Illusztráció (Fotó: N/Tomáš Benedikovič)

Augusztustól azoknak a nyugdíjasoknak, akik betöltötték a hetvenedik életévüket és nem intézték el maguknak a SeniorPas elnevezésű kártyát, menetjegyet kell váltaniuk Pozsonyban. Az ár ötven százalékát kell, hogy fizessék, az eddigi ingyenes utazás helyett.

Édesanyám a minap azzal jött haza, hogy a buszsofőr közölte az idősebb emberekkel, augusztustól már jeggyel kell utazniuk, nem elég felmutatniuk a személyi igazolványukat. Kutattam az interneten, semmit sem találtam.

De sajnos a hír igaz. Legalábbis Pozsony megyében. Augusztustól azok a nyugdíjasok, akik betöltötték a hetvenedik életévüket és nem intézték el maguknak a SeniorPas elnevezésű kártyát, jegyet kell váltaniuk. Az ár ötven százalékát kell, hogy fizessék, az eddigi ingyenes utazás helyett.

Amikor bevezették az integrált közlekedési rendszert, annak kiötlői azt várták, hogy az emberek majd a tömegközlekedést fogják használni. Nem így történt. Ennek több oka is van. Azok, akik rövidebb távon utaznak, majdnem kétszer annyiért vásárolnak jegyet, mint korábban. A menetrendeket ugyan minden évben a községek bevonásával készítik el, de ebben is találni hibákat jócskán. Például a vonatok és a buszok menetrendjét már évtizedek óta nem egyeztették úgy, hogy egy vonatjáratra ne egy órát kelljen várni, vagy ne késse azt le az utas néhány perccel.

Kérdésemre, miért emelték meg ilyen drasztikusan a jegyárakat, a megyei hivatal kitérő választ adott. Ők ugyanis azt állítják, nem emeltek árakat, csak átszervezték azokat. E szerint a hosszabb távokon olcsóbbra jön ki az utazás. Igen ám, de nem kell mindenkinek több mint 30 kilométert utaznia, sőt, átszállnia sem. Ezt fejeli meg most a nyugdíjasok utazási kedvezményének megvonása.

A rendelkezést bíróságon támadták meg, de a bíróság a határozatot jóváhagyta, nem tartja diszkriminatívnak, hogy az időseknek külön igazolványt kell intézniük ahhoz, hogy élhessenek a kedvezménnyel. Azzal a kedvezménnyel, amely más megyében automatikusan jár az időseknek.

A legtöbb nyugdíjas nem intézte el magának a SeniorPas-t, azért ugyanis be kellene utaznia a szolgáltatók valamelyik kirendeltségéhez. Az igazolványt tavaly ősztől lehet intézni, de az irodákban sorok kígyóztak, így többen visszafordultak. Ezért nincsen kedvezményt biztosító kártyájuk, amelyet egyébként ki kell fizetni, tehát nem jár ingyen az a 70 éven felülieknek.

Azok, akik autóval jártak eddig is, semmivel sem motiváltak, hogy a tömegközlekedést válasszák. A dugók ellenére, aki teheti, személyautóval közlekedik. Hiszen, ha egy házaspár vagy néhány szomszéd össze tud fogni, megszervezik és együtt mennek munkába, akkor sokkal olcsóbban jutnak el a munkahelyükre, mintha tömegközlekedésre szállnának. A Pozsonyi Integrált Közlekedéstől sokat vártak a megye lakói, de csalódniuk kellett…