(Fotó: sme.sk)

Az ellenzék ma megkísérli leváltani tisztségéből Robert Kaliňák belügyminisztert. A leváltási javaslatot az SaS és az OĽaNO-NOVA parlamenti képviselői nyújtották be múlt hét pénteken, oka pedig a Bašternák-féle adócsalási ügy, amelynek kivizsgálását az ellenzék szerint a belügyminiszter befolyásolta. A javaslatot 34 képviselő írta alá, köztük az SaS és OĽaNO-NOVA képviselőin kívül a független Simon Zsolt, Miroslav Beblavý és Simona Petrík is. Kaliňák az ellenzék vádjait tagadja, azt állítja, soha nem avatkozott és nem is avatkozik bele semmilyen ügy kivizsgálásába.

Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) korábban úgy nyilatkozott, bár száz napot ígértek a kormány programtevékenységeire, annak nem lesz száz napja a lopkodásra és a korrupciós ügyek szőnyeg alá söprésére. Daniel Lipšic és az OĽaNO elnöke, Igor Matovič szerint a Bašternák-ügy az adócsalás mintapéldája, amely során egy Robert Fico kormányfőhöz, Robert Kaliňák belügyminiszterhez és Ján Počiatek korábbi közlekedési miniszterhez közelálló személy nyolcmillió euróval károsította meg az államot.

Az ellenzék szerint igen, a rendőrség szerint nem befolyásolta Kaliňák az ügy kivizsgálását

Ebben a választási időszakban Kaliňák lesz az első miniszter, akinek leváltási kísérlettel kell szembesülnie a parlamentben. Matovič azt állítja, Kaliňák közvetlenül felelős azért, ahogyan az ügyet kivizsgálták. „A nyomozók azt mondták, nem történt csalás” – fogalmazott az ellenzéki képviselő, aki szerint Kaliňák Bašternák védőügyvédjévé vált, amikor kijelentette, hogy négy évvel ezelőtt még készpénzben fizettek. A képviselő újfent felszólította Robert Fico kormányfőt, költözzön ki a Bonaparte lakótömbben lévő lakásból, amelyet Ladislav Bašternák vállalkozótól bérel.

Amint arról korábban beszámoltunk, a szóban forgó ügy a Five Star Residence lakáskomplexumot érinti, amelyet Marian Kočner vállalkozó Real  Štúdio K.F.A. cége épített, s ebben a lakáskomplexumban Ladislav Bašternák cége hét lakást vásárolt 12 millió euróért. Ezt követően Bašternák cége kétmillió eurós áfát igényelt vissza, miközben az áfa-visszaigénylést senki sem vizsgálta felül, az összeget azonnal kifizették. Korábban az ügyben a Pénzügyi Igazgatóság büntetőfeljelentése alapján a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség is nyomozott, mivel fennállt a gyanú, hogy a lakótömb lakásainak árát felülértékelték, és Bašternák cége csak a szóban forgó összeg töredékét fizette ki – készpénzben. A büntetőfeljelentés szerint a pénzvisszatérítés csupán fiktív volt, de az ügyben még bűnvádi eljárást sem indítottak. A nyomozó a büntetőfeljelentést néhány hónap múlva elutasította. A nyomozás akkor indult újra, amikor a média is foglalkozni kezdett az üggyel.

Bár az ellenzék azt állítja, hogy Kaliňák belügyminiszterként befolyásolta az ügy kivizsgálását, a rendőrség közleményben adott hangot ezzel kapcsolatos véleményének, amelyben tagadja, hogy a Bašternák-ügy kivizsgálását bármilyen arra nem jogosult személy befolyásolta volna.

Kaliňák szerint a befolyásolásról és az összefonódásról szóló vádak csupán kitalációk. „Az első, amit az ellenzék produkált a miniszter leváltási kísérlete. Persze, joguk van rá, egyébként is négy éven keresztül destruktív politikát folytattak. Azt vártam volna, hogy valamilyen javaslattal állnak elő, amely előremozdítja Szlovákiát, de úgy látszik, erre nem képesek” – reagált Kaliňák.

Bugár nem foglalkozik Kaliňákkal

A kormánypártok, az SNS, a Most-Híd és a Sieť kiállnak Kaliňák mellett, bár az ellenzéki képviselők felhívással fordultak hozzájuk, hogy ha szeretnének továbbra is tükörbe nézni, ne támogassák szavazataikkal Kaliňákot. Bugár a Denník N napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy megnyitották a Kaliňák-kérdést, de a távozására vonatkozó követelmény keresztülvihetetlen volt a Smerben. Bugár azt mondja, nem foglalkozik Kaliňákkal. „Mi mást tennének a helyemben? Egy koalíciós párt elnöke vagyok. Van egy igazságügyi miniszterünk, akinek tisztességes a programja” – fűzte hozzá.

Andrej Danko, az SNS elnöke szerint a rendkívüli ülés csak politikai színház. „Az ellenzék színpadiasan viselkedik. Vannak bűnüldöző szerveink, a nyomozás még folyik, és érvényes az ártatlanság vélelme” – fogalmazott a házelnök.

Miért akarja az ellenzék Kaliňák fejét?

Először is azért, mert véleménye szerint belügyminiszterként politikailag felelős azért, hogy a több milliós adócsalási ügyet nem vizsgálták ki kellőképpen.

Másodszor azért, mert az ügy kivizsgálása során a miniszter nem maradt pártatlan. Ahelyett, hogy érdeklődést mutatott volna valamennyi csalásra utaló tény kivizsgálása iránt, a folyamatban lévő kivizsgálás során nyilvánosan kijelentette, hogy a szóban forgó illetéktelen túlzott áfa-visszaigénylés ügye csak kitaláció. A miniszternek több, a Bašternák–üggyel kapcsolatos mediális megnyilvánulása is ártott. Az ellenzéki leváltási javaslat több kijelentését is idézi: „Az áfa-csalási ügyek koholt vádak”,  „A hatóságok standard módon jártak el, ahogy kellett”, vagy az elhíresült kijelentés: „Négy évvel ezelőtt analóg világban éltünk, a „kes” (készpénz) világában…” Az ellenzék szerint ezekből a kijelentésekből hiányzik a Bašternák-ügy alapos kivizsgálására való ösztönzés, s a miniszter közvetve jelzi bennük a kívánt eredményt.

Harmadszor pedig azért, mert a Bašternák-ügyet a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség vizsgálja, amely az országos rendőrfőkapitány jogkörébe tartozik, az meg a belügyminiszterébe. A ellenzék szerint a belügyminiszter kijelentései és állásfoglalása az ügyben „minimum kétségeket keltenek a szóban forgó szervek függetlenségét illetően, ezért a belügyi tárcát olyasvalakinek kellene irányítania, aki Szlovákia érdekében jár el, és egyben érdeke, hogy valamennyi gyanús ügyet, amelyek kivizsgálása pozitívan befolyásolná a közpénzeket, alaposan kivizsgáljanak.

(Felvidék.Ma, TASR, Aktuality.sk, Denník.N)