Keresik a hozzátartozóikat azoknak a huszároknak, akik a Rimaszombat melletti Szabatka-pusztán álló laktanyából vonultak ki a II. világháború Don-kanyarnál zajló harcaiba. A kutatást a rimaszombati Bástya Egyesület Információs és Kulturális Központ vezeti. A cél, hogy együtt emlékezhessenek meg az első gömöri huszáremlékműnél.
Baksay István, a város történetének egyik legalaposabb ismerője jegyezte fel, hogy a hagyomány szerint a Gömör-megyei Rimaszombat több egymáshoz közel fekvő kisebb község egyesüléséből keletkezett. Ilyenek például Kurinc, Téhány, Szabatka. Ezek a pusztai birtokok közigazgatásilag a városhoz tartoznak, de részben magántulajdonban állnak. „Szabatka m. kir. állami méntelep, csinos barakképítményekkel” – írja dr. Veres Samu a Borovszky – Gömör-Kishont vármegye Rimaszombat fejezetében. Ma is így él a köztudatban, hogy itt laktanya és lótelep is állt.
Itt található egy világháborús emlékmű, égbekiáltó, átlőtt bronzkarddal. Kevesen tudják, hogy ez volt az első hősi huszáremlékmű, melyet a VII. önálló huszárszázad parancsnoka, Nagy Kálmán huszár százados kezdeményezésére még a háború alatt emeltek 1943. október 6-án. Annak a 33 hős honvéd-huszárnak állítottak itt emléket, akik a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg tagjaként innen vonultak ki a frontra, s a kommunista Vörös Hadsereg ellen küzdöttek. Idegen földön, az oroszországi harcokban, a Don folyónál vesztették életüket.
Néhai Nagy Kálmán nyugalmazott huszárezredes, aki ekkor még a huszárlaktanyában szolgált, történészként így vallott a huszárokról: “A magyar könnyűlovas, a huszár történelmünk kezdetétől az utolsó pillanatig megmutatta, hogy a magyar népért, a hazáért, a szabadságért, a becsületért kész életét és vérét áldozni, soha nem adta föl a harcot, mindig újrakezdte, törhetetlen erővel és hittel.
Nemzetünk ezerszáz éves fennállásának egyik fontos harcos eleme volt. Benne megtestesül az ezeréves magyar férfi szellem, népünk sok kiváló tulajdonsága, a bátorság, vitézség mellett az igaz emberiesség, lovagiasság, a nők tisztelete, a gyengék védelme, az igazság, a szabadság szeretete, az egymás iránt érzett és tanúsított valódi bajtársiasság, segítőkészség. Őrizzük meg hálával emlékét!” (Részlet Nagy Kálmán: A magyar könnyűlovas, a huszár jelentősége című tanulmányából).
Ezt az örökséget, a szabatkai hősök emlékének őrzését Nagy Kálmán a rimaszombati Bástya Egyesületre és a budapesti Magyar Csodaszarvas Egyesületre hagyományozta.
Vitéz Nagy Kálmán huszárfőhadnagy, illetve nyugalmazott huszár ezredes, történész, egykor a világ feltehetőleg legidősebb huszártisztje volt. 1909. december 8-án Nyíregyházán született, s 2010. szeptember 21-én Budakeszin hunyt el. Több helyen is elmondta, negyedikes gimnazista korában döntötte el, hogy katonai pályára lép.
„Egyszer nálunk járt keresztapám, vitéz Nagy Pál altábornagy, aki megkérdezte: nem akarok-e katona lenni. Akkor voltam tizennégy éves. Tetszett, hogy a katonaiskolások egyenruhában sétálgatnak a lányokkal a nyíregyházi főutcán, meg arra is gondoltam, hogy ez ellen a büdös Trianon ellen így talán én is tehetek valamit a hazámért. A következő tanévet már Budapesten kezdtem, a Bocskai István Reáliskolai Nevelőintézet falai között. Azért volt ilyen különös neve, mert a trianoni békeszerződés miatt katonaiskola nyíltan nem lehetett, valahogy álcázni kellett. De tisztek és papok tanítottak minket, katonai gyakorlatok voltak, minden ment rendesen” – nyilatkozta a Demokratának 2006-ban.
Nyíregyházán, Budapesten, Pápán, Munkácson, Nagyváradon és Rimaszombat-Szabatka-pusztán szolgált, utóbbi helyen 1942-43 között tartózkodott, s mint említettük, ide vonultak be a Donnál hősi halált halt honvédek is. A huszárezredet, melyhez Nagy Kálmán százada is tartozott Nádasdy Ferencről nevezték el. Ez azért is érdekes, mert június 19-én szobrot avattak Nádasdy Ferencnek a péterfalai Baranta-völgyben. A csendes főhajtás és a Baranta-völgyben rendezett emlékkiállítás az Ősök sarjai ünnepe kísérőrendezvénye.
A Bástya Egyesület, a 4. sz. Hatvani István Cserkészcsapat, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete és a barantások 2005 óta ápolják az emlékművet. Sokaknak volt szerencséjük megismerni Nagy Kálmánt is, aki a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület tagjaként Kárpát-medence-szerte előadásokat tartott. A rimaszombati emlékmű felavatásának 50. évfordulóján, 1993-ban kezdett érdeklődni, hogy vajon az áll-e még. A nevezett történelmi egyesületnek az egyik összejövetelén rozsnyói tag is jelen volt, aki ismerve a történetet, megkereste a helyi cserkészeket, s akkor emlékeztek itt meg először.
Nagy Kálmán 1996-ban jutott el a háború után újra egykori szolgálati helyére, majd 2005-tól 2010-ig még négyszer látogatta meg Szabatka-pusztát, Rimaszombat városát, ahol Csilla lánya is született. Egykori rimaszombati bajtársával, néhai Vályi Gyula nyugalmazott huszár-kapitánnyal is egymásra találtak. Ezen idő alatt közösen emlékeztek Szabatkán, s többször a városi október 6-i megemlékezéseken is ott voltak.
A háborúban odaveszett hős katonákról a hadifogoly.hu, vagy a hadisir.hu oldalon érhetőek el a hivatalos veszteségi adatbázisok. Ott be lehet azonosítani a hősi haláluk körülményeit, időpontját, a születési helyet és a dátumot is. Mint a Magyar Honvéd blogról is kiderül, a VII. önálló huszárszázad hősi halált halt katonáit zömmel a 2. hadsereghez vagy a megszálló erőkhöz beosztott hadosztály közvetlen huszárszázadaihoz sorozták be, a legtöbben a nagy veszteségeket szenvedett 19. könnyű hadosztály lovasszázadában (10 fő) és a 20. könnyű hadosztály lovasszázadában (8 fő) estek el.
Egy régi újságcikk szerint a szabatkai-emlékmű avatásán jelen voltak a hozzátartozók is. A rimaszombati Bástya Egyesület Információs és Kulturális Központ (BEIKK) vállalta, hogy felkutatja a hősök családtagjait. Annak ellenére, hogy a katonák közül többen alig éltek 30 évet, remélik, sikerülhet megtalálni a hozzátartozókat, akikkel újra felkereshetik a huszáremlékművet. Mezőkövesdről Kiss Mátyás, népi iparművész már el is kezdte Szabó István és Kaló János honvédek családjainak a felkutatását.
Keresik a hozzátartozókat!
Az emlékművön szereplő 33 hős neve:
Szabó István őrmester (Mezőkövesd, 1910. október 29), Czéh Károly címzetes szakaszvezető (Lőrinci, 1914. február 25.), Veronács Géza karpaszományos őrvezető (Egerbocs, 1923. január 06.), Kovács Boldizsár címzetes tizedes (Borsodszemere, 1912. október 12.), Pásztor József címzetes őrvezető (Sarud, 1918. április 12.), Csizmadia József címzetes őrvezető (Tibolddaróc, 1915. február 21.), Fodor Károly címzetes őrvezető (Alsózsolca, 1911. szeptember 29.), Kánai József őrvezető (Tiszaluc, 1913. július 19.), Meskó András honvéd (Turjaremete, 1918. szeptember 26.), Ádám Gyula honvéd (Gömörpéterfala, 1908. június 15.), Básti Gyula honvéd (Tajti, 1913. december 07.) Belukács László honvéd (Páskaháza, 1906. április 21.), Berecz János honvéd (Miskolc, 1911. március 05.), Bodzsár Lipót honvéd (Ipolyfödémes, 1912. január 21.), Bontovics József honvéd (Magyarkanizsa, 1920. március 16.), Hornyák János honvéd (Királyhelmec, 1913. október 25.), Jablonczi László honvéd (Csoltó, más adat szerint Garamszécs, 1908. szeptember 25.), Jankosik András honvéd (Gicze, 1910.09.04.), Kazinczi Nagy János honvéd (Sajóecseg, 1921), Kaló János honvéd (Mezőkövesd, 1910. október 10.), Károly József honvéd (Nagycsécs, 1913. janár 21.), Korcsmáros János honvéd (Palást, 1912. december 16.), Kovács József honvéd (Várgede, 1910. június 08.), Marinka Illés honvéd (Kecskésfalva, 1915. március 11.), Marosán András honvéd (Felsőróka, 1919. augusztus 28.), Nagy András Árpád honvéd (Bükkzsérc (?),1911. március 10.), Országh Sándor honvéd (Erdőkürt, 1914. február 02.), Pakulár György honvéd (Szilágyperecseny, 1912. április 20.), Révész Lajos honvéd (Sajólád, 1909. július 25.), Sztahunyak Imre honvéd (Ipolynyitra, 1907. december. 21.), Zsitvai Sándor honvéd (Bajta, 1911. június 23.), Váradi Ferenc címzetes tizedes (Hejőpapi, 1911. október 14.), Hári Józsefről nincs adat.
