(Fotó: HE)

A László napot már majd minden gyermek és pedagógus nagyon várta, hiszen ez már a tanév végét, az osztálykirándulások, a nyári táborok szervezését jelenti. 

A Rimaszombat és vidéke polgári társulás legutóbbi taggyűlésén úgy határozott, hogy rotációs alapon minden esztendőben az elnökség tagjaiból választanak új elnököt. Idén ezt a tisztséget B. Kovács Istvántól Csúsz László vette át.

Csúsz László már ezek előtt is oszlopos tagja volt mind a Rákóczi Szövetségnek, mind a célalapot működtető Rimaszombat és vidéke polgári társulásnak. „Nagy változás nincs, hiszen eddig is én voltam a szervezetnek az egyik alelnöke, akihez a beiratkozási program tartozik. Járásunkban 22 óvoda és 22 iskola működik. Az óvodásoknak évente karácsonyi csomagot biztosítunk a Rákóczi Szövetségen keresztül. Az idén ezt még megfejelték, és tavasszal minden magyar óvodás gyereket könyvvel jutalmaztak. A magyar népmesék című könyvet azok kapták, akik jövő tanévben iskolások lesznek, ez nálunk kb. 250 fős gyermeklétszám, ami még növekszik a 0. évfolyamba beíratottakkal, így szeptemberben járásunkban 300-330 gyermekkel lehet majd számolni ” – nyilatkozta Csúsz.

Mint elmondta, ehhez csatlakozik a beiratkozási program azon része, amikor minden magyar iskolába beiratkozott elsőst tízezer forintos ösztöndíjjal is támogat a Rákóczi Szövetség. „A gyermekek szülei kitöltenek egy adatlapot, és szerződésben is megerősítik, hogy magyar iskolába fogják járatni a gyermeküket. Az adatlapokat április-május hónapokban gyűjtöttük össze. Nálunk elmondható, hogy a szülők nem ezért a támogatásért íratják a gyerekeket a magyar iskolába. Természetesen ennek a csekély összegnek és figyelmességnek is örülnek, hiszen ismert, hogy ebben a régióban milyen nehéz anyagi helyzet van, de nem ez változtatja meg a szülői szokásokat, hogy ne vigyék szlovák iskolába a gyereküket” – tette hozzá.

Csúsz László a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola igazgatójaként hat évvel ezelőtt ment nyugdíjba. Azóta is aktívan részt vesz a közösségi életben, s a Rimaszombat és vidéke polgári társuláson kívül a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Rimaszombati Területi Választmányának a munkájában. Utóbbi szervezetnél jövőre lesz huszadik éve, hogy megszervezi a Zrínyi Ilona Általános Iskola által megálmodott matematikai verseny megyei fordulóit. 2002-től nevéhez fűződik az Olvasni jó! országos verseny megrendezése is. Idén Fekete István Téli berek című regényét olvassák, de technikai okok miatt ezt a versenyt áttették a következő tanévre.

Csúsz László köszöntése (Fotó: HE)
Csúsz László köszöntése (Fotó: HE)

A napokban töltötte be 70. születésnapját, s mindkét szervezet kis ünnepséggel, tortával, virággal, kedves szóval köszöntötte az ünnepeltet. „El sem hiszem, hogy 70 éves lettem. Örülök, hogy megélhettem ezt a kerek évfordulót, és remélem, hogy még egy ideig el tudom végezni azokat a feladatokat, amelyeket eddig. Igen nehéz megtalálni azt az embert, aki ezeket vállalná, s tovább csinálná. Nem panaszként mondom, de ezek önkéntes munkák, ezért fizetés nem jár. Külön öröm számomra, s nagyon motiváló, hogy ezeken a versenyeken, táborokban már az unokám is részt vesz” – mondta Csúsz László. S nincs megállás, már a nyári táborokra, táboroztatásra is készül.

A Rákóczi Szövetség ötödik éve szervezi meg az Erzsébet táborát Zánkán, ahol augusztus 13-19-e között idén is közel 150 jól tanuló, nagy családos vagy éppen szociálisan nehéz sorsú felvidéki gyermek vehet részt. A gömöri régióból a célalap koordinálásával ezúttal majd’ 30 gyermeknek biztosít a Rákóczi Szövetség jutalomkirándulást. „Nagyon örülnek a szülők ennek a lehetőségnek, mert a nyaralások költségesek, és valóban sok olyan család van, akinek a gyermekei egyébként nehezebben tudnának eljutni a Balatonhoz” – fűzte hozzá Csúsz László.

Szervezőként július 10-től részt vesz a rimaszombati Nyári Egyetemen is, melyet pedagógusoknak készítenek elő. Bekapcsolódik a Pro Scholis és az SZMPSZ által szervezett Gömöri Versmondó Táborba is, amit a festői Kokaván tartanak. Elárulta, hogy sportrajongó is, s már nagyon várja a nyári olimpiát, majd az unokákkal a közeli Kurincra is készül strandolni.