Házelnöki fórum a Martosi Szabadegyetemen (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

A IV. Martosi Szabadegyetem fővédnöke, Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke a nyitónapon idén is jelen volt a fesztiválon. Kövér Menyhárt Józseffel, az MKP elnökével és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral tartotta meg az immáron hagyománnyá vált házelnöki fórumot, melynek moderátora Gubík László főszervező, a Via Nova elnöke volt.

A fórum három résztvevője az elmúlt évet értékelte, Kövér László a legjelentősebb európai események tükrében, Potápi Árpád János nemzetpolitikai megközelítésből, Menyhárt József pedig a felvidéki magyarságot és az MKP-t érintő kérdések kapcsán.

“Át akarják alakítani Európa etnikai-kulturális térképét”

Kövér László elsőként a magyar kormány elleni támadásokról szólt. Mint elmondta, Magyarország Alaptörvényét az abban lefektetett hagyományos értékek miatt vették össztűz alá 2010-től kezdődően. Kiemelte, hatékonynak bizonyult az a 2010 óta tartó magyar gazdaságpolitikai stratégia, amelyet a világgazdasági válság kezelésére dolgoztak ki.

“Barátainkat úgy lehetett felismerni ezekben az időkben, hogy amikor kórusban gyaláztak minket, ők csendben maradtak” – fogalmazott Kövér László, aki Európában az elmúlt egy évben “mindent felülíró” migránsválság összefüggéseiről és következményeiről is szólt.

“Itt valójában arról van szó, hogy át akarják alakítani Európa etnikai-kulturális térképét”

– jelentette ki a házelnök, majd hozzátette, hogy a “nemzetállamokat és a nemzetállamok alapját jelentő alapértékeket akarják szétrombolni.”

(Fotó: Szalai Erika)
(Fotó: Szalai Erika)

Véleménye szerint ezen törekvések számára Magyarország akadályt jelent. Mindezen negatív folyamatokban Kövér szerint annyi a jó, hogy közelebb kerülnek egymáshoz a visegrádi négyek. Mint elmondta, “az EU akkor lesz életképes, ha továbbmegy az integráció útján”, vagy ha “újragomboljuk a mellényt.” “Valódi keresztény értékekre épülő kultúrát kell építeni a gazdasági háttérhatalmak érdekei helyett” – jelentette ki Kövér, majd rámutatott arra is, hogy az EU és intézményeinek megítélése nem volt soha ilyen rossz.

“Az egyik legfontosabb, hogy a magyarság szülőföldön való boldogulását tudjuk segíteni”

Potápi Árpád János a Kárpát-medencei nemzetpolitikai eredmények kapcsán elsőként a magyar állampolgárság iránti kiemelkedően nagy igényre mutatott rá, mint jelentős sikerre. Hasonlóan pozitívan értékelte a Nemzeti Összetartozás Napját, amely által sikerült elérni, hogy ne csak a gyászról szóljon június 4-e, hanem értékeink felmutatásáról és az összetartozás kifejezéséről is.

A nemzetpolitikai célok kapcsán kiemelte, hogy

“mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minél több gyermek szülessen.”

“Az egyik legfontosabb, hogy a magyarság szülőföldön való boldogulását tudjuk segíteni” – fogalmazott az államtitkár, majd szólt azokról a Kárpát-medencei gazdaságerősítő programokról, amelyek a magyar állam támogatásával valósultak meg a külhoni régiókban, illetve beszámolt a Miniszterelnökség tematikus éveiről.

(Fotó: Szinek János)
(Fotó: Szinek János)

Elmondta, hogy a tavaly meghirdetett külhoni szakképzés éve rendkívül sikeresnek bizonyult, idén pedig óriási az érdeklődés a külhoni fiatal vállalkozókat segítő programok iránt, melyen keresztül 525 millió forintot osztanak szét a sikeres pályázók között. Említette továbbá a falugondnoki hálózat, a Kőrösi Csoma Sándor Program, illetve a Petőfi Sándor Program eredményeit is.

“Olyan MKP-t képzelek el, amely nem csak egy párt, hanem egy közösség”

“A picike tüzek nagy lánggá kell, hogy összeálljanak” – kezdte mondandóját Menyhárt József. Az MKP elnöke emlékeztetett arra, hogy a választások után sokan azt gondolták, vége lesz a pártnak, de ez nem lett így. Mint elmondta, több felvidéki régiót is meglátogatott az elmúlt időszakban, és azt tapasztalta, “hogy az emberek nem temetni jöttek az MKP-t, hanem éltetni.”

Menyhárt József szerint:

a felvidéki tudat létezik, amit nem megteremteni kell, hanem akarni.

A nemrég lezajlott tisztújítás kapcsán a pártelnök kijelentette, hogy a kongresszuson megalakult egy új csapat, ami nem hagyja veszni az MKP-t. Menyhárt József szólt arról is, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonít a regionális tudatnak, “amire építeni kell a jövőben”. “Olyan MKP-t képzelek el, amely nem csak egy párt, hanem egy közösség” – fogalmazott a pártelnök.

“A jobboldal elvesztette az identitását, ami a baloldalnak sohasem volt”

A fórum második részében a kérdésekre adott válaszok között Kövér László elmondta, hogy az európai jobboldal legnagyobb mulasztása, hogy  – a baloldallal ellentétben – elhanyagolta az intézményi háttér kiépítését. “Nyugat-Európában emiatt baloldali szellemi hegemónia van, ami nem minőségi fölény, de szellemi terror” – jelentette ki a házelnök, aki azt is hozzátette, hogy “a jobboldal elvesztette az identitását, ami a baloldalnak sohasem volt”.

“Ott tartunk, hogy aki családpolitikáról beszél, azt kirekesztőnek minősítik”

– fogalmazott a házelnök a balliberális beállítottságú társadalmakban tapasztalható jelenségek kapcsán, majd megjegyezte, hogy a közép-európai helyzet még nem olyan rossz e tekintetben, mert “közelebb állunk a józan paraszti észhez”.

2017 a külhoni családok éve lesz?

Potápi Árpád János elmondta, hogy a 2017-es tematikus évet a Magyar Állandó Értekezlet év végi ülésén határozzák meg, de ő azt szeretné, ha a külhoni családokról szólna.

A szlovák-magyar viszonyról szóló kérdésre adott válaszában úgy fogalmazott, hogy nem lát előrelépést,

majd az állampolgársági törvényt, illetve a beneši dekrétumok ügyét hozta fel példának.

Kövér szerint “Bugár számára nincs surranópálya”

Menyhárt Józsefet a felvidéki magyarság kitörési pontjairól kérdezték. A pártelnök nagyon fontos területként jelölte meg a családpolitikát, a hiteles, követhető felvidéki példák kiemelését, a hátrányos helyzetű közösségekkel való foglalkozást, illetve a magyar média szerepét.

Arra a kérdésre, hogy érez-e magában elég erőt arra, hogy politikai nyugdíjba küldje Bugár Bélát, Menyhárt azt válaszolta: Bugár küldi oda saját magát.

Kövér Lászlót a közönség soraiból kérdezték a magyar kormány és a Most-Híd kapcsolatáról, mely kapcsán a házelnök kijelentette: “Bugár számára nincs surranópálya”.

“Bugár pártja az a szlovák párt, amELY mutat némi érdeklődést a szlovákiai magyarok iránt”

– fogalmazott Kövér, aki szerint az MKP választási eredménye nem tragédia. Véleménye szerint továbbra is dolgozni kell a közösségért, a magyar kormány továbbra is partnere ebben az MKP-nak.

https://youtu.be/zYx673pQfsU