Fotó: Felvidék.ma, archív

Jászón, az Autókemping zárt területén, 2016. július 11. és 17.  között rendezik meg a XIX. Mécs László Szabadegyetemet.

Ez a rendezvény a hajdani ifjúsági táborok és művelődési táborok hagyományait követi. Tartalmában egyszerre három nemzedék számára is ad művelődési és kikapcsolódási lehetőségeket, tehát családi jellegét is megőrzi. A történelmi, irodalmi, nemzetstratégiai előadások mellett párhuzamosan gyermekprogramok, illetve közös kirándulások is zajlanak. Az idejében jelentkezők  a felújított kemping faházaiban szállást és napi háromszori étkezést kaphatnak a gazdag műsorkínálat mellé, és mindezt napi 20 euróért, illetve az egész hétre, hat éjszakára érkezők 110 euróért.

A rendezvény része a napközis bejáró gyermektábor július 12. és 15. között óvodások és kisiskolások részére játszóházzal, kézműves foglakozásokkal óvónők felügyelete mellett (étkezéssel –  tízórai, ebéd, uzsonna – 1 napra 6 €, illetve 4 napra kedvezménnyel 22 €).

A műsorban szerepel  többek között Harsányi Gábor színművész és társulata egy zenés színpadi produkcióval az 1956-os pesti srácokról, továbbá Vadkerti Imre,  Zsapka Attila, Dinnyés József.  Előadást tart Popély Gyula és Popély Árpád történész a felvidéki magyarok történetéről és 1956-ról, Takaró Mihály irodalomtörténész Wass Albertről és Horthy Miklósról, Gál Sándor író a deportálásokról, Dunajszky Géza helytörténész a pozsonyligetfalusi tömeggyilkosságról, Molnár Imre a magyar és lengyel viszonyokról 1956-ban, Albert Sándor az Ipari egyik hőskoráról és a felvidéki iskolák helyzetéről,  Tőkéczki László pedig az ötvenes évekről. Lesz filmvetítés Wittner Máriáról, 1956 egyik hőséről, aki személyesen is elmondja emlékeit.  Visszatérő vendég lesz a csillagösvények nyomkövetője, Zombori Ottó, és a Lovasíjász című filmet is megnézhetik. Két este is lesz borkóstoló a bogácsi Szent Márton Borlovagrend jóvoltából. Az első este nyitókoncert, a záróműsorban pedig Jászó Napja keretében a régió legjobbjainak műsorát láthatják.  És természetesen tábortüzek, jó közösség, csodás környezet.

A hagyományos debrődi gyalogtúra ismét a debrődi növénytemplomhoz és a Szent László forráshoz vezet, közben Dunajszky Géza eleveníti fel gyermekkori emlékeit, amelyeket itt élt meg. Ám a jászói barlanglátogatást is kár lenne kihagyni, amint a hajnali látványt sem szabad elmulasztani a Jászói-szikláról, ahogy a premontrei apátság megtekintése sem maradhat el.

Rövidesen olvasható lesz a részletes, napokra és órákra beosztott program is, de a helyfoglalást már most érdemes intézniük azoknak, akik szállást és ellátást igényelnek.

Kontaktus: Zborai Imre, a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmányának titkára, a Mécs László Szabadegyetem főszervezője. Mobil: 0905 818 377, e-mail: szepsi@csemadok.sk.