A kép illusztráció (Fotó: vs.hu)

Az alábbiakban közöljük Anton Chormíknak, a Szövetség a Családért (Aliancia za rodinu) elnökének a nyilvánossághoz intézett felhívását. Mint ismeretes, szövetségük más civil szervezetekkel együtt petíciót indított a hazárdjátékok betiltásáért, melyet nem kevesebb, mint 136 ezer pozsonyi polgár írt alá. Harcuk azonban ezzel nem ér véget, a továbbiakban is a nyilvánosság támogatását kérik. Íme a felhívás:

Kedves barátaim,

Gyakran kérem az Önök segítségét, most azonban elérkezett az ideje, hogy kérés helyett köszönetet mondjak. Egyéb társulásokkal egyetemben, mint például az Európai Cserkészek Szövetsége, a Szlovák Cserkészszövetség, az Úsmev ako dar (Mosoly, mint ajándék) civil szervezet, a Szent Márton Dóm Társulás, a Mosty 25 (Hidak 25) és más szervezetek közreműködésével a pozsonyi lakosság több mint 30 százalékát sikerült megnyerni, hogy aláírja a hazárdjátékok ellen indított petíciót.

Hasonló sikert értünk el Lőcsén, ahol már jóváhagyásra került egy általános érvényű rendelet is erre vonatkozóan, továbbá Galántán, Rózsahegyen, Sasváron (Šaštín) és másutt is.

Most pedig elérkezett az ünnepélyes pillanat, hogy közösen átadjuk az aláírásokat Pozsony főpolgármesterének. Ezért kérünk mindenkit, hogy jöjjenek el bennünket támogatni 2016. június 29-én, azaz ma 14 óra tájban, a testület tanácskozásának idején Pozsonyba, a Prímási palota elé.

A hazárdjáték számtalan családot, életet tesz tönkre, ezért nem maradhattunk közömbösek, fel kellett lépnünk ellene. Az aláírások gyűjtése nagyon sok energiájába és fáradságába került szövetségünknek, amely több mint egy éve indította kezdeményezését, és ennek a kezdeményezésnek mostanra érett be a gyümölcse.

A testület tagjainak azonban kellőképpen a tudtukra kell adnunk, mit is akarunk, és hogy petíciónkat több mint 136 ezer pozsonyi polgár írta alá, akiknek a véleményére hallgatniuk kell.

Tisztában vagyunk azzal is, hogy a hazárdjátékokat támogató lobbi, a hazárdjátékokból származó évi három milliárd euró bevétel miatt nem adja fel egykönnyen, de mi sem tágítunk. Ha tudnak olyan szomorú történetet, mely arról szól, miként tette tönkre a hazárdjáték az emberek, egész családok életét, osszák meg velünk. Ezeket szeptemberben, amikor a képviselők az ügyben dönteni fognak, nyilvánosságra kell hozni, ezért mindenkit arra kérünk, hogy amennyiben ebben medializációs lehetőséggel, hirdetési felülettel, ötlettel, grafikával, egyebekkel segítségünkre lehetnek, tudassák velünk.

Anton Chromík,
A Szövetség a Családért (Aliancia za rodinu) elnöke