Fotó: facebook

“Amikor a tanító és a diák egy húron pendülnek, egy csónakban eveznek, azok a legszebb és legjobb pillanatok egy iskola életében. Küzdjünk azért a kincsért, amit egy magyar iskola tud nyújtani nekünk” – mondta Zalka Lóránt igazgatóhelyettes a bősi Amade László Alapiskola szokásos tanévzáró évértékelőjén a csallóközi kisváros zsúfolásig megtelt kultúrházában.

A 284 diákot oktató intézmény igazgatónője, Sebő Renáta ünnepi beszédében többek között büszkén számolt be arról, hogy kilencedikes diákjaik 12 százalékkal az országos átlag felett teljesítettek az áprilisi tudásfelmérőn, ismertebb nevén a Monitoron. Elmondta azt is, hogy a sok sikeres, versenyeken szereplő tanulón kívül bizony akadtak olyan diákok is, akik többször megszegték az iskolai rendtartást. Az igazgatónő, kihasználva az ünnepi alkalmat, köszönetet mondott a szülőknek és a támogatóknak – vállalkozóknak, cégeknek – az egész éves kiváló együttműködésért. (Ők biztosították az évértékelő díjait is.)

Ezután – a tanulók kulturális műsorával fűszerezve – megkezdődött a diákok egész éves munkájának díjazása. Jutalomban részesültek az egyes évfolyamok tiszta egyes tanulói, valamint a tanulmányi versenyeken sikeresen szereplő diákok. A bősi iskola bár nem sportiskola, de mindenképpen sportos iskola. Erről tanúskodik az is, hogy hatvan aktív sportolója van, akik számos versenyen – atlétika, futás, futball, íjászat – bizonyították rátermettségüket. Közülük sokan szintén felállhattak a színpadra és nemzetiszínű szalaggal ellátott, névre szóló érmet akasztottak a nyakukba.

Szeretem a sulit-díjban részesültek azok, akik egyetlenegyszer sem hiányoztak az elmúlt tíz hónapban az iskolából. Díjazták azt a diákot is, aki a legnagyobb mértékű pozitív változást érte el az idén, vagyis akinek tanulmányi eredménye ugrásszerűen javult. Ugyancsak díjat vihetett haza az iskola leghűségesebb diákja, aki évek óta a legnagyobb távolságból utazik naponta az oktatási intézménybe. Az Év diákja az idén – a pedagógusok döntése alapján – a 9. B osztályos Uher Anna lett.

A több mint kétórás ünnepség alatt sok diák többször is a színpadra lépett, hiszen különböző kategóriákban részesültek elismerésben. A tanulókon kívül néhány pedagógus áldozatos munkáját külön is megköszönték és elismerték az évértékelőn. A legmeghatóbb pillanatok kétségkívül azok voltak, amikor a nyugdíjba vonuló Morva Anna tanítónőt búcsúztatták, akinek a bősi alapiskola volt az egyetlen munkahelye, vagyis egész, harminchét évig tartó pedagógusi pályáját itt töltötte, és ebből húsz évig igazgatóhelyettesként is tevékenykedett.

A Csallóköz egyik legnagyobb magyar alapiskolájának ünnepélyes tanévzárója a Himnusz éneklésével ért véget.