Hatodik alkalommal került ma megrendezésre a leszbikusok, gayek, biszexuálisok és transzneműek (LGBT) társadalmának parádészerű felvonulása a fővárosban, amelyet a szervezők a résztvevők sokszínűségére utalva Szivárvány Büszkeség (Dúhový Pride) néven jelentettek be, amelyet azonban belátásunk szerint fordíthatunk akár Szivárvány Gőg-nek is.

A felvonulás bár elsősorban az LGBT emberek társadalmi elfogadásának problémáira hivatott felhívni a figyelmet, megjelenési formájával azonban folyamatosan kiváltja a párhuzamosan szerveződő ellentüntetéseket. Így volt ez az idén is, amikor a Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt még leckét is adott a rendfenntartóknak abból, hogyan lehet egy jóval korábban nyilvánosságra hozott megmozdulásukat spontán akcióként eladni.

A Pride a Pozsony történelmi központjában levő Hviezdoslav téren zajlott, sőt zajlik írásunk közzétételekor is, majd a késő estébe nyúlóan koncertekkel ér véget. A rendőrség a térre vezető összes utcát az ellenőrzése alá vonta, számolva a felvonulók és az ellentüntetők összecsapásával, akik a központtól pár utcányira, az elnöki palota előtt gyülekeztek. Bár a Kotleba-szimpatizánsok semmiféle engedéllyel vagy bejelentéssel nem rendelkeztek, mintegy 100-200 fős csoportosulásukat az EU-ból való kilépésre buzdító spontán petíciós akcióként adták el a tőlük pár méternyire álló rendőröknek. A rendőrök hittek a Mi Szlovákiánk Néppárt zöldbe öltözött képviselőinek és a szlovákiai gyakorlatnak megfelelően nem vizsgálták meg a kijelentés realitását, amelyhez elég lett volna néhány transzparenst elolvasniuk. Például ezt:

Fotó: Sita/Marek Mrviš
Fotó: Sita/Marek Mrviš

A Hviezdoslav téren kora délután kezdődött a felvonulás, amelyet több közéleti személy beszéddel is támogatott, illetve magával vonta a jelenlegi kormánykoalíción belüli villongást. A politika ugyanis több helyről is igyekezett kihasználni az eseményt, kezdve az amerikai nagykövetségtől, amely a szivárványzászló kifüggesztésével világosan demonstrálta álláspontját.

foto: Sme/Jozef Jakubčo
foto: Sme/Jozef Jakubčo

Az amerikaiakra hajazott a Smer-vezette Külügyminisztérium, amely egészen odáig ment, hogy szokatlan módon védnökséget vállalt a Pride felett. Feltételezéseink szerint ebben az összhangban az is közrejátszott, hogy a jelenlegi miniszter ENSZ-főtitkárrá szeretné magát választtatni.

A külügyi tárca ekkora aktivitását látva a Szlovák Nemzeti Párt elnöke nem tudott szó nélkül elmenni, és nyilvánosan magyarázatot kért koalíciós partnerétől. A Smer rátett egy lapáttal, és Monika Flašíková-Beňová EP-képviselő személyében még szónokot is adott a rendezvényre.

Közben a zöldmezesek már pár száz méterre megközelítették a Pride helyszínét, innét azonban még egyéni továbbsétálás örve alatt sem tudták jobban megközelíteni a Hviezdoslav teret. Vezetőjük Marián Mišún (a pártelnök Kotleba nem volt jelen) győzködte ugyan a rendőröket, de utóbbiak talán belátták, hogy mindennek van határa. Egy ellentüntetésnek is.

A Szivárvány-pódiumon pedig a politikusok mellett szóhoz jutottak a tényleges LGBT képviselők is, akik főképpen a mindennapi hivatali gyakorlatban jelenlevő diszkriminációról számoltak be, kezdve az azonos neműek együttéléséből adódó jogi problémáktól (öröklés, hozzátartozóként való megítélés) egészen a nemüket megváltoztatók ellehetetlenítéséig.

Meg kell említenünk, hogy a szivárvány és a zöld színűek mellett azonos időben volt egy harmadik megmozdulás is Pozsonyban, amelyet a tradicionális családi értékeket valló Büszkék vagyunk a családra mozgalom szervezett, akik viszont piros színű lufikkal tűntek ki. Ők egy élőláncot terveztek létrehozni a parlamenttől egészen a Pride helyszínéig, ez azonban a kevesebb számú résztvevő miatt, információink szerint nem valósult meg.

SITA/Sme/DennikN/Felvidék.ma