Húsz év alatt nagyot fordult a világ kereke. Ha arra gondolok, hogy az 1996. június 7-től 9-ig tartott Hídverő Napok mennyire új és forradalmi kezdeményezés volt a maga idejében, és mennyire tartott a szlovák hatalom a magyar-magyar összefogásnak még a gondolatától is, szinte hihetetlen ez a nagy változás.
Ma már senkinek sem dobban meg a szíve, ha az eszmei hídverésre gondol. Ma már inkább egy kellemes turisztikai program, sokszínűsége folytán szórakoztató látványosság a Hídverő Napok, mint a nemzeti együvé tartozás érdekében kifejtett igyekezet. De nem volt ez mindig így.
Emlékszem, nagyon szerettük volna, ha az 1. Hídverő Napokon kompjárat, rossz esetben legalább egy ladik, közlekedett volna Path és Neszmély között. Mi, felvidéki polgármesterek meg is tettünk érte minden tőlünk telhetőt. Egyik hivatalból a másikba mentünk, ahol hitegettek, csalogattak a szlovák hatóságok és a végén elszabotálták az engedélyek kiadását. Nagy lelkesedéssel jöttünk-mentünk az országhatáron, úgy éreztük, tettünk a két nemzetrész közeledése érdekében. Megtettük, amit lehetett, ahogy lehetett. Sőt, volt, aki annál is többet. Retkes János, az I. Hidverő Napokon részt vevő búcsi szinjátszókör egyik szereplője, komáromi gimnazista, a Duna habjai közt lelte halálát Neszmélyen.
Miért is volt szükség a Hídverő Napokra? Hiszen a szocializmus évei alatt, amikor a kommunista internacionálé szellemében Csehországba deportálták kényszermunkára és karhatalommal kitelepítették Magyarországra szülőföldjéről a felvidéki magyarságot, számtalanszor elhangzott mindkét ország soros politikai hatalma részéről, hogy testvérek vagyunk. Vagy legalább barátok. Sajnos, a tettek és a szavak, politikai nyilatkozatok még csak köszönő viszonyban sem voltak egymással.
Az ember azonban igyekszik elfeledni a rosszat, így hittünk a változásban. Szlovák, magyar, ruszin egyaránt kívánta azt, és úgy tűnt, végre elfeledték a régi sérelmeket, és bíztak abban, hogy a közös jövő szebb lesz, mint a múlt.
Csehszlovákia szétszakítása is a megkérdezésünk, azaz népszavazás nélkül történt. A szlovák állam alkotmánya 1993-ban már csak szlovák nemzetről beszél, a preambulum így kezdődik: „Mi, szlovák nemzet…” Így hát mi, magyarok és más nemzetiségek nem voltunk és nem vagyunk államalkotó tényezők Szlovákiában, és a mi nyelvünk bizony nem államnyelv. Szájkosarat tettek ránk, meghatározták, hogy hol használhatjuk anyanyelvünket, és az már csak hab a tortán, hogy a közigazgatási felosztás is mindig úgy történt, hogy a magyarok számaránya egy-egy kerületben a lehető legkevesebb legyen. A gazdasági problémákról, az ország vagyonának szétlopásáról jobbára az úgynevezett magyar kártyával, azaz a magyarok hibáztatásával terelték el a figyelmet.
A rendszerváltás után jöttek létre az önkormányzatok, és erőt képviseltek. Duray Miklós látta meg bennük a lehetőséget a felvidéki magyarság és az ország sorsának jobbra fordítására, alakítására. Az Együttélés Politikai Mozgalom elnökeként indítványozta a választott képviselők és polgármesterek nagygyűlésének összehívását, melynek szervezését a Csallóközi Városok és Községek Társulásának kilenc polgármestere vállalta fel. Soha nem látott sajtóhisztéria, félelemkeltés és rágalomhadjárat indult a szervezők ellen. A köztársasági elnökhöz hívatták be a Csallóközi Városok és Községek Társulatának képviselőit. A meghallgatáson Pásztor István Komárom, Kvarda József Csenke, Lojkovic Samuel és személyemben Path polgármestere vett részt. Michal Kováč köztársasági elnök kívánsága az volt, hogy a nagygyűlést halasszuk el meghatározatlan időre. A parlament Védelmi és Biztonsági Bizottságának ülésén is elhangzott ez az utasítás, de sokkal határozottabb és ellentmondást nem tűrő formában. Nem hátráltunk meg. Tudtuk, hogy Őrsújfalun a különleges alakulat tagjai bevetésre készen várják, mikor hangzik el tanácskozásunkon az autonómia szó. Tudtuk, Magyarország nem támogat, Szlovákia nem tűr semmilyen felvidéki autonómia törekvést, és addigra már azt is megtapasztaltuk, hogy a három magyar párt három felé húz. Közülük csak az Együttélés Politikai Mozgalom vállalta fel az autonómiát, a másik kettő pedig mindent megtett a nagygyűlés meghiúsítása érdekében. Ekkora ellenszélben sikernek számított, hogy a választott képviselők elfogadták a felvidéki magyarság önrendelkezését megalapozó dokumentumokat.
Mivel megtapasztaltuk, hogy az önkormányzatok mekkora erőt képviselnek, Duray Miklós javaslata alapján létrehoztuk a Hídverő Községek szervezetét, a későbbi Hídverő Társulást, és rendszeresen megszerveztük a Hídverő Napokat. Célunk az önkormányzatok közötti együttműködés létrehozása, a magyarságtudat megerősítése volt. Szerettük volna, ha legalább a következő nemzedékek megismerik egymást, ezért igyekeztünk elősegíteni az iskoláink közötti rendezvények megvalósulását is.
Mondják, bajban ismered meg a barátot. Amikor a magyar iskolák bezárása, kétnyelvűvé – alternatívvá való tétele – került terítékre 1998-ban és iskolaigazgatóinkat sorban váltották le, az élőláncban, melyet a búcsi és a bátorkeszi iskola között alkottunk – ott voltak a hídverő községek képviselői is.
Sok víz lefolyt azóta a Dunán, mint említettem, nagyot változott a világ. A hídverő polgármesterek rendszeres találkozóin igyekszünk tájékoztatni egymást önkormányzataink, községeink, lakosaink helyzetéről. Felháborodással vettük tudomásul, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács 104/1945 T.t. sz. a magyarok, németek, árulók, szlovák nép ellenségei vagyonának elkobzásáról és gyors szétosztásáról szóló rendelete felülírja a 138/1991 T.t. sz. a községek vagyonáról szóló törvényt. Ha nem így lenne, akkor a község nem veszítette volna el a Pathi Fürdő területén fekvő földjeinek jelentős részét 2013-ban. Az sem ad örömre okot, hogy a kárpótlási törvény csak a szlovák állampolgárokra vonatkozik. Sok éve okoz gondot az is, hogy a nagy beruházások bizony nem a magyarlakta területeken valósulnak meg. Nagyon aggaszt bennünket a kisiskoláink bezárásának veszélye, nyelvhasználati korlátainkat talán már említenem sem kell. Az, hogy törvény korlátozza a kettős állampolgárságot, a magyar állampolgárság felvételét nagyon érzékenyen érint bennünket.
Az önkormányzatok anyagi forrásai igencsak korlátozottak, ezért inkább turisztikai desztinációkról és pénzről beszélünk ma már a Hídverő polgármesterek gyűlésein, mint nemzeti egységről és összetartozásról. Pedig az alapító polgármesterek – Jobbágy István (Neszmély), Bugris Katalin (Vágfüzes), Tóth Kurucz Mária (Izsa), Kovács János (Virt), Bödők László (Dunaradvány), Banai Tóth Pál (Dunamocs), Szigeti János (Búcs), Szabó Edit (Bátorkeszi), Vanek Ferenc (Madar), Keszegh Béla (Marcelháza), Csintalan Csaba (Hetény), Hegedűs Sándor (Csallóközaranyos), személyemben Path polgármestere és Benkő Ferenc neszmélyi önkormányzati képviseló – hittek abban, hogy kitartással és szeretettel közelebb kerülhetnek egymáshoz a Duna két partján élők. Viszont abban is bíztak, hogy az együttműködés mindkét nemzetrész felemelkedését szolgálhatja majd.
Tudtuk, hogy ha nagyon sokáig csepeg ugyanarra a helyre a vízcsepp, kivájja a legkeményebb sziklát is. Húsz éve mi, hídverők vagyunk a vízcsepp, amely elősegíti a változásokat. Örömünkre és megelégedésünkre szolgál, hogy megvalósult a húszéves álom – átjárhatóak az országhatárok és az is, hogy új tagokkal bővült a Hídverő Társulás – Kocs, Dunaalmás, Almásfüzitő és Süttő csatlakozott hozzánk. Bízunk benne, hogy a fejlődést nem lehet megállítani, hiszen kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni.
(Elhangzott a XXI. Hídverő Napok rendezvénysorozat ünnepi megnyitóján, július 2-án, Dunamocson.)
