Májusban és június eddig eltelt napjaiban hemzsegtek a rendezvények Rimaszombatban és környékén. A Gömöri Hírlap és a Gemerské zvesti munkatársai szinte mindegyiken jelen voltak, s a lapo(ok) júniusi első számában (szinte) mindegyikről beszámolnak.

A lap címlapján mi más is lehetne, mint a JúniusFeszt, amely ismét bizonyságot adott arról, hogy lelkes szervezéssel a gömöri magyarságot is össze lehet fogni. Megtudhatjuk a kétheti lap új számából azt is, hogy 950 ezer eurót kapott a Rimaszombati járás a járás utcáinak az aszfaltozására, de gőzerővel folytatódik az aszfaltozás Rimaszombatban is; Auxt Ferenc maradt a Magyar Közösség Pártja járási elnöke, és azt is elárulják, hogy távozik kassai főkonzuli posztjáról Szesztay Ádám.

Együttműködési megállapodást kötött a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Katolikus Kör – tudjuk meg a lapból, s azt is elárulják, konkrétan mi rejlik a megállapodásban, míg Csordás János arról tájékoztatja a lap olvasóit, hogy az Omega együttes már 1971-ben is járt Rimaszombatban és Feleden. Bemutatják a hónap műtárgyát is, ami júniusban a kékfestéshez szükséges nyomódúc lett, amelyből több példányt is őriznek a Gömör-Kishonti Múzeumban. A lap munkatársa járt az idén Tornalján megrendezett pedagógiai projektnapon is, amelyen iskolájuk történetét mutatták be a projektben részt vevő alapiskolák.

Köszönti a lap a napokban 60. születésnapját ünneplő Hizsnyan Géza színikritikust, belgyógyászt, míg Csúr Dániel kazahsztáni élményeit osztja meg az olvasókkal.

A Gömöri Hírlap/Gemerské zvesti idei 12. száma ingyenesen jut el minden rimaszombati háztartásba, de elolvasható és letölthető itt is.