Simon István és Titton Viktória (Fotó: Marián Mesiarik)

A Medvesi Fotós Maraton programsorozat részeként Simon István fotóiból nyílt kiállítás a Füleki Városi Könyvtárban június 3-án.

„A Füleki Vármúzeum szervezőként bekapcsolódott a Medvesi Fotós Maraton programsorozatába, így jött létre Simon István kiállítása a városi könyvtárban” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatója. Hozzátette, a városi könyvtár helyiségeiben rendszeresen szerveznek kiállításokat.

Közép-Európa legnagyobb tájfotós rendezvényének ad otthont június 3. és 5. között a Novohrad – Nógrád Geopark. A programsorozat részeként pénteken két kiállítás megnyitására is sor került.

„Simon István asztrofotóival mutatkozik be Füleken. Gyakorló állatorvosként 2000 környékén kezdett foglalkozni az égi jelenségek vizsgálatával, a későbbiekben pedig meg is örökítette azokat. A könyvtárban mintegy huszonöt alkotása tekinthető meg” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Puntigán József, a Novohrad – Nógrád Geopark munkatársa. A kiállított fényképeken különféle égi jelenségek, csillagrendszerek láthatóak. A tárlatnyitót az alkotóval folytatott beszélgetés követte. Ennek során többek között a fotózás rejtelmeiről is mesélt hallgatóságának.

Ugyanaznap a füleki Nógrádi Turisztikai Információs Központban Daniela Rapovának Fényvarázslatok címmel nyílt kiállítása. Mint Puntigán József megjegyezte, a rimaszombati fotóművész fizikai jelenségeket örökített meg fotóin. Polarizált fények, felnagyított anyagi struktúrák jelennek meg az alkotásokon.

A harmadik alkalommal megszervezett nemzetközi fotós maratonra közel háromszázan regisztráltak. A résztvevők a három nap alatt számtalan természeti és történelmi helyet látogatnak meg. A rendezvénysorozat idején lehetőség nyílik egyedi helyszínek megtekintésére és azok lefotózására is.

 

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6292780488809731505?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]