A Rozsnyói járás egyetlen magyar nyelvű, teljes szervezettségű egyházi alapiskolájából is elballagtak a kilencedikesek. A 2015/2016-os tanévben 147 diák látogatta az iskolát. Június 30-án a rozsnyói református templom falai között huszonhárom végzős ballagott el. Az igét Nt. Buza Zsolt hirdette, amit az alábbiakban teszünk közzé.
“A következő napon, amikor lejöttek a hegyről, nagy sokaság ment eléje. És ekkor egy ember így kiáltott a sokaságból: „Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem. Időnként valami lélek ragadja meg, és hirtelen kiáltozni kezd, rázza őt és tajtékzik, és nehezen távozik tőle, miután meggyötörte. Megkértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem tudták.” Ekkor Jézus így szólt: „Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek, és meddig szenvedlek még titeket? Vezesd ide a fiadat!” Még feléje tartott a fiú, amikor leteperte az ördög és megrázta. Jézus azonban ráparancsolt a tisztátalan lélekre, meggyógyította a gyermeket, és visszaadta az apjának. Ekkor mindnyájan elámultak az Isten nagyságán.
Kedves gyermekek a Jézus Krisztusban!
Az élet színpadán ott áll egy tehetetlen édesapa, egy beteg gyermek, a tanítványok és Jézus. Mind a négy szereplő kulcsfontosságú szerepet tölt be iskolánk életében. Az elmúlt több mint 200 nap ilyen felállásban alakult.
Az első szereplő a tehetetlen édesapa, szülő. Minden reggel becsengetnek. Minden reggel hozza gyermekét és átlépve a küszöböt abban reménykedik, hogy mától minden megváltozik. Jobbak lesznek a gyermeke tanulási eredményei, jobbak lesznek a viselkedési normái, jobb lesz lelkileg és testileg. Meggyógyul, kigyógyul ebből az őrületes, mámorító, hisztérikus világból, a nagy tempóból. Kigyógyul abból, hogy mindenkinek próbál megfelelni, mindenkire mosolyog és megtanulja azt, hogy köszönni kell, hogy egy jó szó, egy bátorító ölelés életvidámabbá teszi, mint máskor. Az édesapa reménykedik, az édesapa hisz a változásban, az édesapa azért lépi át iskolánk kapuját, mert többet szeretne gyermekének. Azt szeretné, hogy minden olyan legyen, mint azelőtt.
Drága szülők! Ebben a tanévben figyeltem és láttam tekinteteteket. Láttam az aggodalmat, amikor hívtátok az osztályfőnököt, hogy baj van. Láttam a félelmet, amikor egy-egy diagnózis beigazolódott, hogy nem egészséges a gyermek. Láttam a mindennapi küzdelmet, amiből le lehetett olvasni: Csak neki legyen jobb! Csak neki legyen könnyebb! Csak neki legyen jó! Aggódtatok, féltettétek, kérdeztetek, válaszokat vártatok tőlünk. Imádkoztatok: „Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem! Szívszorító drámák játszódtak le ebben az évben is iskolánkban. Drámák, amelyeknek feszültségeiről, nehézségeiről nem tud igazán senki csak Te, drága szülő és Jézus, akihez könyörögtél, mint a bibliai édesapa, aki egyetlenegyét, annak lelki egészségét szeretné visszakapni.
A következő szereplő a gyermek. A bibliai történetben szereplő gyermek lelkileg sérült. Nem két lábbal áll a világban, elesik, sőt gyötrődik. Gondolkodik önmagán, hogy Ő miért más, mint a többi. Gondolkodik társain, hogy miért nem tudják elfogadni. Figyeli a pedagógusokat, hogyan reagálnak egy-egy megnyilvánulására. Az iskolánkban bizony egyre több ilyen gyermek van. Ők bennünket figyelnek. A felnőttek szemében különcök, mi nem tudjuk őket igazán kezelni, és sokszor nem is akarjuk. Elhitetjük velük, hogy csak jó és rossz gyerek van. Csoportosítjuk őket és egyszerűen kezelhetetlenné válik minden, az egész tanóra. Varázsszavakat, kulcsmondatokat keresünk. A gyermeket, a lelkileg sérült gyermeket meg kell nyugtatni. A szülő pedig azt látja, hogy nemcsak ő tehetetlen, hanem a tanítvány is.
Drága gyermekek! Bennetek Isten országa nem szóban, hanem erőben kell, hogy megnyilvánuljon. Az erő pedig Isten beszéde. Tudom, hogy fáradtak vagytok, sok minden megsebez titeket, a sok igazságtalanság fáj nektek, de nem vagytok kevesebbek vagy alacsonyabb rendűek. Isten előtt mindenki egyenlő. Értékesek és értelmesek vagyunk, ha Isten ereje, szava által bennünk lakozik. Sok minden fáj nektek, lelkileg nagyon sebzettek vagytok. Megsebeztek a világ dolgai, a sok skatulyázás társaitok részéről, a sok verseny, a sok lenéző, leértékelő mondat, a sok kiemelő dicshimnusz mind-mind befolyásolja lelki állapototokat. Sokan felnéznek rátok, sokan pedig a szemetekbe sem mernek nézni. Sokan megbántottak titeket, és sokan felemeltek. Azért imádkozzatok, hogy lelkileg erős, szilárd és egészséges gyermekek legyetek mindig.
Drága kilencedikesek! Ti most már kikerültök az iskolánkból. Ma lépitek át utoljára a kapuját. Nem lesznek már többé reggeli áhítatok, nem lesznek már többé reggeli ölelések, nem lesznek már többé istentiszteletek, nem lesz Szeretethíd, Hitnap, nem lesz zenekör és sok lelki alkalom, ami hiszem, hogy gyógyította lelketeket. Ahányan vagytok, annyifélék vagytok, és annyi érték van bennetek. A zegzugos Barkától egészen a hegyi Szilicéig minden megtalálható az osztályotokban. Vannak közöttetek jó hangú zenészek, vannak közöttetek szépérzékkel megáldott művészek, nyelvészek, ügyes kezű leányzók és fiúk. Én ma mégis egyre kérlek benneteket, törődjetek a lelketekkel. Törődjetek Isten ügyével, legyen Ő az erőtök, amikor kiléptek ebbe a világba. Legyen gondotok önmagatokra. Testetek, lelketek legyen az Úré, akinek beszéde ne hagyjon el titeket. Nyári olvasmányként vegyétek kezetekbe a Szentírást és növekedjetek a hitben és Jézus Krisztus ismeretében, hogy ne csak szép, megtermett ifjak, hanem lélekben is valóban olyan fák legyetek, ahol sok madárka telepszik meg, és ágaitok között fészket raknak. Nőjetek fel Isten dicsőségére.
A harmadik a tanítványok, akikről szomorú képet alkot az édesapa. Ennyit mond Jézusnak: „Megkértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem tudták.” Mindnyájan tanítványok vagyunk. Lelkileg erősebb vagy épp gyengébb tanítványok. A gyermek, a pedagógus, a szülő és a mindenkor Jézus mellett élők, a tanítványok. Nem tudnak egymáson, a gyermeken segíteni. Szomorú ténymegállapítás ez. Nem volt ismeretük, nem tudták, hogy mivel állnak szemben, nem akartak tudomást venni a gondokról, a terhekről. Bizonygatták, hogy segítenek, de a gyermek csak beteg, a gyermek nem egészséges. Hányszor alakul ki a tanítványokról ilyen bizonyítvány. Ők nem tudták. Bizonyára nagyon akartak segíteni, látták a tipegést, a topogást, de nem tudtak. Jézus pedig nem jó szemmel nézi a tudatlan tanítványokat. Sőt, elég keményen fellép ellenük. Egy baj van. Nem a tudás hiányzik, nem a képzettséggel van hiba, hanem a hittel. Drága tanítványok! Legyen hitetek Istenben! Imádkozni kell kölcsönösen egymásért. Vajon te, drága szülő, hiszel abban, hogy az iskolában szolgáló tanítványok Jézus szolgálata nyomán képesek gyógyítani? Vajon te, drága gyermek, hiszed-e, hogy Jézus Krisztus hatalma adatott a te tanáraidnak? Vajon, te drága pedagógus, hiszed-e azt, hogy Istennek minden lehetséges, nála nincs lehetetlen? Övezzétek fel magatokat a hit pajzsával, mert mi nem egymás ellen harcolunk, hanem lelki hatalmasságok ellen tusakodunk Jézus Krisztus nevében.
Ő a láthatatlan szereplője minden velünk történt dolognak. Ő gyógyít bennünket. Ő tanít, formál, Ő adja a hitet, reménységet és szeretetet. Tudjátok, a skandináv országokban a keresztyének körében van egy nagyon igaz szokás. Minden ünnepen az ünnepi asztalhoz egy terítékkel többet raknak. Ez a teríték a főhely, amit mindig üresen hagynak, mert várják Jézust. Legyen a családi asztalunknál, legyen osztálytermünkben, legyen a szertárunkban, legyen az otthoni környezetünkben a főhely Jézusé. Övé, akié minden hatalom mennyen és földön és akkor minden tanítvány megtapasztalja a gyógyulást. Ha a főhelyem Jézusé, akkor meggyógyulok én is és gyógyítani is tudok. Ekkor már nem fogunk keseregni, nem fogunk szóban, írásban fenyegetőzni, nem fogunk az igazgatói irodába járni panaszkodni, hanem Jézussal beszéljük meg dolgainkat, egyeztetünk Ővele, aki sokkal hatalmasabb minden földi teremtménynél. Jézus visszaadta a gyermeket apjának, helyreállította az életét. Vajon te hiszed-e, hogy a 2015/2016-os tanév végén nemcsak leadod, visszaadod a gyermeket a családnak, hanem kegyelemmel és irgalommal koronázott évet zársz Jézus Krisztus kegyelméből és szeretetéből? Hitben járni és nem látásban. Így teljenek a mi éveink, és akkor nem felemésztődünk általuk, hanem szolgáljuk Jézust, aki ránk néz és támogat.
Túrmezei Erzsébettel valld meg, hogy mire van igazán szüksége a bensődnek, a te lelkednek: „Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.” Engedd, hogy szeressen az Isten egy életen át. Ámen.”
Az ünnepi istentisztelet keretén belül sor került a Pro Schola-díjak átadására is. Idén Gyenes Orsolyát és Zagiba Mátyást tüntették ki, valamint Ibos Bálint részesült külön dicséretben.
