A IV. Palóc Világtalálkozó felvidéki elődöntőjét idén első alkalommal rendezik meg. A pelsőci elődöntőre tizenhét mesemondó, tizennégy egyéni énekes, tíz népi együttes és két népi hangszeres csoport jelentkezett be. A rendezvényt a Szövetség a Közös Célokért Társulás szervezésében június 20-án, a Dénes György Alapiskolában tartják.

A Felvidéken húzódó palóc térségből túlnyomórészt iskolák kapcsolódtak be. A jelentkezőknek egy-egy palóc dalcsokrot, népmesét, vagy zeneszámot kell előadniuk a zsűrinek, amely gömöri hagyományőrzőkből, tehetséges, példaképül szolgáló személyekből tevődik majd össze.

Az elődöntő aranysávos helyezettjei részt vesznek a IV. Palóc Világtalálkozó döntőjén és bemutatkozhatnak a világtalálkozó nagyszínpadán.

A kezdeményező, főszervező, a Tar községben működő Tar Lőrinc Baráti Kör Közhasznú Egyesület (TLBK) a nagy érdeklődésre való tekintettel idén a „Kék pántlika” népmesemondó és népdal énekesi verseny két elődöntőjének megszervezése mellett döntött. A kisterenyei elődöntőre június 4-én kerül sor, majd két elődöntő legjobbjai, aranysávosai a tervek szerint augusztus 6-án Bátonyterenyén mérkőznek meg.

Az előzetes program szerint ekkor értékelik ki a „Szülőhazám, szép Palócföld” című pályázatot is, amelyre az érdeklődők június 15-ig jelentkezhetnek.

A IV. Palóc Világtalálkozó előzetes műsora:

1. nap (2016. augusztus 05. péntek): ünnepélyes megnyitó; kiállításmegnyitó; a palóc regevilág; palóc történelem; kortárs palóc költők és írók könyvbemutatói – közönségtalálkozók; palóc alkotók bemutatkozása; előadások: dr. Papp Lajos (egyeztetés alatt), Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember előadása; Hazajáró közönségtalálkozó Jakab Sándorral, a IV. Palóc Világtalálkozó védnökével; Magyarok Istene ünnepe

2. nap (2016. augusztus 06. szombat): gasztronómia- „Íz-lelő”, palóc ízek fesztiválja; „Szülőhazám, szép Palócföld” pályázat eredményhirdetése; Szeder Fábián-díj ünnepélyes átadása; „Kék pántlika”népdal- és népmesemondó verseny döntője, majd eredményhirdetés; Palócok nyílzápora; Ünnepélyes megnyitó; Települések, közösségek bemutatkozása, „Palóc Lakodalmas”; lakodalmas menet – Guinness-rekord kísérlet, Sic TransiFolk Műhely: Magyar népdalok, kicsit másként… Barackmag (Baraka) koncert

3. nap (2016. augusztus 07. vasárnap): Ökumenikus istentisztelet; Palóc közösségek előadásai, bemutatkozások; gálaműsor

A pelsőci régióból a Csemadok Lekenyei Alapszervezete autóbuszos utazást szervez a találkozóra augusztus 6-án, amelyre már fogadják a jelentkezéseket.