Balga Zoltán: "célom a prágai magyar hívek igényeinek a feltérképezése" (Fotó: Pásztor Péter)

Balga Zoltán atya júliustól látja el a prágai magyar hívek lelki gondozását. A Felvidék.ma-nak az első prágai magyar szentmiséjéről, a kapcsolatépítésről, valamint terveiről beszélt.

A július 24-én tartott szentmiséje volt az első az új helyen?

Július 1-től vagyok Prágában, és mivel a Szent Henrik Plébánia plébánosává neveztek ki, valamint a Prágai Szlovák Személyi Plébánia vezetésével is megbíztak, napi szinten misézek szlovákul és csehül. Az első magyar szentmisére, több mint egy évtizedes kihagyás után, július 24-én került sor a Szent Gál-templomban.

Mi volt a központi témája a prédikációjának?

Az evangéliumban arról hallottunk, hogy amikor az apostolok kérdéssel fordultak Jézushoz: „Uram, taníts meg minket imádkozni!”, Jézus válaszul a Miatyánk imát adja át nekik. Korunk emberében is nemegyszer megfogalmazódik a vágy, hogy megtanuljon helyesen imádkozni, helyesen értelmezni az Istent, közelebb kerülni hozzá. Az Istenhez való közelebb kerülés, az Ő felfedezése, megismerése, a lelki- és imaélet felfedezése a prágai magyar katolikus közösség elsődleges feladata és küldetése. Ebben kell kölcsönösen egymás segítségére lennünk.

A szentmisén fellépett az ipolybalogi Szent Korona Kórus. Hogyan esett rájuk a választása?

A kórus időnként meglátogat nagyobb európai városokat, idén Prágát tűzték ki úticélul. A kórus vezetői kínálták fel a lehetőséget, hogy szívesen énekelnének Prágában egy magyar  szentmisén. Innen jött az ötlet, hogy akkor tartsuk az első hálaadó szentmisét a kórus prágai látogatásakor.

Milyen volt a kórus fogadtatása Prágában?

A kórus péntek este a belvárosi Szent Henrik-templomban egyházzenei áhítatot tartott az összegyűlt, több mint száz, többségben cseh  és szlovák érdeklődő részére. Nagy volt a megelégedettség. A magyar szentmisén szintén közreműködtek, és azt követően egy rövid hangversennyel kedveskedtek a jelenlévő híveknek.

Mik voltak az első és legfontosabb lépései az új helyen?

Egyelőre ismerkedem a prágai körülményekkel. Igyekszem minél több emberrel felvenni a kapcsolatot, megismerkedni velük, hiszen számomra elsődleges feladat, hogy feltérképezzem az itteni magyarok igényeit.

Találkozott Pető Tiborral,  Magyarország prágai nagykövetével is. Miről beszélgettek?

Fontosnak tartottam, hogy az elsők között vegyem fel a kapcsolatot a prágai magyar külképviselettel. Pető Tibor nagykövet úr üdvözölte a magyar lelkészség újraszervezését, és biztosított a támogatásáról.

Miként fogadta önt Dominik Duka bíboros?

A bíboros úr nagy megelégedéssel nyugtázta, hogy több éves intenzív keresés után sikerült papot biztosítani az itt élő magyar katolikusok számára. Több alkalommal is hangsúlyozta, hogy mindenben igyekezni fog a közösség igényeinek megfelelni. Bízom benne, hogy a bíboros közösségünkhöz fűződő reményeit sikerül beváltanunk.

Milyen tervekkel készül? Milyen események valósulnak meg a közeljövőben?

Terveim szerint a magyar szentmisékre ezentúl a Szent Henrik-templomban kerül sor vasárnaponként 11:30 órai kezdettel. Természetesen prágai küldetésemet nem csupán a szentmisék bemutatásában látom, szeretném, ha a többi szentség felvételére is megfelelő felkészítést tudnánk biztosítani, gondolok itt a keresztelőkre, elsőáldozásra, bérmálásra, házasságkötésekre. A szeptember végén ide érkező magyar diákokkal is szeretném felvenni a kapcsolatot.

Ha jól tudom, nem csupán a Szent Gál-templomban fog szolgálni, milyen egyéb tevékenységet végez majd? 

A fent említett szolgálatokon túl a Prágai Érseki Bíróságon is dolgozom majd kötelékvédőként.