A kép illusztráció.

Honlapunkon Zavaró kétnyelvűség címmel Méry János közöl írást arról, miként reagáltak egyesek Somorja város szlovák weblapjának Facebook-oldalán a Billa áruházban megjelent kétnyelvű feliratokra. Teljes mértékben megértem a cikkíró aggodalmát és bosszankodását.

Ugyanakkor el kell azt is mondanunk, hogy a Facebook-oldalak bizony sok-sok szemetet is kitermelnek; a megengedett szabadságot arra használják, hogy ocsmányságokat, gyalázkodásokat tegyenek közzé; meggondolatlan és emberi butaságból vagy rosszindulatból fakadó kinyilatkoztatásoknak ugyancsak teret adjanak. S az ilyenek ellen vívott harc bizony igencsak elfárasztja a normális embert, értékes energiákat von el tőle a sokszor meddő küzdelem.

Mert nem is meghunyászkodásról avagy gyávaságról van talán szó, ha az ember nem mindig veszi fel a kesztyűt ilyenkor, hanem magát tűrtőztetve próbál felülemelkedni, és végezni tovább a dolgát. Az is igaz viszont, hogy nem mehetünk el szótlanul eme jelenségek mellett, és nehéz nem reagálni a hülyeségekre.

Ajánlanám, hogy Somorján valamelyik jószándékú és megértő szlovák polgártárs tegyen emberségből példát, álljon a józan ész oldalára. De megteheti ezt a magyarok közül is valaki. Az érvelés legyen tömör, rövid és lényegre törő. A tudatlan és tájékozatlan ember véleményét még tán lehet formálni, ha tényeket tárunk eléje. A rosszindulatú emberrel viszont nehéz mit kezdeni: ott egy kicsit más a helyzet, ott a lélek mélyén rejtekező kórokat kell először kioperálni, gyógyítani.

Ez bizony viszont hosszan tartó folyamat, türelem kell hozzá, és akkor sem biztos, hogy sikerül. Akinek azt kell magyarázni, hogy a kenyér nem azért van kiírva magyarul is, mert nem értjük a szlovák megnevezést, s nem látjuk azt a szemünktől, hanem mert itt egy normális eljárást érvényesítettek. Egyébként a szlovák ember is látja a mindennapi betevő falatot, így az ő nyelvén sem lenne szükséges gondolatmenete alapján ezt kiírni.

Én nemrégiben Ipolyságon találkoztam egy idegennel, aki valamelyik üzletet keresgélte. Mutattam neki, hogy éppen szemben van velünk, a bejárat felett látható a cégtábla is. Erre a válasz: igen, de itt minden magyarul van kiírva. Mondtam neki türelmesen, hogy itt van az szlovákul is, nálunk ugyanis különféle emberek élnek, többek közt magyarok és szlovákok, akik tisztelik egymás nyelvét, kultúráját. Erre elpirult egy kicsit, majd halkan megköszönte a tájékoztatást.

Az is igaz, nemrég Ipolyságon szintén felháborodtak a békétlenek, amikor a városi rendőrség autóján megjelent a magyar felirat is. De lassan elmúlt oktalan elégedetlenségük, és ma már mindez nem zavarja őket. Az ilyeneknek el kell mondani azt is, hogy e téren nincs semmi különös, ami ellenük irányulna, hiszen járnak már ők is a nagyvilágban, így láthatják például a finn-svéd együttélést, vagy a kétnyelvű feliratokat Szlovéniában vagy Olaszországban. De akár Drégelypalánkon is láthatunk már ilyet, pedig itt szlovákok sem élnek. Ennek ellenére a turisztikai információs táblákon ott a szlovák tájékoztató szöveg is. Mert akarják, hogy minél többen felkeressék falujuk látnivalóit, köztük a közelben lakó szlovákok is.

S ami az északabbra lakó szlovákokat illeti, én itt sem általánosítanék, a velünk kapcsolatos ellenszenvet illetően különösen nem. Az utóbbi időben többször megfordultam például a besztercebányai kórházban, ahol sokat beszélgettem szlovák orvosaimmal és pácienstársaimmal. Elmondhatom, nem volt semmi gondom abból kifolyólag, hogy magyar voltomat megvallottam, s beszédemen talán érezhető volt egy-két nyelvi hiányosságom is. Érdeklődtünk kölcsönösen egymás dolgairól, közös ügyeink felől. Egyesek nagyon jól ismerik az itteni településeket, régi jó munkatársaikat. Volt, aki elismerően szólt a felvidéki magyar politikusokról is. Egyik zólyomi sorstársam, aki hosszú ideig mestere volt a Felső-Garam vidékén a tájainkról ott dolgozó munkásoknak, sajnálta, hogy nem tanult meg akkor jobban magyarul.

Korponán magyar családfakutatókkal kerestem fel az ottani múzeumot, melynek vezetője szívélyesen fogadott. Velem szlovákul, velük angolul beszélt, de tudott egy kicsit magyarul is. Meglepetésemre a  könyvek közt ott voltak az én honti vonatkozású magyar nyelvű kiadványaim is. Hát ilyen is van! Vagy lehet, hogy itt csak a szakmai dolgok, ott pedig a betegség finomítja, hozza össze a lelkeket? Az, hogy sokan egy hajón utazunk e kaotikus világban? Remélem, nem csak erről van szó, és valóban kezdetét veszi egyszer egy megalapozottabb tolerancia, normális közeledés is.

Kapcsolódó cikkek