Mindig is remek sportolók nevelkedtek a Csallóközben, különböző sportágakban kimagasló sikereket értek el. Közéjük tartozik a küzdősportot űző Buchinger Iván, aki szó szerint élet-halál harcot vív a párharcok közben. A bősi világbajnok MMA harcossal olvashatnak interjút a Szabad Újság június 22-én megjelenő számában.

Könyvbemutatóval búcsúzott Puss Sándor jezsuita szerzetes a Csallóköztől. „Rendi elöljáróm Kassát jelölte meg újabb állomásnak” mondta Puss Sándor jezsuita szerzetes. Három évet töltött Ekecsen segédlelkészként, közben több könyv kiadásán, szerkesztésén is dolgozott – Pozsonyban két könyvet ismertetett a szerzetes.

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) június 16-án a Pozsonyi Magyar Intézetben köszöntötte a jubiláns írókat. Az idei évben tizenöt írót köszöntöttek.

A Magyar Közösség Pártja aggodalommal figyeli a kormány tehetetlensége miatt a belügyminisztérium körül kialakult helyzetet – nyilatkozta Menyhárt József.

Szeptember elején megnyitja kapuit az első szlovákiai magyar szakkollégium. Az intézmény célja a tehetséges és a társadalmi témák irányában elkötelezett aktív egyetemisták felkarolása, továbbképzése, aminek köszönhetően a hazai magyar értelmiség és elit rendszeres utánpótlást kaphat.

A fehérgalléros bűnözés esetében az állam számára a legsúlyosabb károkat minden bizonnyal a hozzáadott értékadóval való visszaélések okozzák. De mi a helyzet, ha a belügyminiszter keveredik gyanúba?

Bizonyára minden pedagógus örül, hogy a parlament végül módosította a közoktatási törvény minimális osztálylétszámokra vonatkozó passzusát az alapiskolákban, kivételt alkalmazva a nemzetiségi intézményekben. Örvendetes tény, hogy a szabályozás direktív, fenyegető, kötelező jellege megszűnt, így a fenntartók, önkormányzatok számára kiskapuk nélküli törvényes módon van lehetőség az első és ötödik osztályok megnyitására mind a kisiskolákban, mind a teljes szervezettségű iskolákban. Mindez azonban tűzoltás.

A migrációs válság, az önkormányzatiság, a kisebbségi oktatásügy problémái, illetve a sport lesznek a vezető témák a Martosi Szabadegyetem idei, negyedik évadán, amely Kövér László házelnök előadásával kezdődik, és Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetesével zárul – cikkünkből kiderül, mi várható még Martoson.

A nyári napforduló környékén, az év legrövidebb éjszakáinak idején, van egy meghitt, családi ünnepünk. Mi, magyarok június harmadik vasárnapján ünnepeljük az édesapákat.

A magyar drukkerek hosszú-hosszú böjtölés után végre megízlelhették a siker ízét. Az osztrákok legyőzése és az izlandiak elleni döntetlen elérhető közelségbe hozta a nem várt álmot, a negyeddöntőbe jutást.

Mozgalmas hetek a Hidaskürti Alapiskolában és Óvodában – beszámoló egy magyar iskola életéből.

A Szabad Újságban már olvasható az Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem teljes programja.

Keresztrejtvénnyel, műsorújsággal, horoszkóppal és hűsítő nyári receptekkel keresse szerdától a standokon.