„Azt, amit ma a koalíció tesz, még senki sem engedte meg magának." Igor Matovič sajtótájékoztatóján élesen bírálta a kormányt. (Fotó: TASR)

A szlovákiai politikai színtér visszatér a mečiari időkbe, de talán még távolabbra is, és a parlament Robert Fico lábtörlője lesz – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Igor Matovič, az OĽaNO-NOVA elnöke azután, hogy a jelenlévő képviselők alacsony száma miatt másodszori próbálkozásra sem sikerült megnyitni a Robert Fico leváltására kezdeményezett rendkívüli ülést.

„Azt, amit ma a koalíció tesz, még senki sem engedte meg magának. Betiltják a transzparenseket, divatrendőrség alakult, én azt gondoltam, hogy Andrej Danko házelnök a hétvégén felébred, és tudatosítja, hogy ő nem fölérendelt, hanem az első az egyenlők közt. Danko a sajtótájékoztatókon úgy viselkedik, mint egy államférfi, és azt állítja, hogy tisztességre törekszik. Ám a szlovák alkotmányban az áll, hogy a kormány tartozik felelősséggel a parlamentnek és nem fordítva” – jelentette ki Matovič hozzáfűzve, Danko Robert Fico lábtörlőjévé teszi a parlamentet.

Matovič a sajtótájékoztatón bejátszotta a TA3 egy korábbi riportját is egy hasonló forgatókönyv szerint zajlott esetről. Akkor az ellenzék Tomáš Borec, korábbi igazságügy-minisztert (a Smer-SD jelöltje volt) szerette volna leváltani, a Smer a tanácskozás megnyitásakor akkor is azt követelte, hogy a teljes ellenzék vegyen részt az ülésen, ők csak az ülés megnyitásához szükséges 76 kötelező szavazatból hiányzó szavazatokat biztosítják majd. Ezt az eljárást Bugár Béla, akkori ellenzéki képviselő (Most-Híd) a legmagasabb szintű arroganciának tartotta. Ma koalíciós képviselőként bár ott volt, ő sem prezentálta magát.

„Nagy a félelem. Ez lenne az új tanácskozási kultúra a parlamentben? A teremben mintegy 130 képviselő ült, de nem prezentálták magukat. Kétségeink vannak, hogy összhangban van-e ez az alkotmánnyal” – jelentette ki az SaS frakciójának elnöke. Natália Blahová, aki szerint a képviselők azzal jelzik a jelenlétüket, hogy aláírják a jelenléti ívet. „Vagyis elfogadják a parlament által nyújtott előnyöket, de dolgozni nem akarnak” – mondta.

Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) szerint is a félelem megnyilvánulása a koalíció mai eljárása. „Arra a napra betervezni a kormányfő leváltására összehívott rendkívüli ülést, amikor az nincs is Szlovákiában, még Vladimír Mečiar sem engedte meg magának. És sohasem kötötték az ülés megnyitását valamennyi képviselő jelenlétének feltételéhez.  Az alkotmány szerint 30 képviselőnek joga van ülést kezdeményezni, és annak meg kell történnie. A parlament köteles megtárgyalni ezt a programpontot, a koalíció tehát nyilvánvalóan alkotmányellenesen járt el” – fogalmazott Lipšic.

A koalíciós képviselők viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy valamennyi ellenzéki képviselőnek jelen kellett volna lennie, bár az ülést csak az SaS és az OĽaNO-NOVA kezdeményezte. „Emlékszem, amikor ellenzékként mi kezdeményeztünk rendkívüli ülést, behívattak bennünket még a szolgálati utakról is. Tiszteletlenség a polgárokkal és az adófizetőkkel szemben, ha valaki ülést kezdeményez, és nem is jön el arra” – jelentette ki Jana Vaľová (Smer-SD). De hasonló véleményen van Gál Gábor (Most-Híd) is, aki szintén azt állítja, ha itt lett volna a 69 ellenzéki képviselő, a koalíció 7 szavazatával meg lehetett volna nyitni az ülést.

Anton Hrnko (SNS) kijelentette, hogy a saját lelkiismerete szerint járt el a mai ülés előtt, az ülés megnyitásához szükséges plusz hét szavazatos koalíciós egyezségről állítólag nem hallott.

A Robert Fico leváltására összehívott rendkívüli ülést csütörtökre (július 7.) halasztották. Másodszori próbálkozásra sem sikerült ugyanis a parlament üléstermében elegendő képviselőnek prezentálnia magát ahhoz, hogy a parlament határozatképes legyen. Tíz órakor csak 56-an voltak, egy órás megszakítás után, 11-kor pedig csak 66-an. Ám legkevesebb 76 képviselőnek kellett volna jelen lennie ahhoz, hogy az ülést megnyithassák.

(Felvidék.ma/TASR)