Fotó: H.E.

A belügyminiszter helyzete tarthatatlan, ezért a koalíciónak fel kell őt mentenie tisztségéből; javítani kell a magyar nyelvű műsorok arányán a közszolgálati médiában; Nagy-Britannia maradása közös érdek – a Magyar Közösség Pártja országos elnökségének közleménye.

Néhány nappal a soros EU elnökség megkezdése előtt Szlovákia belpolitikai válságot él át. Az MKP szerint a jelenlegi belügyminiszter a személyéhez köthető korrupciós, jogtalan adó-visszatérítési és egyéb vádak alól a mai napig nem tisztázta magát.

Robert Kaliňák sorozatosan önellentmondásokba keveredik, amelyek nem csak személyét, de rajta keresztül a belügyminisztériumot és így a kormányt is hiteltelenítik. Miniszterként nevéhez fűződik Malina Hedvig meghurcolása és elüldözése, a DAC- szurkolók megveretése és több, máig kivizsgálatlan ügy. Mindezért helyzete tarthatatlanná vált.

A választóknak joguk van megismerni az igazságot, így az MKP elvárja a kormánykoalíciótól, hogy mentse fel tisztségéből és tegye lehetővé a vizsgálati szerveknek a politikai ráhatás nélküli munkát. A koalíciós képviselők nem fedezhetnek köztörvényes bűnöket.

Az Országos Elnökség tanácskozásának egyik kiemelt témája volt a közszolgálati elektronikus média témája. A közszolgálati televízió műsoridejében a nemzetiségi, esetünkben a magyar nyelvű programok aránya messze elmarad a magyar nemzeti közösség társadalmi számarányától. Az MKP ezért kezdeményezni fogja a Műsorszolgáltatási és Műsorszórási Tanács, valamint a közszolgálati média intézményei felé az arányos műsorsugárzás biztosítását, és törvénymódosítást dolgoz ki ennek érdekében.

A Magyar Közösség Pártja reményét fejezi ki, hogy a csütörtöki népszavazáson Nagy-Britannia polgárainak többsége az európai uniós tagság mellett voksol. Szlovákia polgáraiként közös érdekünk az erős Európa.

(Forrás: mkp.sk)