Az ExperiDance történelmi táncprodukcióval érkezik Pozsonyba (Fotó: experidance.hu)

Immár harmadik alkalommal szervezik meg Pozsonyban a Több mint szomszéd  elnevezésű programsorozatot. A június 6. és 13 között megrendezésre kerülő magyar kulturális hét egyik kiemelt fellépője az ExperiDance Tánctársulat. A tánccsoport Ezeregyév című előadását június 8-án, 19 órai kezdettel tekinthetik meg a pozsonyi Istropolisban.

Az Ezeregyév táncshow a tánctársulat első egész estés produkciója. A történelmi Kelet és Nyugat határán egyensúlyozó Magyarország történelmi múltja páratlanul gazdag. A táncelőadás huszonegy táncképben mutatja meg e gazdagság fenséges és megrázó pillanatait. Az egyedi történelem-értelmezésben népünk sorsát az angyali és démoni erők küzdelme mellett a férfiak és nők örök ellentéte formálja, de minden jelenet valódi főszereplője a remény és az élni akarás. A magyar, cigány és erdélyi néptáncok mellett távolabbi szomszédaink, a törökök, németek és oroszok táncait is eltáncolják. A történelmi táncshow premierje 2000 márciusában volt a szolnoki Szigligeti Színházban.

A táncelőadás producere Vona Tibor, rendező-koreográfusa pedig Román Sándor.

A társulat 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy a temperamentumos magyar táncokat a népszerű nemzetközi és modern táncokkal vegyítse. Az együttes így alakította ki a jellegzetes táncstílusát. Az elmúlt másfél évtizedben több szakmai díjban is részesültek. Többek között Magyar Köztársaság Bíbor Tiszti Keresztje (2008, Román Sándornak), a Magyar Köztársaság Arany Tiszti Keresztje (2010 Vona Tibornak), a Nagycsaládosok Országos Egyesülete – Bölcső-Díj (2014), Miniszteri Elismerő Oklevél (2016).

A Több mint szomszéd magyar kulturális hét eseménysorozat szervezője Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet.

(Felvidék.ma, experidance.hu, pozsony.balassiintezet.hu)