Falunap-jelenet (Fotó: Bárány János)

Leírom mindjárt az elején, stílusosan, hiszen nyár van, olyan volt július első két napja Őrsújfalu kultúrházában, mint egy friss és zamatos görögdinnye; mind a nyolc szelete – ennyi produkció került a nézők elé – piros és édes. Igaz, néhány szeletben akadtak magok, de ezúttal ott is maradtak. Az V. Ekhós-szekér Fesztiválon nem volt szakmai zsűri, ahogy az előző négyen sem. Örömszínház uralta a kultúrházat és annak pogácsát, süteményt, sört és kofolát kínáló udvarát.

Új műfaj került a fesztivál műsorára: a bábszínház. „Monda az Ur Jónásnak: ››Kelj fel és menj Ninivébe, kiálts a Város ellen! Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság: szennyes habjai szent lábamat mossák.‹‹ Szólt, és fölkele Jónás, hogy szaladna, de nem hová a Mennybeli akarta, mivel rühellé a prófétaságot, félt a várostól, sivatagba vágyott, ahol magány és békesség övezze, semhogy a feddett népség megkövezze”. Babits Mihály lírai önvallomásának monodráma változatát Csuja Imre, a budapesti Örkény Színház Jászai Mari-díjas érdemes művésze adta elő a fesztivál nyitányaként. Az előadás rendezője Bereczki Csilla, a báb, a látvány Miareczky Edit és Lisztopád Krisztina munkája. Szavalt is a színész, az egyszemélyes bábszínház előtt, „Imi, mondj egy verset!” címmel, különös miliőt teremtve a mindig érvényes bibliai történetnek.

Csuja Imre (Fotó: Bárány János)
Csuja Imre (Fotó: Bárány János)

Felnőtteknek szóló fergeteges bábkabaréval toppantak este az udvarra Tárnok Marica és Sz. Nagy Mária bábművészek, a Marica Bábszínház tagjai. „Stanna és Panna” című produkciójukban hétköznapi tárgyakból születtek helikopterek, randevúra igyekvő dámák; két kalapból és egy ezüstös csőből elefánt, lufiból egy egész bolygó. A társadalmi problémákat humorral adagoló előadásuk egyszerre volt szórakoztató és elgondolkodtató.

A Marica Bábszínház tagjai (Fotó: Bárány János)
A Marica Bábszínház tagjai (Fotó: Bárány János)

Már reggel megalapozta a jókedvet a rétei Révisz Vidámszínpad Bulavčiak Teodor: Falunap című falusi komédiájának előadásával július 2-án, szombaton. Remek karaktereket játszottak a színészek Gyurcsi Pomichal Mária rendezésében. A nyolcvanéves Farkaš Irma néni, ahogy ősszel Szepsibe, a falusi színjátszók országos fesztiváljára, így az V. Ekhós-szekér Fesztiválra is derűt és hitet hozott: minden életkorban érdemes színjátszással foglalkozni.

Fotó: Bárány János
Fotó: Bárány János

Ezt a derűt és hitet láttam azután kora délután Gere Adrián Zsolt kápolnásfalui szavaló és mesemondó, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium kilencedikes diákja arcán is. A tizenöt esztendős székely legény, mint Ábel a színházi rengetegben, előbb az otthoni Kápolnásfalusi gyermek-néptánccsoport koreográfusával, György Lászlóval adott elő vidám jelenetet, majd elmondta A főtt borsó című székely népmesét. Végül a szentegyházi színjátszók, György László rendező főszereplésével, bemutatták A beteg disznó című jelenetet, melyben a beteg férfihoz érkező csontkovácsot böllérnek, a böllért pedig csontkovácsnak hiszik a háziak.

A beteg disznó (Fotó: Bárány János)
A beteg disznó (Fotó: Bárány János)

A fesztivál másik székely vendége, a rugonfalvi Vadrózsák Színjátszótársulat a „Sakk matt” című egyfelvonásossal szórakoztatta a közönséget. Ebben hazalátogat Ede bácsi, az amerikai milliomos, aki imád sakkozni. Nagy vagyont készül szegény rokonaira hagyni, így ők lesik az öreg minden óhaját. A férj még arra is hajlandó, hogy játsszon vele egy sakkpartit, a sok pénz reményében. Csupán egy apró gond akad: egyáltalán nem tud sakkozni…

Harmadszor érkezett a fesztiválra a pápai Szó és Kép Színpad. A „Pyramus és Thisbe” című vígjáték majd a „Gondűző borocska mellett” című Petőfi-összeállítás után, „A székely asszony meg az ördög” című mesekomédiát adták elő, melyet Csukárdi Sándor írt és rendezett. Rózsás Hajnalka alakította a nyakas székely asszonyt. Az ördög (Balogh Adrienn) kimentette a kútba ugrott asszonyt, de a hátán maradt, míg a nyalka huszár (Hujber András) meg nem szabadította tőle, és hálából övé nem lett a királylány (Csonka Anita) keze. A székely embert eredetileg Janus Norbert alakítja, de mivel nem tudott eljönni a fesztiválra, Csukárdi Sándor helyettesítette.

A Szó Kép Színpad (Fotó: Bárány János)
A Szó Kép Színpad (Fotó: Bárány János)

Karinthy Frigyes A teknősbéka című művéből készített kortárs előadást Lengyelfalusy Mária rendező és az országos hírű Nánai Színjátszó Csoport. Ki az őrült, és ki a normális? Kérdezi a társulat a produkcióval, amelynek szereplői együttesen a legjobb színészi munkáért járó elismerést kapták júniusban, a 15. Magyar Művek Szemléjén, Budapesten. Góra Róbert (János alakítója) színészi díjat kapott a napokban zajlott XV. Vasvári Színjátszó Fesztiválon. Rajta kívül Piski Erik (Orvos), Pesti László (Ápoló), Khéli Bálint (Őrült), Kovács Krisztián (Csendes), Jantosik Napsugár (Ápolónő) álltak a nézők elé, akik szűnni nem akaró vastapssal köszönték meg az előadás nyújtotta élményt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A Nánai Színjátszócsoport (Fotó: Bárány János)

Másfajta élményt hoztak a fesztivál résztvevőinek Gál Tamás és Kiss Szilvia, a Csavar Színház alkotói, szervezői, előadói, egy aznapi fellépéssel (Az ördögbe!!! mesejátékkal) a hátuk mögött: az improvizációra épülő színházcsinálás élményét. A szemünk láttára készült el William Shakespeare: III. Richárd című drámájának sajátos változata az „És akkor mi van?” néven, a nézőtérről verbuvált csoport előadásában. A produkcióval azon nyomban beneveztek a Jókai Napokra, melynek a zsűrijét is az V. Ekhós-Szekér Fesztivál résztvevői közül toborozták. Szabó Csilla, a fesztivál szervezője, műsorvezetője, az őrsújfalui ÉS?! Színház rendezője, Nagy László, a Komáromi Jókai Színház ügyelője, az őrsújfalui ÉS?! Színház örökös tagja, a fesztivál sörcsaposa valamint Ölvecky András, a „valódi” Jókai Napokon nívódíjat nyert komáromi GIMISz Diákszínpad A mizantróp című előadásának rendezője, az őrsújfalui fesztivál fénymestere szakmai értékelésekről ismert zsűri-viselkedésmintákat vonultattak fel, a közönség hahotázása közepette, azt is elmesélve ezzel, miért jó, hogy nincs zsűri és szakmai macera az Ekhós-szekér fesztiválokon. Gál Tamás és Kiss Szilvia fesztiváli remeklése kitűnik a tájainkon látható Beugró-típusú improvizációs estek közül. Annyira eredeti! Üde és zamatos. Tudják, ahogy fent írtam: akár egy friss görögdinnye. Ha már egyszer, nyár van.

Gál Tamás akcióban (Fotó: Bárány János)
Gál Tamás akcióban (Fotó: Bárány János)

Szívet melengető pillanatból volt még jó néhány Őrsújfalu ötödik örömszínházában. A fesztivál elején Laboda Róbert költő, pedagógus „ugrott át” Komáromból, a XIII. Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábor megnyitója előtt, ahol e héten, keddig Jókai Ágnes és Ficza István színészekkel csiszolnak szavaló gyémántokat. A slammer szövege mindenkit meghatott. A fesztivál végén pedig székely zászlót adtak át az erdélyi színjátszók a szervezőknek, és mindenki, közösen elénekelte a székely himnuszt.

Szabó Csilla konferál (Fotó: Bárány János)
Szabó Csilla konferál (Fotó: Bárány János)

Hatalmas köszönet Szabó Csillának, Várady Nellinek, Panyi Ágotának, Panyi Bélának, Panyi Zoltánnak, Panyi Gergőnek, Mészáros Györgynek, Nagy Lászlónak, az őrsújfalui ÉS?!Színház valamennyi tagjának, segítő barátaiknak, Ölvecky Katalinnak, Jancsík Krisztának, Ölvecky Andrásnak, Csicsó Tamásnak és mindenkinek, aki valamit is tett az V. Ekhós-szekér Fesztivál sikeréért! A szívüket tették ismét abba a két júliusi napba.