Czajlik József, a Thália igazgatója

A kassai Thália Színház június 24-én tartotta nyilvános évadzáróját. Bevezetőül Czajlik József igazgató köszöntötte a megjelenteket, köztük Szesztay Ádám főkonzult, aki hivatala elfoglalásakor éppen ebben a színházban lépett elsőként a nyilvánosság elé.

A főkonzul szolgálati idejének lejártával a Thália Színház közönségén keresztül búcsúzott el konzuli kerületétől. Itteni szolgálati ideje rövidre szabott volt, de ha a többszöröse állt volna rendelkezésére, az is kevés lenne, hiszen annyi jó dolgot lehet tenni a Kárpát-medence e „rendkívüli szépségű és szellemiekben különös gazdagságú részén”, amikor történelmünk számos kihívással, de reménnyel is telített korszakát éljük. Jelenlegi történelmi helyzetünkben „nyelvünk és identitásunk tekintélyét saját közösségünk és a többségi társadalom is elsősorban modernizációs teljesítményünkben méri.

Ezért a kulturális teljesítményeink köré gyülekező közösség megmaradásának is alapvető kérdése, hogy mit tudunk felmutatni modernizációs jövőképünkből”, szögezte le. Ebből a szempontból jókor lehetett jó helyen.

Másik legfontosabb feladatának pedig azt tekintette, hogy minél több támogatót szerezzen a határon átívelő magyar nemzet közös ügyeinek megoldásához a többségi társadalom körében. Támaszt kívánt nyújtani a kelet- és közép-szlovákiai magyarság számára, s arra törekedett, hogy az itt élő közösség magát minél inkább magyarnak és ezen belül felvidékinek tartsa.

Szesztay Ádám
Szesztay Ádám

Az 1956-os eseményekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy azok eszmei hagyatéka a felvidéki magyarságot is megilleti. Óriási véráldozattal járt, de eseményeit követően más volt magyarnak lenni, mint előtte. Azt tapasztalta e röpke másfél év alatt, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint számarányunkból adódóan várható lenne.

„Azt kívánom, hogy a továbbiakban is legyetek ennek az adottságunknak bölcs és hűséges sáfárai! Isten veled, Felvidék! Isten veled, szlovákiai magyarság!” – búcsúzott.

Ezt követően Czajlik ismertette az elmúlt évadot. Kassán 42, Szlovákián belül további 47, és 28 külföldi előadást tartottak. A színházban összesen 117 előadás, illetve rendezvény valósult meg. Az elkövetkező évad produkcióinak bemutatásában részt vett Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója is.

Tóth Tibor és Czajlik József
Tóth Tibor és Czajlik József

A műsor második részében egy érdekfeszítő előadást láthattunk a Flamenco Noevo együttes tolmácsolásában. Keck Mária táncművész, koreográfus, énekes, Illés János gitárvirtuóz és Mogyoró Kornél, az ütőshangszerek virtuóza egy feszes, drámai, de egyben meditatív előadást nyújtott, maradandó élménnyel ajándékozva meg bennünket.

A szerző felvételei