"A felvidéki magyarságnak valóban az asszimiláció a legnagyobb ellenfele, és meggyőződésem, hogy ez a folyamat fejben dől el." (Fotó: Ladó Balázs)

„A kultúra és a művészet az a terület, amit nem lehet határokkal elválasztani” – vallja Répás Zsuzsanna, korábbi nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkár, aki jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia főosztályvezetője. A nemzetpolitikai szakember a vele készült interjúban beszélt az intézményük tevékenységéről, küldetéséről, valamint a kultúra és a művészet szerepéről az asszimiláció elleni küzdelemben.

Mivel foglalkozik egészen pontosan a Magyar Művészeti Akadémia, mi a fő tevékenysége?

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) – a Magyar Tudományos Akadémiához hasonlóan – köztestületként működik, mind a kettő az Alaptörvényben van rögzítve. Ha történetileg szemléljük, akkor azt látjuk, hogy a művészet nagyon sokáig része volt a Magyar Tudományos Akadémiának, és nagyon sok országban ez a mai napig így van. A különböző országok eltérő módon oldják meg a kulturális és művészeti élet szervezését, de sok esetben egy testületet alkot a tudományos és a művészeti akadémia. Magyarországon is így volt ez egészen 1949-ig, a kommunista hatalomátvételig. Ezekben a nehéz időkben Kodály Zoltán volt a testület elnöke, akit távollétében leváltottak, és tag is csak azért maradhatott, mert nem csak zeneszerző volt, hanem komoly zenetudományi tevékenységet is végzett. Ezzel a lépéssel a művészetet mesterségesen leválasztották a tudománytól, és tulajdonképpen egy erre adott válaszként, a művészeti élet szervezésére, jött létre köztestületként – 2011-ben – a Magyar Művészeti Akadémia.

Hogyan tekint az MMA a külhoni magyar művészetre és annak képviselőire? 

Az akadémia egy alulról jövő, civil kezdeményezésként alakult meg Makovecz Imre szervezésében 1992-ben. Az alapítók és kezdeményezők már az első pillanattól kezdve sem csak a kilencvenhárom ezer négyzetkilométer magyarságában gondolkodtak, hanem az egyetemes magyar kultúrában, az egyetemes magyar művészeti életben. Az MMA-nak a kezdetektől fogva ugyanolyan jogú tagjai lehettek a határon túli magyar művészek, mint a magyarországiak, és ez természetesen így maradt a köztestületté válás után is. Egyébként a külhoniak a teljes tagságnak körülbelül a negyedét teszik ki.

Az köztudomású, hogy a felvidéki magyarság legnagyobb ellenfele az asszimiláció. Az Önök intézménye mivel tud hozzájárulni az ez ellen folytatott küzdelemhez? 

A felvidéki magyarságnak valóban az asszimiláció a legnagyobb ellenfele, és meggyőződésem, hogy ez a folyamat fejben dől el. Ha van mód, ahogy ezen igazán tudunk segíteni, akkor az a kultúra és az oktatás. Ezek azok az eszközök, amivel az egyén identitását a leginkább tudjuk formálni, a legjobban tudjuk erősíteni azt a köteléket, amely a magyarsághoz köti. Ha egy gyermek magyar közegben nő fel, magyar iskolába jár, és a kultúra, amit magába szív, magyar, akkor az az identitás jól megalapozott. Ha tudjuk segíteni, és meg tudjuk erősíteni a mai kor kérdéseivel foglalkozó kultúrát, kulturális életet és a művészeket – és az MMA-nak ez küldetése is – akkor tudunk talán a legtöbbet tenni azért, hogy megerősödjön identitásában a felvidéki magyarság, és ezáltal az asszimilációt le tudjuk fékezni, vagy akár vissza tudjuk fordítani. 

Vannak az akadémiának ehhez eszközei, konkrét projektjei? 

Minden olyan projektünk, ami a magyar kultúra megerősítésére és népszerűsítésére irányul, ezt célozza. Ha arról beszélünk, hogy olyan kulturális programokat szervezzünk, amely erősíti a külhoni magyar művészek, művészeti egyesületek és az anyaországiak kapcsolatát, akkor az mind-mind arra irányul, hogy egy olyan egyetemes magyar kulturális élet legyen az egész Kárpát-medencében, ami egy természetes közege minden magyarnak, bárhol is legyen a szülőföldje.

Milyen a kapcsolat a felvidéki magyar kulturális élet szereplőivel és az intézményekkel? 

Ahogyan korábban már említettem, a tagjaink között vannak külhoni művészek is, így általuk folyamatos és élő a kapcsolat. Részt vesznek az MMA életében és a tagozatok munkájában. Igyekszünk olyan programokat szervezni, amely erősíti ezt a köteléket.

Az akadémiának működik egy határon túli bizottsága, ahová minden tagozat delegál tagot, és ez a grémium rendszeresen tart kihelyezett üléseket. Megalakulására a Vajdaságban került sor, Magyarkanizsán, s azóta járt már Kolozsváron, Dunaszerdahelyen, a legutóbb pedig Kárpátalján. Ezek a kihelyezett ülések lehetőséget biztosítanak, hogy a helyi civil és kulturális szervezetek bemutassák magukat és a tevékenységüket, megismerjük őket, és ők is megismerjenek bennünket. Ez azért fontos, mert ezáltal egy olyan élő kapcsolat jöhet létre a magyarországi és a külhoni magyar művészeti élet képviselői között, amely erősíti ezt az előbb említett Kárpát-medencei magyar kulturális teret. 

Közelednek a szabadegyetemek, az MMA megjelenik majd valamelyiken szervezett formában?

Bálványoson hagyományosan részt veszünk, ahogy a tavalyi évben, úgy az idén is egy színháztörténeti kiállítással készülünk, valamint az előadásokon is bemutatjuk az MMA-t, és annak tevékenységét, amire a közelmúltban a főtitkár úrnak a Kárpátaljai Szabadegyetemen is lehetősége volt.

Milyen most futó programjai vannak az akadémiának?

 Van egy vándorkiállításunk Erdélyben, ez a fényművészetet mutatja be. Ezt nyugodtan nevezhetjük úttörőnek is, hiszen ilyen még egyáltalán nem volt korábban abban a régióban. Eddig Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron és Marosvásárhelyen tudtuk bemutatni, és a jövőben szeretnénk elvinni Nagyváradra és Csíkszeredába. Egy olyan új ágát mutatjuk meg a vizuális művészetnek, amely ez idáig kevésbé volt ismert. Reményeim szerint hasonlót a Kárpát-medence más régióiba is tudunk majd a jövőben szervezni.

Szeretném még megemlíteni a kárpátaljai Bartók Béla Komolyzenei Tehetségkutató Versenyt, amely magyarországi mintára szerveződött. Nagyon lelkesek voltak a résztvevők, és azt gondolom, hogy egy olyan szegény helyzetben lévő régióban, mint amilyen Kárpátalja, fontos megmutatni az ottani gyerekeknek, hogy számukra is elérhetőek az olyan lehetőségek, mint például a művészeti oktatás. Nagyon sokra tartom az ott dolgozó pedagógusokat, akik a különösen nehéz körülmények között is küzdenek azért, hogy az ottani gyerekek is olyan színvonalas művészeti oktatásban részesüljenek, amellyel például Budapesten is bemutatkozhatnak. A tavalyi évben a két legjobb versenyző a mi közvetítésünkkel megmutathatta magát a Művészetek Palotája színpadán, és ugyancsak fontos, hogy ezek a gyerekek Kárpátaljáról indulva, bepillantást nyerhetnek a magyarországi művészeti életbe. Abban bízom, hogy az ilyen kezdeményezésekhez fogunk tudni támogatást nyújtani a jövőben is.