Retzler Péter, a váci művelődési központ igazgatója és Fördős Attila, Vác polgármestere a megnyitón (Fotó: Pásztor Péter)

A Váci Világi Vigadalom részeként kilencedik alkalommal szervezték meg a Váci hangulatok című csoportos kiállítást, melyen a Vácon élő és a városhoz kötődő nemzeti kisebbségek képzőművészei mutatkoznak be. A július 21-én nyíló tárlaton már második alkalommal vett részt alkotásaival  az ipolysági Antal Gábor. A fiatal grafikusművész grafikákat és mesekönyv-illusztrációkat állított ki a Madách Imre Művelődési Központban.

„A Váci hangulatok nemzetiségi tárlat a Váci Világi Vigadalom városi programsorozathoz kapcsolódik. A váci nemzetiségi önkormányzatok ösztönzésére szervezzük meg a kiállítást. A szlovák nemzetiségi önkormányzat időnként felvidéki magyar alkotókat is megszólít. Így került a kiállítók közé Antal Gábor is” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Németh Árpád festőművész, a tárlat kurátora. Hozzátette, a fiatal grafikusművész munkáit már jól ismeri a váci közönség.

A tárlaton öt képzőművész öt nemzetiséget képvisel. Antal Gábor mellett a városi ruszin önkormányzat képviseletében Manajló András állított ki. Az ukránokat Puha Péter, a roma kultúrát Bada Márta, a helyi görög kisebbséget pedig Papageorgiu Andrea képviseli.

Fördős Attila, Vác polgármestere, a nemzetiségi kiállítás támogatója a megnyitón kifejtette: „Vácon a nemzetiségi kisebbségek békében élnek a többségi nemzettel, példaértékű összefogás jellemzi közös létünket. A kisebbségek kultúrája szerves része a város kultúrájának.” Mint a köszöntője végén hangsúlyozta, a különböző nemzetiségek egymást erősítve békében és barátságban mutatják be munkásságukat.

Dr. Alt Gyula, a szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke a Felvidék.ma-nak elmondta, a helyi szlovák kisebbségnek virágzó kapcsolatai vannak a szlovákiai intézményekkel és szervezetekkel, és kiemelten jó a viszonyuk Ipolysággal.

A kiállítás-sorozat elindításakor egy képzőművészeti gyűjtemény létrehozásának kezdeményezésével is előálltak. A tárlatzárásokat követően több alkotó is felajánlotta műveit a váciaknak, a nemzetiségi képzőművészeti gyűjteményt gyarapítva. Ezzel kapcsolatban a kurátor megjegyezte: „Nagyon sok művész hagyott ránk műveket. A kollekció folyamatosan bővül.  Ezen alkotásokat a jubileumi tárlaton állítjuk ki.”

Antal Gábor a Felvidék.ma kérdésére elmagyarázta, a kiállított anyagot a kurátorral közösen állították össze. Két nagyon eltérő világú és technikájú sorozat tekinthető meg a kiállításon. Az invázió után című négyrészes sorozat fekete alapon mutatja be az állatvilágot. A komor hangulatú alkotások ellenpólusaként jelennek meg Fésűs Éva idén tavasszal napvilágot látott Furfangos nyuszi című mesekönyvének illusztrációi. Mint fogalmazott, a kiállítás végén az Invázió sorozatot a váci nemzetiségi képzőművészeti gyűjteménynek adományozza.

A tárlat nemzetiségi jellegéhez igazodott a zenei műsor is. Sarantis Mantzourakis buzukiművész görög hangulatot varázsolt a művelődési ház kiállítótermébe. A tárlat augusztus 20-ig tekinthető meg.

 

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.