Az MKP elnökével Mózes Szabolcs beszélgetett (Fotó: HGY/Felvidék.ma)

“Nem mondom, hogy probléma, mert igazából eddig olyan állításokkal találkoztunk, melyek feltételes módban lettek megfogalmazva a legtöbb esetben” – jelentette ki Menyhárt József, az MKP elnöke a Főnix-üggyel kapcsolatban a Gombaszögi Nyári Tábor péntek délelőtti panelbeszélgetésén.

Egy hónap és pár nap telt el azóta, hogy a Magyar Közösség Pártja elnökévé választották Menyhárt Józsefet. Ő az a politikus, aki mindössze egy évet dolgozott járási elnökként, mielőtt az országos politikába belecsöppent. A régiók problémáival is csak a tisztújítást megelőző pár hónapban szervezett kampány során kezdett foglalkozni.

Mózes Szabolcs újságíró a Gombaszögi Nyári Tábor Közbeszéd sátrában bevezetőképpen arról kérdezte az MKP elnökét, milyen állapotban van jelenleg a pártja. Menyhárt József elmondta, hogy az MKP-t egységes, tenni akaró közösségként látja, a párt belső működését, adminisztrációját pedig most igyekszik megismerni.

A párt elnöke elmondta, egy párt vezetése nem egy egyszemélyes küldetés, mindenki, aki benne van a vezetőségben vagy magában a pártban, hozzáteheti a magáét. Saját magáról azt nyilatkozta, hogy mivel eddigi pályafutása során tanárként és verséneklőként ismerték meg az emberek, a politikai megnyilvánulásoknál is előnyként tudja használni azokat a technikákat, amelyeket eddig elsajátított. Véleménye szerint nem egy ember váltja meg a világot, a politika egy sok embert igénylő közösségi munka.

Menyhárt József a Gombaszögi Nyári Tábor péntek délelőtti panelbeszélgetésén (Fotó: HGY/Felvidék.ma)
Menyhárt József a Gombaszögi Nyári Tábor péntek délelőtti panelbeszélgetésén (Fotó: HGY/Felvidék.ma)

Mint mondta, az MKP-nak meg kell újulnia a kommunikációban, új csatornákat kell találnia, és jobban használni a modern technológiákat. A párt kommunikációjával kapcsolatos célja a gyors reagálás és preventív problémafelvetés, hogy az MKP ne csak követőként jelenjen meg, hanem maga is vessen fel témákat.

A párt struktúrájának elemzésénél az új elnök elmondása szerint arra jutott, hogy a helyi szintekről kell újraépítkezni annak érdekében, hogy a magát stabil választói gárdával rendelkező, regionális pártként meghatározó MKP-t tovább lehessen építeni. Ehhez arra van szükség, hogy a pártmunkát a régiókban nem szabad a választási kampány idejére hagyni, már most félig-meddig kampány üzemmódban kell dolgozni, és már most a megyei választásokra kell készülni.

Ami a Most-Híddal való együttműködést illeti, Menyhárt József a beszélgetésen elmondta, hogy a regionális célok határozzák meg, hol és miben lehet együttműködni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vezetés a regionális struktúrákra bízza az MKP-Híd együttműködést, mivel ez idáig még nem volt csúcsszintű egyeztetés a pártok között.

Szóba került az is, hogy az MKP új vezetése országjárásba kezdett. A pártelnök szerint már megfigyelhető, vagy legalábbis elkezdődött a felvidéki magyar társadalomban valamiféle egymás mellé rendeződés a választási kampány során. Itt a civil szervezetekre és a függetlenekre utalt, akik jelentős szerepet vállaltak a kampányban. Azzal kapcsolatban, hogy a pártban jelen vannak szélsőségesebb nézetek is, azt mondta, hogy a magyar konyha tartalmaz csípős fűszereket is. Mint, mondta, ez az MKP kemény magja. A pártelnök feladata pedig az lesz, hogy közösségben gondolkodva megtalálja azokat az erőket, amelyek a felvidéki magyarokat egy irányba indítják el. A lényeg az összefogásban van, mert ha a megosztottságot erősítjük, csak a fogyást erősítjük – jelentette ki.

A panelbeszélgetés hallgatósága (Fotó: HGY/Felvidék.ma)
A panelbeszélgetés hallgatósága (Fotó: HGY/Felvidék.ma)

Visszatérve a két párt együttműködésére elmondta, hogy egyelőre nem világos maga a forma, amelyben ez megvalósulna. Ami a pártban elvégzett tisztújítást illeti, elmondta, okosan döntött a kongresszus, amikor nem öntötte ki a gyereket a fürdővízzel, hiszen szükség van a vezetésben a tapasztalt szakemberekre. Külön kiemelte, örül annak, hogy megerősödött a hölgyek szerepe a vezetésben, mivel tapasztalata szerint ők sok esetben átgondoltabban szoktak hozzászólni, és véleményt nyilvánítani, mint a férfiak.

A párt regionális politikájával kapcsolatban Menyhárt József hangsúlyozta, több figyelmet kell szentelni azoknak a gondoknak, amelyeket az alsóbb pártstruktúrák jeleznek. Gömörben például nagy kérdés, hogy mit kezdjen az MKP a roma kisebbség problémájával. A párt fő feladatának tekinti e témában, hogy megtalálják azokat az embereket, akik tudnak kommunikálni ezekkel az emberekkel.

Elmondta, hogy a nemzeti üggyel megszólítható emberek tekintetében elérte a párt a plafont. Rámutatott, a 105 ezer szavazat ugyan nem rossz eredmény, de nem jöttek vissza azok a választók, akik a pártszakadás után más pártra adták le a voksukat. Menyhárt József úgy véli, hogy a pártnak meg kell szólítania azokat a választókat is, akik nem úgy élik meg a magyarságukat, mint a tömbben élők. Hozzátette, a szórványban élőkre a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek.

Olyan helyzeteket is meg kell oldanunk, amelyek az előző történetből adódnak, hiszen a sajtó már most elkezdte a Magyar Közösség Pártja működésével kapcsolatos kérdések firtatását – utalt az MKP elnöke a Főnix-ügyre.

Mint ismert, az egyetlen szlovákiai magyar napilap információira hivatkozva több szlovák lap is arról írt a napokban, hogy a magyar kormány egy, Főnix Polgári Társulás néven bejegyzett civil szervezeten keresztül juttatott támogatást a felvidéki magyar pártnak. „Azt hiszem, hogy ezt a megelevenedő madarat a sajtó most napról napra újraéleszti. Ez egy olyan ügy, amelyhez az embernek hozzá kell szólnia, és látnia kell, hogyan és miképp történtek a dolgok” – fogalmazott Menyhárt, aki ígéretet tett rá, hogy az ügyet kivizsgálják, és az érintetteket megkérdezik az esetről.

Erre – mint mondta – eddig azért nem kerülhetett sor, mert „nyári szünet van, most mindenki különféle táborokban tölti az idejét, zajlanak a nyaralások.” „Úgy gondolom, hogy az érintettekkel a lehető leghamarabb hozzálátunk a probléma megoldásához. Azoknak az embereknek, akiknek a témával kapcsolatban felmerült a nevük, feltesszük ezeket a kérdéseket. Tény viszont, hogy igazából eddig olyan állításokkal találkoztunk, melyek a legtöbb esetben feltételes módban fogalmazódtak meg” – tette hozzá.