297782879121753841?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]