Borkedvelő közönség a Honti borudvarban (Fotó: Pásztor Péter)

Honti borudvar címen rendezték meg június 4-én az Ipoly menti borászok találkozóját Ipolyságon, amelyen a XXIII. Ipoly menti borverseny eredményeit is kiértékelték. A borudvar megszervezésével új formát kapott a borverseny.  A megmérettetésen hetvennyolc bortermelő mintegy százhetvennégy bormintát adott le.

„A rendezvénnyel a borkedvelőknek akartak kedveskedni a szervezők.  A szakmai értékelést kulturális tartalommal egészítették ki. Ezáltal nyitottak a nagyközönség felé” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Petrezsél Tibor borász, az esemény szervezője.

„A mai alkalommal a bor, a borászkodás előtt tisztelgünk. Az itt bemutatkozott borászok mind türelemmel végezték a munkájukat, ez látszik az eredményeken is. A szakmai tanácsadás mellett a baráti beszélgetéseknek és a szórakozásnak ugyancsak helye van” – mondta a megnyitón Sóder Péter, a rendezvény egyik szervezője.

A borversenyen résztvevők nagy része környékbeli kisborászat volt, ugyanakkor az Érsekújvári és a Nagykürtösi járásból is érkeztek borminták. A minták nagyobb hányada 2015-ös termés, emellett korábbi szüretből származó borok szintén megjelentek. Olyan különleges borok is szerepeltek a versenyen, mint például a jégbor, vagy a szemenként szedett jelzős borok – magyarázta a szakember. A százhetvennégy bormintából százkettő volt fehérbor, kilenc rosé és hatvanhárom vörösbor. A visszatérő borászok mellett újakkal  is találkoztak a szervezők.

A bormintákat elismert szakemberekből álló bírálóbizottságok értékelték Korpás András védnökségével. A szakmai értékelést követően Nemcsok István és Sóder Péter a borudvar szervezői Petrezsél Tiborral kiegészítve huszonnyolc arany-, kilencvennyolc ezüst-, valamint harminchat bronzérmet osztottak ki. Cseri Tibor 2015-ös olaszrizlingje kapta meg Ipoly város kupáját. A fehérborok versenyében a Vitis – Jana Ďuríková 2013-as Chardonnay bora kapta a legmagasabb pontszámot. A vörösborok versenyében Zolczer Ferenc 2015-ös alibernet bora lett a legjobb.

A Honti borudvarban a borversenyen szereplő borok mellett a borkedvelő közönség nyolc környékbeli pincészet és a felsőtúri pálinkafőzde finom nedűit kóstolhatta meg. A délelőtt folyamán gulyásfőző versenyt is tartottak, amelyre összesen tizenhét csapat nevezett be. A hagyományos gulyás mellett vadpörköltek, csülökpörkölt és egyéb specialitások szintén készültek. Nem hiányozhatott a házi rétes és a finom pogácsák sem. A borudvarban népzenészek, cigányzenészek és egyéb formációk szórakoztatták a közönséget.

„Szakmai szempontból a 2015-ös esztendő jónak bizonyul a borászatban – vélekedett Petrezsél Tibor, majd hozzátette – az előző kedvezett a minőségi borok előállításának. A napsütötte órák magas számának függvényében a borok megfelelő cukortartalommal rendelkeznek.” Az idei várható terméssel kapcsolatban kifejtette, hogy a kora tavaszi időjárás nem kedvezett a szőlőtermesztőknek. Az áprilisi alacsony hőmérséklet a sík területeken óriási károkat okozott a szőlőtőkékben. Ezeken a területeken a fagykár elérte a nyolcvan-kilencven százalékot is. A hegyvidékeken viszonylag kisebb volt a fagykár. A lefagyott szőlőtőkéken minimális termés várható.

„Különleges borkultúra alakult ki az Ipoly mentén. Az itteni borászok komoly fejlődésen mentek keresztül. Minőségi borokat állítanak elő, ez látszik a verseny felhozatalán is” – jegyezte meg a szakember. A térség bortermelése fokozatosan felzárkózik a minőségi bortermelő vidékekhez. Az Ipoly mente lankái kitűnő termőtalajt biztosítanak a zöld veltelininek, az olasz és a rajnai rizlingnek. Az őshonos fajták mellett az utóbbi évtizedekben megjelentek a világszerte ismert fajták, mint a chardonnay, illetve a cabernet franc.

01 A környékbeli borászok a standokon várták a vendégeket.JPG02 Házi rétes is volt.JPG03 Pálinkát is kóstolhattak.JPG04 A főzőverseny kiértékelése.JPG05 A főzőverseny győztese a Csemadok Palásti Alapszervezete volt.JPG06 A palástiak dánszarvaspörköltje.JPG07 Nemcsok István, az esemény egyik főszervezője.JPG08 A zselízi Gereben együttes.JPG09 Gyereksarok.JPG10 Finom házi rétes.JPG11 Szlovák népdalok is elhangzottak.JPG12 Gulyás kóstolás.JPG13 Az énekkar előadásában bordalok is elhangzottak.JPG14 Sóder Péter, Nemcsok István, Petrezsél Tibor.JPG15 Nemcsok István és Petrezsél Tibor borászok az eredményhirdetésre készülnek.JPG16 A legjobb borok plakettjei.JPG17 Cseri Tibor, champion-díjat kapta meg.JPG18 Vitis borászat a legjobb fehérbort díját kapta.JPG19 Zolczer Ferenc a legjobb vörösborért tüntették ki.JPG20 A verseny borainak kóstolója.JPG21 Borkedvelők a standnál.JPG