(Fotó: SITA)

Robert Fico szlovák kormányfő Szlovákia uniós elnökségének átvétele napján Jean-Claude Junckerral tanácskozott a migrációs kérdésekről, a szeptember 16-ai pozsonyi európai tanácsi csúcstalálkozóról, no meg a Brexitről.

Fico és Juncker megegyeztek abban, hogy a migráció és a Brexit az a két téma, amelyek jelentősen befolyásolják majd a szlovák elnökséget. Fico szerint a szlovák kormány „tisztességes közvetítő szeretne lenni a migráció kérdésében”. A kormányfő szerint Szlovákiának az uniós elnökség idején elsősorban a pozitív területekre kellene összpontosítania, azokban a kérdésekben, amelyek megosztják a tagállamokat, teret szeretnének nyitni a vitára, hogy a Tanácson belül ne mélyüljenek a nézeteltérések.

A kormányfő azt is megerősítette, hogy a pozsonyi európai tanácsi csúcstalálkozóra szeptember 16-án kerül sor. „Ez a csúcstalálkozó kétségkívül uniós elnökségünk egyik legjelentősebb eseménye lesz” – jelentette ki a kormányfő. A 27 tagország vezetőinek informális találkozója az Európa-projekt jövőjéről szól majd. Fico szerint Szlovákia nem szeretne radikális, akár szerződésjellegű változásokat, de azt sem lehet mondani, hogy minden rendben van az Európai Unió körül.

A Brexitet illetően a felek megegyeztek abban, hogy a notifikációig még informális tárgyalásokra sem kerülhet sor Nagy-Britanniával.

Juncker szerint az Unió régi és új problémákkal is szembesül. Mint mondta, a Brexit kérdésében meg kell várnunk, milyen lépéseket tesz majd Nagy-Britannia. A migrációs válságot bonyolult témaként jellemezte. „Igyekszünk szűkíteni az eltérések körét, amelyek a két különböző érzékenység megnyilvánulását tükrözik az Unión belül” – mondta Juncker.

Fico egyensúlyt sürget a tagállamok és az uniós intézmények között

Hatalmas félreértés, ha valaki azt állítja, hogy az uniós intézmények gyengítése és a tagállamok helyzetének mindenáron való megerősítése lenne a cél. „Egyensúlynak kell lennie a tagállamok és az uniós intézmények közt. Sem az egyik, sem a másik fél nem dominálhat” – jelentette ki a találkozó utáni sajtótájékoztatón Fico.

A Visegrádi Négyeket illetően a kormányfő elmondta, az együttműködés a továbbiakban is intenzív lesz a tagállamok közt, mivel a regionális együttműködés óriási jelentőségű. „Teljesen érthető, hogy a V4-ek keretében a közös európai témákról is beszélünk. Sőt, bár ez negatív reakciókat is kiválthat, igyekszünk az álláspontjainkat egyeztetni ahol ez lehetséges, s ahol ez valamennyi V4-es államnak megfelel” – jelentette ki Fico hozzáfűzve, a V4-es együttműködés egyedi és Szlovákia számára nagy jelentőségű.

Danko és a parlamenti alelnökök az Európai Bizottság kollégiumával találkoztak

Andrej Danko házelnök a parlament alelnökeivel, Bugár Bélával, Andrej Hrnčiarral és Martin Glváčcsal egyetemben a pozsonyi Vigadó épületében találkozott az Európai Bizottság kollégiumával, amelyet Juncker bizottsági elnök vezetett. A találkozó célja az volt, hogy megteremtse a szlovák parlament és az Európai Bizottság közti konstruktív partnerség alapjait Szlovákia európai tanácsi elnöksége alatt. Danko szerint az uniós elnökség átvétele nagy kihívás és felelősség Szlovákia és mindnyájunk számára, amelyet hosszabb ideje tartó alapos felkészülés előzött meg. A házelnök arról is tájékoztatta partnereit, hogy a szlovák elnökség a parlament keretében hét nagyszabású parlamentközi rendezvényt készített elő, amelyek a közös kül- és biztonságpolitikával, a stabilitással és a gazdasági koordinációval, valamint az energetikai unióval foglalkoznak majd.

„Az Európai Unió történelmi keresztúton áll. A brit népszavazás után meg kell válaszolnunk a hogyan és hová tovább kérdéseket. Kihívásként, de egyben esélyként is kellene mindezt értelmeznünk a változásokról szóló komoly vitákra” – jelentette ki Danko.

Kiska szerint a bizalom és az önbizalom sürgős megújulására van szükség

Andrej Kiska szlovák államfő szerint az értelmes ember nem kételkedhet abban, hogy az Európai Unió elegendő forrással és kapacitással rendelkezik ahhoz, hogy minden elképzelhető problémát képes legyen leküzdeni. Amire azonban jelenleg a leginkább és sürgősen szükségünk van, az a bizalom és az önbizalom megújulása – jelentette ki a köztársasági elnök a szlovák elnökség ünnepi nyitóhangversenyén a Szlovák Nemzeti Színházban.

Az államfő beszédében elmondta, Szlovákia olyan időben vette át az európai tanácsi elnökséget, amelyet sokan válságosnak neveznek. „Ma nyugtalanok vagyunk emiatt, szomorúak, meglepettek, de talán fáradtak is a dolgok jobbrafordulására vonatkozó bizonytalan elképzelések miatt” – fűzte hozzá.

Kiska szerint szerencsénk volt Európában viszonylag hosszú ideig átélni egy időszakot, amikor alapjában véve jól mentek a dolgok, és nekünk mindez természetesnek tűnt. „Csakhogy az utóbbi évek már nem így néznek ki, Még mielőtt valamennyien megtanultunk volna együtt élni, együttműködni és tisztelni egymást, olyan problémákkal szembesültünk, amelyekre nem számítottunk. És most közösen tanuljuk leküzdeni ezeket. A gazdasági és a pénzügyi válság, az euróval kapcsolatos gondok, a migráns- és menekültáradat, a régi-új biztonsági veszélyek, a terrorizmus” – sorolta az államfő.

A szlovák elnökség prioritásai Kiska szerint hasznosak és konkrétak. Szlovákia „figyelmes, türelmes és megértő vendéglátó és közvetítő lesz, és mindenkit, aki ma önreflexióról beszél, és fontos számára az Európai Unió, buzdítani fogunk” – mondta. „Segíteni akarunk egy olyan európai párbeszéd közvetítésében, amely során mindnyájan képesek leszünk meghallgatni egymást, anélkül, hogy rögtön ítélkeznénk” – fűzte hozzá az államfő.

(Felvidék.ma/TASR, SITA)