Felvidéki öröm a nemzeti közösségek EB-jén. (Fotó: Felvidéki Labdarúgó Egyesület)

Győzelemmel zárta meccseinek sorát a felvidéki válogatott a FUEN által szervezett EUROPAEDA európai kisebbségek Európa-bajnokságán. Az ötödik helyért vívott meccsen egy utolsó percben szerzett góllal 1:0-ra diadalmaskodtak fiaink az oroszországi németek felett. A korábbi meccseken a fiúknak a trópusi hőséggel kellett megküzdeniük, ezúttal egy kiadós eső is közrejátszott, ám hősiesen állták a sarat.

A győzelem azt jelenti, hogy bár az ötödik helyért játszottunk, ám a horvátországi szerbeket lepontozták – mivel a negyeddöntőben két kiállítás után tüntetőleg lementek a pályáról – így a mieink egyel feljebb, a negyedik helyen végeztek.

„Egy hét alatt játszottunk le hat mérkőzést, szinte trópusi körülmények között, ennek ellenére nem kaptunk ki egyszer sem, amire rendkívül büszke vagyok. A továbbjutásunk a tizenegyespárbajon múlott csak. A Koroška csapata, melyet mi megvertünk, elődöntőt játszott, Occitánia, akikkel szemben nem jutottunk tovább, ők pedig döntősek. Ennek fényében látszik, hogy a jobbak között vagyunk ebben a mezőnyben, hisz a 24 csapatból a negyedikek lettünk” – mondta el Nagy Dávid a csapat menedzsere.

A 24 férficsapat mellett 6 női is mérkőzött, így a tornán megközelítőleg ezer sportoló vett részt. A döntőt a hazai Dél-Tirol játssza Occitániával.

„Fantasztikus torna volt, mindennel elégedettek vagyunk, kivéve a játékvezetéssel. Úgy gondolom, hogy egy ekkora volumenű rendezvényen megengedhetetlen ilyen gyenge játékvezetés, ami sok felesleges feszültséget eredményezett” – tette hozzá Nagy.

A folytatással kapcsolatban elárulta, hogy alakulóban van egy Kárpát-medencei összefogás kupa, illetve szeretnének minél komolyabb klubok nyári felkészülési programjába bekerülni ellenfélként.

Záróakkordként ma este egy közös nagy gálaműsor és buli lesz, ám a felvidékiek azt nem várják meg, mivel sietnek haza, hogy itthon szurkolhassák ki a magyar válogatottnak is a továbbjutást.